Ternyák Csaba egri érsek június 20-án az egri bazilikában áldozópappá szentelte Łukasz Bernard Urych diakónust, valamint diakónussá szentelte Osztie Balázs és Jan Marek Bryska papnövendékeket az egri Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szemináriumból. Łukasz Bernard Urych a papság felé vezető útjáról beszélt lapunknak.
Ha valaki először találkozik Łukasz Bernard Urychhal, aligha gondolná, hogy már a harmincas évei közepén jár. A lengyel származású pappal még szentelése előtt találkoztunk. Derűvel és nyitottsággal mesélt az életéről, a családját ért fájdalmas eseményekről.
Krakkó egyik városrészében, Nowa Hutában nőtt fel, hatgyermekes családban, négy bátyja és húga mellett. Gyermekkorában természetes része volt az életének a hit: családjával rendszeresen jártak templomba, ministrált is, később felolvasóként szolgált. Ma azonban úgy látja, akkoriban a vallás inkább csak külsőség, egyfajta gyakorlat volt számára, nem pedig személyes kapcsolat Istennel. Így fogalmaz: „Keresztény családban nőttem fel, jártam templomba, szolgáltam is, de visszatekintve azt mondhatom, még nem ismertem igazán Istent.” Fiatalon villamossági technikumban tanult, majd villamosmérnöki diplomát szerzett a krakkói műszaki egyetemen. Pályaválasztásában édesapja nyomdokain haladt, aki villanyszerelőként dolgozott. A szakma iránti érdeklődés is összekötötte őket, kapcsolatuk szoros volt. Ezért különösen megrázta, amikor édesapjánál daganatos betegséget diagnosztizáltak. A szenvedéssel és a halállal való szembesülés olyan kérdéseket ébresztett benne, amelyekre addigi hite nem adott választ. „Megbotránkoztam magamon és Istenen is. Nem értettem, hogyan engedheti meg a szenvedést egy jó Isten” – mondja. Édesapja 2016-ban halt meg, ez fordulópontot jelentett a család éltében és Łukasz útkeresésében is. Komolyan elgondolkodott az élete értelméről és arról, mire hívhatja őt Isten.
Ebben az időszakban találkozott több családtagjával együtt a Neokatekumenális Út közösségével. Egy plébániai koncert után meghallgattak egy személyes tanúságtételt arról, hogyan változtathatja meg Isten az ember életét, és meghívást kaptak az Út katekézisére. Łukasz a közösségben fokozatosan felfedezte a hit lényegét.
A rendszeres katekézisek, a közösségi alkalmak és a lelkigyakorlatok során egyre erősebben tért vissza benne a gondolat: talán a papságra hívja az Úr. Nem fogadta ezt könnyen. Már diplomás mérnökként dolgozott, tervei voltak, biztos jövő állt előtte. „Fél évig senkinek sem beszéltem erről. Harc dúlt bennem. Miért éppen most hívna Isten, amikor végre ott tartok, ahová el akartam jutni?” Lassan azonban egyre több megerősítést kapott. Papokkal beszélgetett, bátorították közösségének tagjai is, és egy evangelizációs misszió során különösen erősen tapasztalta meg Isten gondviselését. Társaival pénz és biztos szállás nélkül indultak útnak, hogy Krisztusról beszéljenek az embereknek. „Egy alkalommal egy parkban éjszakáztunk, máskor mindig befogadtak minket. Akkor értettem meg, milyen jó Isten kezében lenni, még a bizonytalanságban is.” A misszió után részt vett a közösség olaszországi lelkigyakorlatán, ahol ő is igent mondott a papságra. Magyarországra küldték, így került Egerbe, a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szemináriumba.
A magyar nyelv kezdetben komoly kihívást jelentett számára. Az első évet nyelvtanulással töltötte Miskolcon, csak ezután kezdhette meg teológiai tanulmányait.
– emlékszik vissza.
Łukasz nyolc éve él Magyarországon, ebből hat évet szemináriumban töltött, kettőt pedig plébániai gyakorlaton. Ezalatt nemcsak a magyar nyelvet sajátította el, hanem hivatása is egyre tisztábban kirajzolódott. A szemináriumi élet fegyelme, a napi imádság, a zsolozsma, az Eucharisztia és a lelkivezetés mind hozzájárultak ahhoz, hogy elmélyüljön a kapcsolata Istennel. „Többször felmerült bennem a kérdés, hogy jól döntöttem-e. De azt tapasztaltam, hogy
A diakónusi év során különösen sok örömet talált a prédikálásban, a hitoktatásban és az idősek szolgálatában. Meghatározó élményt jelentett számára az idősotthonban végzett szolgálat is, ahol sok szenvedő emberrel találkozott. „Nem tudtam válaszokat adni. Egyszerűen meghallgattam az időseket, és azt láttam, hogy Isten ezen keresztül is működni tud.”
Szabadidejében Łukasz szívesen járja a hegyeket. A természetben Isten közelségét tapasztalja meg. Különösen a csendes, kevésbé ismert hegyvidékeket szereti, ahol elmélyülhet és imádkozhat.
Papi jelmondatát Szent János első leveléből választotta: „A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül.” Ez a mondat összefoglalja egész hivatástörténetét:
Akkor is, amikor eltávolodtam tőle.” Nincs kész receptje arra, hogy milyen pap szeretne lenni. Arra vágyik, hogy Isten eszköze lehessen az emberek, különösen a fiatalok között. „A mai világban sok fiatal elveszettnek érzi magát. Szeretném, ha megtapasztalnák, hogy nincsenek egyedül, és hogy Krisztus valóban választ ad az élet kérdéseire.”
Łukasz Bernard Urych útja tanúság arról, hogy Isten az évek során türelmesen, emberi találkozásokon, nehézségeken és örömökön keresztül vezeti az embert ahhoz a hivatáshoz, amelyre meghívta.
Fotó: Lambert Attila; papszentelésen készült kép: Lénárt Márton/Egri Főegyházmegye
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. július 5-i számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
