„Megkeresni hagytam magamat azoknak, akik nem is kérdeztek felőlem; megtaláltattam magamat azokkal, akik nem is kerestek Ezt mondom: Itt vagyok, itt vagyok, a népnek, amely nem nevemről neveztetett” – mondja az Isten ezt a zsidóknak, a kiválasztott népnek, mely nevét viselte, az Ószövetség korában, Ézsaiás 65. fejezetében.
Már jóval Jézus születése előtt nyilvánvalóvá válik, hogy nem azok hordozzák szívükben leginkább Istent, akik annak nevében járnak kelnek a világban. Az Ószövetségben ez még egy nép volt, hogy aztán csakhamar kiderüljön, Isten inkább lel táptalajt pogányok megannyi népe között, mintsem azok között, akik nyíltan az Övéi. Pál apostol erre emlékezteti a Rómában élő megtért zsidó közösséget, mikor felidézi; ” Először Mózes mondja: „Egy olyan néppel teszlek féltékennyé, amely nem az én népem, értetlen néppel haragítlak meg titeket.” (Róm 10: 19).
„Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. ” (Jn. 16: 2-3). Ezt már Jézus mondja tanítványainak. A zsidó vezetők, farizeusok és a saját dogmáikhoz és kultúrájukhoz, szokásaikhoz ragaszkodó társadalom nem tudta elviselni Jézust és tanait és a legkegyetlenebb halálba taszították. Ebben a sorsban osztozott a legtöbb tanítványa is, vagy a korai keresztények, ám már nem feltétlen a zsidók által! Izrael, mint nép, a farizeus, mint klérus, a zsinagóga, mint bármely templom, ezután univerzális allegóriává válik. Minden nép, minden vallási vezetés és minden intézményesült egyház kitaszítja, megveti, és lenézi az igaz, őszinte, lelkiismeretből fakadó hittel rendelkező embereket.
„Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ.” – int Jézus János 15.-ben. Itt már nem egy nép, nem egy vallás jelenik meg Isten lelkét viselő emberek ellenségeként, hanem maga a világ. Amit negatív kontextusban korábban Izraelnek, papoknak vagy zsinagógának hív a Biblia, az mind ugyanannak ” a világnak” a különböző aspektusai. A világé, melynek ” fejedelme a Sátán” (Jn. 12: 31). Izrael, a papság és a zsinagóga itt univerzális szimbólum minden korban, minden helyen az aktuális keresztény társadalomra, a vallási vezetőkre és egyházakra, melyek a világhoz igazodnak. A Szentírás hatalmas tanulsága, hogy az Isten emberei a legnagyobb harcot azok ellen vívják, és azok által szenvedik el a Sátán legtöbb csapását, akik magukat Isten fiainak tartják és az ő nevében cseleksznek. Róluk beszél Jézus a Máté 7:21-23-ban:
„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!”
Mikor Izrael képviselte Istent, ezerszer megtagadta azt, majd Isten is úgy döntött, más népek körében ismereti meg magát. Mikor a farizeusok jelentették a papságot, azok saját emberi tradíciókra és dogmákra cserélték az Isten lelkét és gyalázták azokat, akikben valóban Ő lakozott. Ma keresztény egyházak tömkelege jár el Isten nevében és dörgölőzik politikai oldalakhoz, mindkét oldalon, vagy csak saját szokásaik, liturgiáik kispolgári világuk posványába zárkóznak el. Ahogy Mircea Eliade a neves vallástörténész megállapítja; mára a keresztény egyházak pontosan ugyanabba az állapotba jutottak, mint a farizeusok judaizmusa, ami ellen Jézus fellépett. S Jézus példázata, a farizeusokról és megvetett és lenézett egyszerű emberről, akár szólhatna bármelyik kiöltözött, nyakkendős bárgyú gyülekezetben lévő polgárról is:
„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. – A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! – Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.”
A Sátán Isten nevében ténykedik ravaszan, leghűbb szolgái pedig éppen azok, akik Isten leghűbb szolgálóinak vallják, s hiszik magukat. De élnek a világban megannyian, akiknek Isten Lelke munkál a szívükben valóban. Itt járnak kelnek közöttünk nap, mint nap, akik sokszor lecsúszott, megtört, megnem értett emberek, vagy csak oly egyszerűen és naivan élnek, mint a gyermekek, akiké valóban az Isten országa. (Márk 10:14). Itt élnek, s tűrik, viselik el a legnagyobb megaláztatást, vagy kitaszítottságot nem csak a romlott többségi társadalomtól, de éppen azoktól is, akik magukat Krisztus követőinek mondják. Azonban „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.” (Mt 5:10-12)
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
