Isten mindig velünk van – Az érdi Marianum-iskola zarándoklata Bodajkra

Isten mindig velünk van – Az érdi Marianum-iskola zarándoklata Bodajkra

Sokéves hagyomány, hogy Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódóan Bodajkra zarándokol a Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium minden tanulója. A Segítő Szűz Mária kegyhely zarándokudvarán idén október 8-án is Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök és Hajdu Ferenc helynök, iskolabiztos mutatott be szentmisét a zarándok diákoknak.

A főpásztor örömmel köszöntötte a hatszáz marianumos diákot és a pedagógusokat, valamint a sárborgádi iskola előáldozásra készülő tanulóit.

Spányi Antal püspök szentbeszédében arra kérte a diákokat, hogy a Szűzanya életére figyelve tartsák mindig szem előtt, hogy Isten velük van. Minden körülmények között szeressék az Urat, aki öröktől fogva szereti őket.

A marianumosok 35. iskolai zarándoklatán a szentmise zenei szolgálatát az iskola Choir of Angels zenekara látta el.

A Marianum-iskolában a gyermekek hitre nevelésének folyamatában minden évben kiemelkedő állomás a bodajki zarándoklat. Az alsós és felsős évfolyamok, a gimnáziumi osztályok diákjai a zarándoklat során rácsodálkozhatnak a kegyhely szépségére, felmennek a gyönyörű kilátást adó bodajki kálváriára. Közös imádságban adnak hálát iskolájukért.

Hírdetés

Szöveg: Berta Kata

Fotó: Berta Kata és Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »