Iszlám Állam ellen harcoló milíciára mért csapást az Egyesült Államok

Iszlám Állam ellen harcoló milíciára mért csapást az Egyesült Államok

Légicsapást hajtott végre csütörtökön az Egyesült Államok Szíriában egy iraki milícia egyik objektumára – közölték amerikai illetékesek a Reuters hírügynökséggel.

A hírügynökség szerint ez a múlt héten Irakban amerikai célpontok ellen végrehajtott rakétatámadás miatti válaszcsapás volt.

A Reuters forrásai tudatták, hogy a támadást Joe Biden amerikai elnök hagyta jóvá. A védelmi minisztérium egyelőre hivatalosan nem erősítette meg az értesülést.

Helyi források péntek hajnalban arról számolt be, hogy az iraki határ közelében végrehajtott csapásban három, lőszert szállító teherautó semmisült meg, és legkevesebb 17 ember meghalt.

Hírdetés

Mindannyian a Hasd Al-Saabi tagjai voltak, amely egy Iránnal  és Szíriával szövetséges, iraki félkatonai szervezet. A Hasd Al-Shaabi nagy szerepet vállalt az Iszlám Állam felszámolásában Irakban és Szíriában egyaránt.

Február 15-én az észak-iraki Erbílben található amerikai bázist érte rakétatámadás, amelyben egy nem amerikai szerződéses biztonsági ember meghalt, több amerikai pedig megsérült.

Pár nappal később Bagdad közelében is rakétatámadás ért egy bázist, ahol amerikaiak is állomásoznak.

MTI nyomán

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »