Itt a főispánok listája

Itt a főispánok listája

Itt a főispánok listája

Kormánymegbízottak Fotó: MTI/Fischer Zoltán
 
Az Országgyűlés döntése értelmében a kormánymegbízottakat főispánokra nevezik át.

A parlament az Alaptörvény tizenegyedik módosítása mellett kedden szavazott a 2023-as költségvetésről is. A megyéket vármegyékre, a kormánymegbízottakat főispánokra keresztelik.

Hírdetés

A tisztség 75 év után került vissza a magyar közjogi rendszerbe. „A főispán kifejezés visszaépítése a magyar jogrendbe lehetőséget teremt arra, hogy a mai magyar közigazgatás több szállal kötődjön a kommunizmus előtti magyar államigazgatás fogalmi készletéhez és ezáltal az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek” – állt az indokolásban.

A kormanyhivatal.hu-n található felsorolás szerint a főispánok listája:

Kovács Ernő, Bács-Kiskun megye
Horváth Zoltán, Baranya megye
Takács Árpád, Békés megye
Alakszai Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Sára Botond Attila, Budapest Főváros
Simon László, Fejér megye
Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye
Rácz Róbert, Hajdú-Bihar megye
Ignácz Balázs, Heves megye
Berkó Attila, Jász-Nagykun-Szolnok megye
Kancz Csaba, Komárom-Esztergom megye
Szabó Sándor, Nógrád megye
Tarnai Richárd, Pest megye
Neszményi Zsolt, Somogy megye
Román István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Horváth Kálmán, Tolna megye
Vámos Zoltán , Vas megye
Takács Szabolcs, Veszprém megye
Sifter Rózsa, Zala megye

 

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »