Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
A könyv formátuma és a borító tipográfiája is sci-fi bestsellerekre emlékeztet, s talán nem is teljesen tévút ez a képzeleti illúzió: a költő és festő Uri Asaf monumentális naplókötete űroperák világépítő hajlandóságát idézi – mégha emitt benső világ épül is, a teljes arcot pedig töredékes vonásokból komponálja össze a valamikori idő.
A Jeruzsálemből Budapestre visszahonosodás dús időszakának, bő évtizednek állítanak emléket a hónapokra tagolt följegyzések. Nem napi történésekre alapozva, inkább szellemi életrajzot jegyezve: olvasmányélmények, zenei és képzőművészeti reflexiók, bölcseleti belátások és írásmagyarázatok sorjáznak az Amíg árnyékot vetek (Naplójegyzetek 2003–2013) több mint négyszáz tágas oldalán.
A szerzőnek nem ez az első prózakötete – de ilyen terjedelemben még nem nyilvánult meg, s a műfaj is valamelyest új. Otthonosan érinti ugyanakkor a befogadót a hangütés és látásmód jellegzetesen érzéki és érzékeny természete, a prózamondatokba oltott költőiség asszociatív intellektualitása (a reggel itt „falra szegezett tó” [10.], és a „lepke vállizma” [124.] is tűnődés tárgya), a megbolyongott helyekből kinyert impressziók hites-hiteles szépsége.
A Talmudtól Kafkáig és Wittgensteinig igen széles kulturális mező nyílik előttünk. Uri Asaf tőmondatos célzatossággal is képes érvényes kritikát előállítani, hogy a következő állítás már elemelt filozofikum („A hit vakít, hiánya füstöl.” [146.]) vagy személyes ráismerés („nincs hézag a napsugarak között” [11.]) legyen. Mindehhez egy retorikai sajátosság társul: a kedvest megszólító beszédalakzatok csöndes puhasága, a naplóműfaj monologikus jellegét felülíró, párbeszédes nyitottság.
A beszélő időtudata kisiklik a linearitás törvényrendjéből: „Minden percnek más nevet adok.” (10.) Az ontológiai viszonylagosság a nyelv világalkotó hatalmára mutat: „A legkisebb baj, ha nincs fedél a fejed felett. Elég egy anyanyelv, billegő és szilárd, mint egy planéta.” (14.) – „Jó, hogy élnek a szavak, a visszhangjuk meleg.” (121.)
A legszemélyesebb tapasztalások („Mikor szerelmes lettem, nem voltam többé lakatlan.” [153.] – „A sivatagot magázom.” [349.]) között egyetemes, túlvilági távlatok lobbannak: „Rettenetes lenne, ha a halottak álmodnának.” (206.) – „Isten titka az ember.” (220.) – „Az egyetlen történet a teremtésé, a teremtés hat napja. Minden ezután az erről szóló tanúságtétel. Ettől kezdve nincs eredeti történet, csak viszály, polémia, melyet tévesen történetnek hiszünk.” (372.)
S hogy mit várhatunk a szerzőtől mindezek után? Egy, a képiség lehetőségeire is utaló, játékos-elégikus fölvetés cizellált csönddel pecsételi meg a kötet áradó eszméleti gazdagságát: „Gondolatok szavak nélkül. Ez a költő vágya. A gondolatot leírni szavak nélkül.” (419.)
Uri Asaf: Amíg árnyékot vetek, Új Forrás Könyvek, Gerecse, 2025.
Fotó: Új Forrás Könyvek
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. augusztus 31-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
