Istenre kacsintó aforizmák, szellemi szikrák Genfből

Istenre kacsintó aforizmák, szellemi szikrák Genfből

Zarándokutak Kálvinunk szellemdús városába

Igen, ha Genf, akkor Kálvin. Meg St. Piérre-katedrális, reformációi múzeum. Kálvin jelöletlen sírja, és Akadémia. Ispotály a szegényeknek. És a világszerte megverselt, megénekelt reformációi emlékmű-szoborcsoport, a nagyok között Bocskainkkal. Meg a 133 lépést Illyés Gyulával léptető grandiózus emlékpark sarkában egy kőtömb. Turisták szeme elől bujtatva. Csupa férfi reformátorral szemben egy zseniális női személyiség, Marie Dentiére, a replika bajnoknője Kálvin polgártársaként.

Az őt minduntalan felpaprikázó kiugrott rendfőnöknő-teológus, vitatárs. Nevének emlékvésetével. Csak ennyi. Név, arca kőkarcolata nélkül. Bizony, a pap- és férficentrikus protestantizmus, kálvinizmus arcpirítására, szégyenére. Genf sok minden más is. Amivé Kálvin nyomában a város vált jó értelemben: nemzetközi vöröskereszt-alapítóvá Henry Dunanttal, emberiségtámogató nemzetközi szervezetek világközpontjaival. Felsorolni sem lehet. Protestáns zarándokutak kellenek ezerszámra, hogy az igazi, első kálvinista Rómát, Genfet felfedezzük…

Etikaprofesszor Genfből – hitinnováció – sokszögű hatalmi központok…

Ám most nem Kálvinért kanyarodik gondolatom Európa egyik szellemi, de felekezetileg mindenképpen egyik legjelentősebb hitfővárosa felé. Sok későbbi nagy név között napjaink egyik kiváló református teológusának szellemi vonzereje fordítja tekintetemet, remélhetőleg az Olvasó tekintetét is Genf irányába. Napnyugat felé. Christoph Stückelberger professzor a láthatáron. Akiről a Felvidék.ma oldalon hatalmas etikai munkája kapcsán (Etika a Covid utáni világkorszakban – Globalance) írt cikkeim révén már kissé ismerős lehet többeknek.

Az apropó most kettős. Ha az Úr akarja és élünk, a világ nyolc egyetemének Tokiótól, Nairobin, Moszkván, Johannesburgon át Londonig ismert, szívesen látott vendégprofesszora tervezi, hogy idén május elején hazánkba jön régi kívánsága megvalósítására. A debreceni Református Hittudományi Egyetemen előadásokat tart a fenntartható világrendért folytatott világméretű egyensúlyozás szellemi küzdelmeiről. Nagyszerű könyvéről, az etikus világmentés, emberiségmegőrzés, hitinnovációk esélyeiről a világ soksarkú, olykor bántóan-pusztítóan szögletes átalakulása közben.

A következőkben néhány elgondolkodtató aforizmáját, bölcseleti, hitbeli, erkölcsi szentenciáját ismertetjük meg Olvasóinkkal. (Aki világegyensúlyt kutató könyvéről szeretne többet tudni, lapozza fel a Confessio című református kulturális folyóiratban megjelent két írást e sorok szerzőjétől: 1. Christoph Stückelberger, Globalance – etikai kézikönyv a Covid utáni időkre, Confessio, 2021/4, 117kk;  2. Korszakformáló keresztyének; 3. Beszélgetés Chr. Stückelberger svájci református szociáletika professzorral, a világhírű globethics.net alapítójával, Confessio, 2024/2, 77kk. – mindegyik elérhető a neten).

A genfi Szent Péter-katedrális (Fotó: Wikipédia)

Istenre kacsintó aforizmák, szellemszikrák, útjelzők

A gondolkodó, hitben járó emberek éjjel-nappal „üzemmódban” vannak. Nem tudnak leállni. S ha némi humorral forgatjuk fejünket és szívünket a hit világában (hit és humor ölelkezésével), akkor genfi testvérünknél is rájövünk az Ige igazára: „akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget” (Mt 6,33). Ez vonatkozik a testi és lelki eledel mellett a szellemi eledelre is. Így születtek a genfi etikusnak hajnali aforizmái, miközben a buszon, villamoson igyekezett az egyetem vagy a kutatóintézet felé. Az etika hétköznapi alkalmazásáról szóló 365, azaz minden napra vonatkozó szellemszikrái Útjelzők kötete formálásával.

Érdekes, hogy református agyunk és szívünk egyfajta szellemi szimultaneitásban, egyidejűségben járt, nem véletlenül, hanem Isten kegyelméből. Hiszen amikor ő már írta javában szellemszikráit, akkor kezdtem el itthon megírni mindkettőnk közös protestáns inspirátoráról, Dag Hammarskjöld svéd diplomatáról, az ENSZ második főtitkáráról könyvemet, Isten diplomatája címmel. És benne az Útjelzők címen világszerte ismertté vált hívő, protestáns aforizmákkal, imákkal, Ige-vázlatokkal, vallomásokkal.

Hírdetés

Roppant érdekes, ahogyan Isten vezeti övéit a szellemi utakon, s teszi lehetővé, hogy meg is találjuk egymást. Ez az isteni pneumatikus vezetés csodaösvénye. Hasonlatosképpen működik Genfben és Budapesten, Zürichben és Debrecenben. Lapozzunk bele a Stückelberger-féle változatba.

Illusztrációs felvétel (Fotó: pixabay)

Sokdimenziós erkölcsök – de egy Krisztus-tengelyen

Ha hétköznapok etikája, akkor ez mégsem jelent hétköznapiságot, közönségességet, a szó és a szólók mindenfajta alásüllyesztését. Hanem azt, hogy az etikus ember mindent, de mindent ugyanazon nagyító vagy távcső, mikroszkóp vagy szemüveg alá tesz. Nem virtuálisan, hanem valóságosan. Etikája valóságetika, ami nélkül semmilyen élettartományban nem tudunk bizonyos szinten megmaradni.

Márpedig Isten nem arra teremtett minket, hogy folytonosan alulmúljuk, hanem hogy felülmúljuk múltunkat, eleinket, önmagunkat. Őfelé növekedve! Ez Stückelberger sok száz aforizmája szerint csak Isten-dimenzióban lehet, belső normafüggeszkedésben. Isten-trapézon. Álljon itt néhány példa a több, mint tucatnyi etika-félékből. Gyémántélekről, különféle szemszögből.

Fordítás-etikai gondolataihoz Júdás ritkán idézett levele szolgál alapul: „Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom” (Júd 25.). – A mai nyelvhasználatban az erő, hatalom szinte istenkáromlás. Mai nyelven mindez így hangzik: „Istené az ima, az előjog, a teljhatalom, a tekintély. A nyelv a cselekvés indítéka. A fordításetika a helyes cselekvés etikája és indítéka.”

Törvényeskedés etika: „Vallási öltözék-előírások, étkezési szabályok szaporodnak,/a zarándoklatok robbanásszerűen terjednek./Minden világvallásban élre törnek a gyűlölet- és törvényprédikátorok,/fundamentalisták és ortodoxok.//Vallási rítusok és új szabályok, törvények születnek,/ahol átvált a közösségi-ökológiai piac vadkapitalizmusra,/a szabadság szabadosságra,/a liberalizmus libertinizmusra./Igazi szabadításetikára éhezik az emberiség”.

Spirituális etika: „Mély belégzés,/s a boldogmondások felzendülnek/Isten áldó teljességéért hálásan./Isten Lélek-energiájához dokkolunk,/ odagyűrűzve Igéinek kötelékeivel,/mosolyogva,/biztató szavakkal,/leleplező elemzésekkel./A szeretet félreérthetetlen tetteivel./Naponta gyakorolva a spirituális etikát./Fölszárnyalva és mégis a földön járva,/könnyedén és mégis elkötelezetten”.

Diplomáciai etika: „Saját érdekeket védelmezve,/mások érdekeit elismerve,/nem egymásnak feszülni./Egy lépést tenni a másik felé,/kiszámítva, óvatosan, diplomatikusan/elébe menni a másiknak,/remélve, hogy a másik is így lép./A másik székébe helyezkedni,/meglepő megoldásokat ajánlani,/erkölcsös, vállalható kompromisszumokba belemenni.//Ez a tárgyalás etikája, a diplomácia etikája”.

Illusztrációs felvétel (Fotó: pixabay)

Kutya etika: „Gondoskodsz kutyádról./Legalább háromszor naponta:/etetés, sétálás, játszás, szeretgetés./Az embernek kell a gondoskodás másokról:/emberekről, állatokról, közösségekről./Hiszen az ember nem csak agresszív farkas (ember embernek farkasa, homo homini lupus)./Nem csak önző egoista (gazdálkodó ember, homo oeconomicus)./Az ember gondoskodó ember is (karitatív ember, homo caritativus)”.

Politikai etika: „A legfontosabb tudnivaló a politikai etikáról:/Isten nem ember./Ebből következik: az ember nem Isten./Ebből következik: abszolutizmus, diktatúra, theokrácia./Mind-mind istentagadás./Ezek abszolutizálják az embereket./Ebből következik: hatalom-megosztás, hatalom-kontroll/elszámoltathatóság, felelősségvállalás./Ezek tartóoszlopai a jó kormányzásnak,/a politikai etikának”.

Egyházi etika: „St. Andrews/Skócia: az ország legnagyobb katedrálisa a 12. században./Cluny/Burgundia:/Európa legnagyobb katedrálisa a 13. században./Mindkettő romtemplom mára./Templomok, egyházak,/a politikai-katonai hatalomra épülve./Romjai a korrupciónak és a múló dicsőségnek.// Az erkölcs egyházai, templomai/a szívekben élnek tovább./Hívőkben és nem hívőkben, máshitűekben,/mert ezek élő kövekből épített templomok”.

Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »