Itt a durva fordulat a Forma–1-ben, két kizárás után teljesen nyílttá vált a világbajnoki verseny

Itt a durva fordulat a Forma–1-ben, két kizárás után teljesen nyílttá vált a világbajnoki verseny

A McLaren-csapat mindkét versenyzőjét, a második helyezett és a világbajnoki összetettben éllovas Lando Norrist, valamint a futamon negyedik, a pontversenyben második Oscar Piastrit is kizárták utólag a Forma–1-es Las Vegas-i Nagydíjról.

A formula1.com-on olvasható közlemény szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azzal indokolt, hogy a viadal utáni ellenőrzések során kiderült, mindkét autó kopólemeze – a padlólemez hátsó része – vékonyabbnak bizonyult a megengedettnél.

A csapat illetékesei a meghallgatása során nem tudtak elfogadható magyarázattal szolgálni, ezért a brit Norrist és az ausztrál Piastrit is kizárták a versenyből. Mindez azt is jelenti, hogy a brit George Russell (Mercedes) előrelépett másodiknak, az olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) pedig a 17. helyről rajtolva harmadik lett Las Vegasban.

Hírdetés

A vb-éllovas Norris előnye így két fordulóval a zárás előtt 24 pont a csapattársa, valamint a vasárnapi futamot megnyert, címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen (Red Bull) előtt.

Ez a McLaren történetének első kettős technikai kizárása, és példátlan módon alakítja át a világbajnoki élmezőnyt.

Norris így 390 ponttal, Piastri és Verstappen pedig holtversenyben 366-tal érkezik a jövő hétvégi sprintfutamos Katari Nagydíjra, vagyis mindössze 24 egység választja majd el a három bajnokaspiránst. A hátralévő két futamon és egy sprintfutamon még összesen 58 pont szerezhető, ennek fényében ez a váratlan csavar új szintre emeli a szezon hajráját, és garantálja, hogy a világbajnoki küzdelem a végsőkig nyitott marad – írja a player.hu.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »