ISTENEM, MENNYIRE JELLEMZŐ!

A 888 írta meg.

Csodálkoznak? Ne tegyék. Soros „civiljeinél”, a „filantropoknál”, a „nyitott társadalom” apostolainál ez a normál üzemmód. 

„Sikkasztás és szexuális visszaélések miatt fagyasztották be a migránssimogató szervezet számláit 

A Soros által is támogatott International Rescue Committee (IRC) megpróbálja eltussolni azokat a vádakat, amelyek szerint több mint 30 alkalommal kezelték szabálytalanul a rájuk bízott pénzeket, és munkatársaik szexuális visszaéléseket is elkövettek. A Soros-féle nyílt társadalom és a nyitott határok mellett is állást foglaló szervezetet a brit Munkáspárt korábbi külügyminisztere, David Miliband vezeti.

A brit kormány befagyasztotta az IRC bankszámláit. Az intézkedésre azután került sor, hogy kiderült, a szervezet megalapozottan gyanúsítható szexuális visszaélésekkel és csalással.

Hírdetés

A bevándorláspárti szervezet jelentős állami adományokat is kap, sajtóértesülések szerint 5,4 millió angol font (közel 2 milliárd forint) sorsa a tét. Az IRC vezetése saját maga indított vizsgálatot néhány problémás ügy kapcsán, amelyek a szervezet kongói tevékenységéhez kapcsolódnak. A vizsgálatba a Department for International Development (Nemzetközi Fejlesztési Osztály, DFID) is bekapcsolódott.

A vizsgálóbizottság eredetileg 24 ügyet nézett át, ám további 13 szabálytalanságra bukkantak.

A programmal kapcsolatos szabálytalanságokról 2016 augusztusában értesültünk” – mondta a DFID szóvivője.

A The Sun című brit lap úgy értesült, hogy a DFID, amelytől a civil szervezet a forrásokat kapja, azonnal felfüggesztette az állami támogatások átutalását, miután tudomást szerzett a visszaélésekről.

Az ügyben egyelőre kevés vád látott napvilágot, a hírek általában csalásról, sikkasztásról és szexuális visszaélésekről szólnak, ám kevés a konkrétum. Azt lehet tudni, hogy az egyik érintett program az elmaradott térségekben lévő lányok taníttatását segítette elő. A programban világszerte egymillió fiatal lány vesz részt.

Nagy-Britanniában egyre-másra derülnek ki a civil szervezetek által elkövetett visszaélések. Legutóbb az Oxfam-botrány robbant ki néhány hete, amelyben brit civilek utaztak Haitibe, hogy „segítsenek” az ottaniaknak a természeti katasztrófák utáni helyreállításban. Mint kiderült, az oda utazó „filantrópok” egy része mindössze a mindenüket elvesztő, a testüket fillérekért áruló fiatal nőkért ment oda.”


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »