Itt a Fidesz kemény válasza!

Itt a Fidesz kemény válasza!

A Fidesz szerint a keddi brüsszeli ellenzéki akció Soros György európai parlamenti (EP-) választási kampányának a része.

Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója kedden, Budapesten újságíróknak azt mondta: „kibújt a szög a zsákból”, ma délután Brüsszelben együtt tüntet a magyar ellenzék Judith Sargentinivel, Soros György egyik legfontosabb emberével. Itt az újabb bizonyítéka annak, hogy ez az ellenzéki akció valójában már Soros EP-kampányának a része, amelyben bevetik Soros embereit is – vélekedett.

Kiemelte: Soros „közvetlenül diktálja a tempót”, mindent megmozgat, hogy hazánkat támadja, és már Sargentinit is „kirendelte”, hogy a magyar ellenzékkel együtt gyalázzák Magyarországot Brüsszelben.

A politikus úgy látja, azért támadnak minket, mert a magyarok nemet mondtak a bevándorlásra, és hazánk a Soros-terv útjában áll. Ezért szerveznek agresszív tüntetéseket Budapesten és Brüsszelben – közölte.

Hírdetés

Hangsúlyozta: az EP-választáson a magyarok dönthetnek. Az ellenzéki közös lista bevándorláspárti Soros-lista lesz, ezzel szemben a Fidesz-KDNP listája olyan jelölteket tartalmaz, akiknek Magyarország az első és akik nemet mondanak a bevándorlásra – magyarázta.

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »