Iszonyú szervezetlen volt az emberek kimentése a 4-es metróból

Pontosabban szólva az emberek inkább nyugodtan, pánik nélkül mentették saját magukat.

Pénteken este füstölni kezdett a négyes metró, ezért 122 embert kellett kimenekíteni a Gellért téri állomásnál. Az MTI a katasztrófavédelem tájékoztatása alapján azt írta, hogy a Gellért téri és a Fővám téri állomást is lezárták, az utasokat pedig tűzoltói segítséggel menekítették ki a mentőjárdán, ami a két állomást köti össze és a metrószerelvények padlójával egy szinten van.

A szerelvényen utazó Norbi azonban a 444-nek elmondta: ez így nem igaz. Szerinte a szerelvény nem is a Gellért és a Fővám tér között állt meg, hanem a Móricz és a Gellért tér között, a Gellérthez közelebb, ezért furcsa, miért kellett a Fővám téri állomást is lezárni.

Hírdetés

Ezen kívül, mire a tűzoltók kiértek, Norbi szerint már az utasok fele magától kinyitotta a metró ajtaját, és leszállt a kocsikról segítség nélkül is. Harmadrészt pedig a szemtanú nem látott semmiféle menekülőjárdát sem, azt mondja, az utasoknak a szerelvény mellett, a csövek között kellett kibotladozniuk az alagútból – írja a portál.

“Gyerekkel lévők, idősebbek, mozgáskorlátozottak erősen gondban lettek volna a kijutással”

– írja Norbi.

“Összességében nem volt nagy para, de az, hogy nem lett baj, csak az utasokon múlt. Teljesen higgadtan kezelték a helyzetet, párat kivéve, akik rögtön a füstszag érzésekor kinyitották az ajtót és lepattantak. A BKK a hangosbemondón kb. semmit nem közölt, diszpécser hölgyemény meg be is mondta, hogy tudnak a problémáról. Amikor már szálltunk le – ami kb. negyed órával/húsz perccel a megállás után volt – akkor mondták be, hogy nem vagyunk veszélyben, és maradjunk nyugodtak. Iszonyat szervezetlen volt az egész.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »