Itt a bizonyíték, hogy provokáció volt a temetőgyalázás – A román védelmi minisztérium elismerte, nincs is 150 román katona eltemetve Úzvölgyében

Itt a bizonyíték, hogy provokáció volt a temetőgyalázás – A román védelmi minisztérium elismerte, nincs is 150 román katona eltemetve Úzvölgyében

A román Védelmi Minisztérium szerdán elismerte, szó sincs arról, hogy 149 román katona lenne eltemetve az úzvölgyi magyar katonatemetőben, akiknek a neveit a múlt heti temeőgyalázás alkalmával fel is olvasták a beszeszelt szélsőségesek. A tárca ugyanis – ezzel lényegében elismerve a temetőgyalázás értelmetlenségét – arról tájékoztatta a Képviselőház védelmi bizottságát, hogy tizenegy román katona van elhantolva Úzvölgyében, persze ezeket is igazolniuk kellene még. Eközben a Krónika.ro beszámolója szerint elképesztően cinikus módon háromezer lejre büntette meg szerdai határozata szerint Grüman Róbertet, Kovászna Megye Tanácsának alelnökét a Hargitai Megyei Csendőrfelügyelőség az úzvölgyi temetődúlást megelőző gyülekezés miatt

Mint arról portálunk nemrégiben az MTI forrásaira hivatkozva beszámolt, a román védelmi minisztérium tárgyalást javasolt Magyarországnak az úzvölgyi katonatemető jövőjét illetően, és a megbeszélésre a június 24. és 28. közötti időszakot jelölte meg szerdán a szerdán kiadott közleményében. Megjegyzendő, információink szerint a tárgyalást nem a román fél kezdeményezte eredetileg, hanem a magyar.

Fontos megjegyezni, egy korábbi posztunkban már megírtuk, az a román védelmi minisztérium akarja rátenni most a kezét az úzvölgyi katonatemetőre, ahonnan az ötven betonkereszt és a román emlékmű temetőbe erőszakolásának ötlete eredetileg is származhatott. Az ötletgazda egyes feltételezések szerint a hírhedten magyargyűlölő Codrin Munteanu, aki prefektusként számtalan pert indított a székely zászlót kitűző erdélyi települések ellen, majd mikor a védelmi tárcához került, megígérte, hogy foglalkozni fog az úzvölgyi katonatemetővel.

HÁNY A ROMÁN A MAGYAR KATONATEMETŐBEN?

A tágyalásokról szóló sajtóhírekre az RMDSZ politikusa, Tánczos Barna reagált szerdai Facebook-bejegyzésében, ahol több új információt is megosztott az üggyel kapcsolatban. Mint elöljáróban írta, érthetetlen, hogy miért nem két hónappal ezelőtt kezdeményezte a román fél a tárgyalásokat, hiszen akkor leállíthatta volna a jogtalan építkezést, illetve elkerülhető lett volna a csöndesen, imátkozva tiltakozó magyarok megdobálása, majd a temető feldúlása. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, a védelmi minisztérium szerdán arról tájékoztatta a Képviselőház védelmi bizottságát, hogy az úzvölgyi temetőben 11 román katona van eltemetve (!!!). Na úgy-e, hogy az igazság az igazság!? A dokumentumok azok dokumentumok!?

Ismert, az ittas román szélsőségesek avatóünnepségnek csúfolt őrjöngése alatt 149 román katona nevét olvasták fel, akik szerintük a temetőben vannak eltemetve. Őket jelképezi az ötven felállított betonkereszt (amelyből több magyar katona hamvai fölé betonoztak be), és az engedély nélkül felállított román emlékmű is.

Hírdetés

Tánczos Barna ráadásul azt is megjegyezte, hogy a román névjegyzék a 149 katonával, amelyet felolvastak a “pópák” a temetőbe való betörés után, az olyan katonák listája, akiknek nagy reszuk Kománfalván van eltemetve (130), a fent is említett 11 katona az Úzvölgyèben, 8-ról pedig nincsenek informàciók. Hogy miért nem lehetett ezt elmondani egy, kettő vagy három héttel ezelőtt??? Nem tudom…

A TEMETŐGYALÁZÓK HELYETT TALÁLTAK EGY MAGYART, AKIT MEGBÜNTETHETTEK

A Krónika.ro eközben szerdán számolt be a román hatóságok azon elképesztő húzásáról, hogy a részeg temetőgyalázó románok helyett Grüman Róbertet, Kovászna Megye Tanácsának alelnökét bűntették meg 3.000 lejre (több mint 200 ezer forint). A portál kérdésére Grüman Róbert elmondta, maga sem érti miért őt büntették meg, de a szerdán kézbesített, nehezen kibetűzhető jegyzőkönyvből annyit sikerült leszűrnie, hogy talán az lehet a cinikus román hatóság kifogása, hogy a június 6-ai úzvölgyi gyülekezést nem jelentette be 48 órával korábban. Hozzátette, mindenképpen megfellebbezi a büntetést, akkor kiderül, pontosan milyen indokkal bírságolt a csendőrség. Mint megjegezte, valószínűleg őt tartják a gyülekezés szervezőjének.

Az alelnök Facebook-oldalán közzé is tette a jegyzőkönyvet, ahol arról írt, költői kérdés, ha az úzvölgyi temető a hatóságok szerint nem Hargita megyében van, akkor miért a Hargita Megyei Csendőrség állítja ki a büntetést?

Mint arról múlt csütörtöki videós tudósításunkban beszámoltunk, a jelenlévő hatóságok cinkos közreműködésével a román provokátorok kitörték az úzvölgyi magyar hősi katonatemető kapuját és „ki a magyarokkal az országból” felkiáltással beözönlöttek a székelyföldi sírkertbe, kitépték a mogyorófa kereszteket, ledöntöttek több síremlékeket, majd azok darabjaival többeket is bántalmaztak a temetőt védő székelyek közül.

Mint ismert, az elnéptelenedett Úzvölgye Kézdivásárhely közelében, még Hargita megyében, tehát a Székelyföldön található, de a román hatóságok fondorlatos módon a szomszédos Bákó megyei Dormánfalvának adták át a közigazgatási jogokat a terület fölött, itt kezdődött el állami támogatásból, a magyar katonatemető területén belül román síremlékek és egy emlékmű felállítása az állítólagosan ott nyugvó román katonáknak, miközben az első világháborúban a történelmi Magyarország határát védő székely katonák sírjait meggyalázták.

SZEKELYHON.RO


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »