Isten mindig ad egy esélyt az újrakezdésre – Püspöki látogatás a szombathelyi börtönben

Isten mindig ad egy esélyt az újrakezdésre – Püspöki látogatás a szombathelyi börtönben

Szent Barnabás apostol ünnepén és példáján keresztül a címben olvasható üzenetet vitte el Székely János megyéspüspök a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe június 11-én. Az egyházmegye főpásztora a börtön kápolnájában Tömő János és Frikk József börtönlelkészek koncelebrálásával tartott a fogvatartottaknak szentmisét.

A szentmisén részt vevő fogvatartottak az Apostolok cselekedeteiből felolvasott részletből, majd Székely János püspök – a Szent Máté könyvéből vett evangéliumot követő – homíliájából ismerhették meg Szent Barnabás apostol történetét.

Saulban, az egykori keresztényüldözőben, a későbbi Szent Pálban egyedül Barnabás látta meg az őszinte megtérést – mondta a megyéspüspök. – Ahogy az első keresztények tartottak Páltól, a megbotlott, börtönviselt emberekről is sokan lemondanak, pedig Barnabás és Pál története is azt üzeni:

Istennek rólad is van álma, veled is van terve – ezt már Gedeon, Izrael egyik bírája, majd Péter apostol, végül Goretti Szent Mária és az őt tizennégy késszúrással halálra sebesítő Alessandro Serenelli példáján keresztül érzékeltette hallgatóságával a főpásztor.

Hírdetés

Székely János püspök igehirdetése végén arra buzdította a fogvatartottakat, hogy ne adják fel, induljanak el a helyes úton: a hit és a szeretet útján.

A megyéspüspök a szentmise végén az elmúlt héten szentgyónásukat elvégző elítélteket megáldoztatta, majd a szertartáson részt vevő fogvatartottak mindegyikének egy-egy szentképet ajándékozott.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »