Nehéz dolog bevallani olyan dolgot, ami szinte mindenki másképp gondol.
Három ilyen fő dolgom van: A 22-es csapdája Joseph Hellertől, a Trónok harca, s az István a király. Mind a háromnak hatalmas rajongótábora van, de aki nem rajongó, az is szinte mind dicséri ezeket a műveket.
Én viszont mindegyiket másképp látom. A 22-es csapdája olvashatatlan marhaság, a Trónok harca dögunalmas, az István a király pedig bizseregtető történelmi demagógia.
Én az István a királyt 1984 nyarán láttam moziban. Azaz már a kezdeti újjongás lecsengése után, a Budapest központjában lévő moziban velem együtt alig 10-12 néző lehetett. Előtte nyelvvizsgán voltam, s nem akartam hazamenni, akkor 16 éves voltam, majdnem 17 már, szóval körülnéztem, s gondoltam, megnézem a híres alkotást.
Nekem nagy csalódás volt. Egyrészt ez nem film, hanem színelőadás felvétele. A két műfaj keverését hülyeségnek tartom, ezt a hülyeséget aztán tökélyre vitte Lars von Trier 15 évvel később nézhetetlen, bűnrossz filmjeivel (lásd Dogville). Másrészt nekem azonnal beugrott, hogy a film a Kádár-rendszer szolgai legitimálása, pedig akkor ez a később széles körben elterjedt vélemény még sehol se volt olvasható.
Nekem kifejezetten bántónak tűnt az egész István-ábrázolás. A műben István kb. egy gyáva hülyegyerek, aki nem ért semmihez, de aztán a külső körülmények addig mozgatják ide-oda, hogy akaratán kívül uralkodni kezd. Mindenben az ellentétje a bátor, becsületes Koppánynak, akinek egyetlen hibája, hogy nem ért a reálpolitikához.
A téma tulajdonképpen: az angyalian jó Kádár nem akart semmi rosszat, dehát a forrófejű Nagy Imréék pusztulásba akarták vinni az országot, így a jó Kádár zokogva ugyan, de kénytelen volt mindenkit kivégezni, a nagyobb baj megakadályozása céljából. A következtetés: ma minden szuper, végre békében élünk, fejlődünk, éljen Kádár százhúsz évig!
Tulajdonképpen ez volt a kései Kádár-rendszer propagandája: mi jót akarunk, de a csúnya ruszkik nem engedik, s ha ezt nem fogadjátok el, akkor jön a magyar Ceaușescu, s kenyér se lesz a boltban, vagy jön a magyar Jaruzelski, katonai diktatúrát csinál, s akkor se lesz kenyér a boltban.
Azóta se értem ezt a töretlen tömeges rajongást az alkotás iránt. Az persze érdekes, hogy így is Koppány lett a hős az alkotás népi értelmezésében. S nem csak amiatt, mert Vikidál közismert énekes volt, ismertebb, mint Varga, hiszen Varga is kiváló énekes.
A kultuszőrület azonban megállíthatatlan volt, már akkor. A filmet a magyar fél képes volt még az 1984 őszi – vagy 1985 téli, nem emlékszem már – havannai filmfesztiválra is kivinni! Én ott is láttam, másodszor, egyszerűen mert a teljes filmfesztivált végignéztem. Az volt utolsó “szabad” időszakom, még nem ismertem múzsámat – bár ő is Havannában élt már akkor -, így pl. képes voltam egész nap filmet nézni. A havannai előadáson persze szinte csak magyar néző volt ottani magyarok közül, a betévedt 10-15 kubai elment az első fél órában. Hiszen hiába jó énekesek a főszereplők, egyrészt egy idegen számára az egésznek semmi értelme, hiszen nem ismeri a kontextust, másrészt ez nem is igazi film.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
