Itt a bejelentés az éjszakai repülésről Budapest felett

Itt a bejelentés az éjszakai repülésről Budapest felett

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren.

Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be kedden sajtótájékoztatón. A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Tarlós István azt mondta:

a miniszter ígérete szerint augusztustól „biztosan működik” majd az éjszakai repülési tilalom.

Hírdetés

Ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek.

Palkovics László közölte,

szankcióként zajvédelmi díjat vezetnek majd be, valamint az érintett lakosság számára újból meghirdetik az ablakszigetelési programot.

Palkovics László két hete az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt először arról, hogy akár egyfajta zajterhelési illeték bevezetésével is rávehetők a légitársaságok, hogy éjfél előtt érkezzenek meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »