A Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatában megjelent kötetben a piliscsabai plébános válogatott prédikációit olvashatjuk. A kötetet Radványi Benedek szerkesztette.
A megtartó kapcsolat című fejezetben Szilágyi Szabolcs emlékeztet rá: Jézus megkeresztelkedésekor így szól az Atya a Fiúhoz: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” (Mk 1,7–11). Nem azt mondja, hogy te vagy az Isten vagy a Megváltó, hanem csak egyszerűen fiának nevezi Jézust. „Óriási különbség: a kapcsolatról és nem önmagában Jézusról fogalmaz meg valamit.” Az evangéliumokban legtöbbször Jézus sem úgy hívja az Atyát, hogy Uram vagy Istenem, hanem így: Abba, vagy Atyám. Ezzel ő is a kapcsolatot jeleníti meg: nem azt mondja, hogy te vagy az Isten, hanem hogy te vagy az atyám. Rendkívül kifejező, hogy Jézus megerősítésként azt hallja: az én fiam vagy, „ezért meg tudod csinálni. Tehát
Ha ezt magunkra alkalmazzuk, akkor azt kell mondjuk: „lehet bármid, lehetsz bárki, de ha a kapcsolataid nincsenek rendben, akkor nem vagy a helyeden, és nincs, ami megtartson, mert nincs, aki megtartson”. Ez fordítva is igaz: ha a kapcsolataid rendben vannak, akkor a helyeden vagy, és mindig lesz, aki megtart téged. „Senkivé sem kell válnod, ha az alapvető kapcsolataid a helyén vannak.”
A legfontosabb kapcsolatunk pedig az Istennel való kapcsolat. Isten az imáidban sem azt fogja mondani, hogy milyen embernek lát vagy mivé kell válnod. „Elsődlegesen nem az önazonosságodban fog megerősíteni, hanem támogat abban, hogyan tudjátok kettőtök kapcsolatát építeni.”
A Meghallani a Szentlelket című részben Szilágyi Szabolcs figyelmeztet bennünket: életünk nagy kérdése, hogy a saját szempontrendszerünkben hol szerepel a Szentlélek. Jézus azt mondta tanítványainak: „Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra” (Jn 16,12–15).
A kérdés: hogyan halljuk meg őt? A Szentlélek mindenkinek a szívében ott van: „Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul szívünkbe árasztotta a Szentlelket” – olvashatjuk Szent Pál Korintusiakhoz írt második levelében (2Kor 1,21–23). Ez a kulcs: ha hagyjuk megszólalni a szívünket, akkor meghallhatjuk a Szentlelket – teszi hozzá a piliscsabai plébános. – Ehhez viszont elengedhetetlen a csend, aminek nincs alternatívája.
Egyes élethelyzetekben ezt nehéz megvalósítani, de nem lehetetlen. „Isten nem fogja ránk törni az ajtót, viszont ha kívül és belül csöndet hozunk létre, akkor meghallhatjuk a szívünkben szóló Lelket.” Vannak az életünkben döntési helyzetek, amikor cselekednünk kell, de a figyelmünket ekkor is ráirányíthatjuk a Szentlélekre. Szilágyi Szabolcs felidézi: a közelmúltban a reggeli, iskolai imádság után hazaérve éppen reggelizni indult, amikor durva és szűnni nem akaró kiabálást hallott a szomszédból. „Vágytam a reggelire, ám a Lélek arra indított, hogy odamenjek.” Időbe telt, de végül sikerült megnyugtatnia a hangosan veszekedőket, megállítva egy őt is megrázó, családon belüli bántalmazást. Mindig, minden helyzetben van tehát lehetőségünk arra, hogy a bennünk lévő Lélekre figyeljünk és helyesen tudjunk dönteni.
Vágyni és keresni címmel arról elmélkedik Szilágyi Szabolcs: sokan vágyunk arra, hogy hitünk elmélyüljön. Ebben segíthet bennünket Tamás esete (Jn 20, 24–29). Bár nem hiszi el a többi tanítványnak, hogy megjelent előttük Jézus, de ott van benne a vágy, hogy valahogy megtapasztalja. A vágyaink mindig a végtelenre irányulnak, így a véges sohasem tudja betölteni azokat. Ezért érdemes Istent az első helyre tenni. Ám Tamás nemcsak vágyik Istenre, hanem keresi is a találkozás lehetőségét vele, ami végül nyolc napra rá meg is történik, amikor visszamegy apostoltársaihoz. „Az ugyanis nem működik (vagy csak nagyon ritkán), hogy azt mondom: ha Isten szeret, itt és most tapasztaljam meg őt! Arra vagyunk meghívva, hogy keressük az időt, a teret és az alkalmat, hogy találkozhassunk vele.” S bár Jánosnál azt olvassuk: „Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”, Szilágyi Szabolcs komolyan hisz abban:
A Jó pásztorrá válni című prédikációban a lelkipásztor emlékeztet rá, hogy Jézus kétszer mondja: „Én vagyok a jó pásztor” (Jn 10, 11–18). Nagyon fontos, hogy tisztán lássuk: a jó pásztor nem a pap, hanem Jézus Krisztus. „Ő a legfőbb és a legjobb pásztor.” Roppant lényeges, hogy miként Jézus, „a saját helyeden te is pásztor vagy, s bár tenned kell a rád bízottakért, alapvetően önmagad üdvösségét kell szolgálnod. Odaát nem azt fogják megkérdezni, hogy a szomszéd miért nem üdvözült, hanem azt, hogy te miért nem tettél meg mindent azért, hogy üdvösségre juss”. Emiatt engedhetjük meg, hogy időnként önmagunkkal foglalkozzunk, akár annak árán is, hogy nem tudunk minden ránk bízottnak segíteni. A kettő természetesen összefügg, „de elsődlegesen az önmagunk üdvösségéért tett dolgokról kell majd számot adnunk”.
Az Így kezeljük az ördögöt című homíliában a szónok felidézi Jézusnak a sátán általi megkísértését (Mk 1,21–28). Az ördög akkor jelenik meg, amikor az ember elkezd közeledni Istenhez. Ilyenkor először is fel kell ismernünk a kísértést, aztán pedig eltökélten nem belemenni. Jézusnak mindenfélét ígért a gonosz a pusztában, de ő mindegyiket kategorikusan elutasította. „Az ördöggel nem beszélgetünk! Nincs is miről, meg annak jó eséllyel bukás a vége.”
Szilágyi Szabolcs atya figyelmeztet: az ördög nem azzal talál meg bennünket, hogy „figyelj, itt ez a rossz, csináld már meg, kérlek!”, hanem azt mondja: „Nézd, ez mennyire jó! Olyan jó lenne, ha megtennéd!” Szent Pál azt mondja a sátánról: „a világosság angyalának tetteti magát”. Azt is olvashatjuk nála: „Vizsgáljatok meg mindent, és a jót tartsátok meg. Mindenféle rossztól óvakodjatok.” Napjainkban gyakran érezhetjük úgy: minden azon munkálkodik, hogy összevissza, random módon éljünk. A spontaneitás nem árt, de a lényeges történések, döntések esetében álljunk meg, vizsgáljuk meg azokat, és imádkozzunk, mert lehet, hogy csak kísértések. Egyértelmű, hogy az ördög létezik, de nem kell félnünk tőle. Ha imádkozunk, nagyobb hatalmunk lehet nála, csakúgy mint Jézusnak, aki „még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki”.
Szilágyi Szabolcs minden egyes prédikáció után kérdéseket tesz föl: „Ki nekem Isten? Hogyan találom meg a jelenben Istent, amikor nincs jel? Mit teszek a magam és mások üdvösségéért? Mennyire érzem magam közel Istenhez, és mit tehetnék, hogy közelebb legyek? Miben kéne még megújulnom?”
A kötethez a szerkesztő, Radványi Benedek írt ajánlást. Kiemeli: „Piliscsabai plébánosunk” keresztény hitünk legnagyobb kihívásának tartja: attól még, hogy azt állítjuk, Jézus Krisztus a Megváltó, a hétköznapi problémák ugyanazok maradnak, ugyanannyiba kerül a kenyér, ugyanúgy meg kell küzdenünk a hibáinkkal. Ráadásul a minket körülvevő világban azt halljuk: „tapasztald meg, és utána higgy!” Ezzel szemben Szabolcs atya azt vallja:
Isteni és emberi 2. – Lelki táplálék a mindennapokra Szilágyi Szabolcs újabb prédikációi nyomán
Magyar Kurír – Új Ember Kiadványok, 2025
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
