Isten szolgáiról írt könyvek Nagyszántón

Isten szolgáiról írt könyvek Nagyszántón

A kommunizmusban üldözött erdélyi tanúságtevőkről és Böjte Csaba szolgálatáról, egész Erdélyt átfogó gyermekmissziójáról szóló köteteit mutatta be május 9-én, vasárnap, a nagyszántói református templomban Frigyesy Ágnes újságíró, fotóriporter. 

Hírdetés

Az istentisztelet során igehirdetéssel szolgált Gellért Gyula volt érmelléki esperes, majd Fábián Tibor helyi lelkipásztor eddigi életútjáról, újságírói hivatásáról, a könyvírás kezdeteiről, Erdélyhez fűződő érzéseiről kérdezte a Szalézi Szent Ferenc-díjas szerzőt, a budapesti Székely Kör elnökét. A tartalomgazdag, számos illusztrációt tartalmazó kötet a helyiek körében is nagy népszerűségnek örvendett. Nagyszántón idén második alkalommal tartottak könyvbemutatót. Februárban Müller Dezső Szatmár megyei költő verseskötetét mutatták be az imahét keretében. 


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »