Istenem, micsoda pofára esés lenne…

Istenem, micsoda pofára esés lenne…

„Most akkor hazamegyek…” – kommentálta a balliberált násztánc legújabb fejleményét Ferenc, majd Klárával összecsomagolták a bőröndöket és a téli szabadságból Magyarország felé vették az irányt. A terv bejött. A két szerencsétlen, az Atti meg a Libás végül nem tudott mást tenni, így visszahelyezte Merkel asszony és a honi balliberált ajvékolók kis kedvencét a magyar politikai színtér fősodrába.

A választások célegyenesében összeállt hát a nagy csapat. Pontosan úgy, ahogy azt Ferenc akarta, pontosan úgy, ahogy azt már hetekkel, hónapokkal ezelőtt hol a háttérben, hol a nyilvánosság előtt a többieknek megüzente.

És a képlet innentől már olyan világos, hogy ennél világosabb már nem is lehetne.

A magyar választók előtt egészen pontosan és egészen egyszerűen három lehetőség van. Vagy visszahozzák az országvesztőket, az összes megkövesedett elvtársat és liberáltat, vagy hatalomban tartják OV-t és a haverokat, vagy a radikálisokra szavaznak. Persze alternatívaként lehet úgy is szavazni, hogy az ember nem megy el választani, hogy nem voksol, de jelen állás szerint ennek a teljes politikai elittel fennálló elégedetlenség jelzésén túl más jelentősége nincs, mivel a kormányt így is, úgy is megválasztják, hisz ma már nincs érvényességi küszöb, akár 1 darab szavazattal is lehet nyerni.

A egész balliberált erőlködést több szempontból is lehetne elemezni, de most ne menjünk bele a kérdés morális vizsgálatába, inkább nézzük a számokat és a nagy összeborulás egyik, ugyan nem túl életszerű, de mégis elképzelhető következményét.

Hírdetés

Azzal, hogy az emeszpé, az E14 és a DK egy közös listát állít, számukra a parlamenti bejutási küszöb 15 százalékra emelkedik. Ez az érték akkor sem változik, ha esetleg még valakit bevesznek a buliba, mivel az új választási törvény három vagy több párt által állított lista esetében is ezt a határt húzza meg. Szóval 15 százalék. Ha megnézzük a legutóbbi felméréseket, akkor azt láthatjuk, hogy az MSZP neve mellett 19, az E14 neve mellett 6, míg a DK neve mellett 5 százalék szerepel. Ez mindösszesen 30 százalék.

Nem kétséges, hogy ez a 30 százalék egyelőre messze van a bejutási küszöbtől, azonban ettől függetlenül talán érdemes eljátszani a gondolattal: ha valami oknál fogva a balliberált közös lista elbukna, ha nem lenne meg nekik a 15 százalék, akkor az egész egyszerűen azt jelentené, hogy az összes baloldali párt egyszerre esne ki a Parlamentből…

Igen tudom…, ha ébren vagyunk, ne álmodozzunk…

De kicsit mégis…

Istenem, micsoda pofára esés lenne…


Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »