Isztambulból Párizsba utazott a feltételezett dzsihadista – gyermeke a repülőn meghalt

Édesanyjának, egy feltételezett dzsihadistának a kitoloncolása közben életét vesztette egy öthónapos kisgyerek egy török repülőgép fedélzetén – közölték csütörtökön nevük elhallgatását kérő diplomáciai források.

A dél-törökországi Gaziantep városból Isztambulba tartó repülőgép fedélzetén halt meg a szír származású, ám francia állampolgárságú nő, Iman Mahiev kisgyereke. Mahievet a szíriai határ közelében tartóztatták le a török hatóságok, majd

az Iszlám Állammal való állítólagos kapcsolata miatt kiutasították Törökországból. Isztambul érintésével gyerekével együtt jutott volna el Franciaországba.

Hírdetés

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a koraszülött kisfiú születési szívrendellenesség miatt hunyt el a Turkish Airlines török légitársaság járatán. A Dogan török hírügynökség azt írta, hogy az öthónapos kisgyerek útközben lett rosszul, s az újraélesztési kísérletek sikertelennek bizonyultak. 

Törökország délkeleti része jelenti a legfőbb „kaput” a Szíriába igyekvő külföldiek, különösen az Európából toborzott „dzsihadistaújoncok” számára. Az október 10-i, 103 halálos áldozatot követelő ankarai kettős öngyilkos merényletet követően Törökországban megsokszorozódtak a dzsihadista szervezettel kapcsolatba hozható letartóztatások. Az egyik támadó, Yunus Emre Alagöz az Iszlám Állam szimpatizánsa volt. A 2015. november végén nyilvánosságra hozott legutóbbi hivatalos statisztikák szerint a török hatóságok már több mint 2600 feltételezett dzsihadistát utasítottak ki az országból.

Nem tudni, hogy ezek közül hányan repültek Párizsba.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »