Az adventi időszak legelső betlehemét Debrecen városa állította fel Rómában november 25-én este a Római Magyar Akadémia díszudvarán, ahol Rolandas Makrickas bíboros, a Santa Maria Maggiore bazilika főpapja áldotta meg a művészi alkotást. Az eseményen Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita és Törő András, a Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora is jelen volt.
A Római Magyar Akadémia közel száz éves történetében ez az első alkalom, hogy betlehemet állítottak fel. A betlehem a palotának az utcáról is jól látható udvarára került.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a szentév alkalmából,a Római Magyar Akadémia és az abban működő PMI meghívására, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával adományozta a betlehemet, amely az olasz főváros magyar kulturális intézete tulajdonában marad.
Az idei karácsonyi időszakban a betlehem egészen január 6-ig látható.
Rolandas Makrickas az MTI-nek elmondta: A Santa Maria Maggiore Jézus születése eredeti helyszínének darabjait őrzi, miközben a Debrecenből érkezett betlehem a magyar kultúra értékeit hordozza magában, és minden nép kultúrája az evangélium üzenetét gazdagítja. Megjegyezte,
A tíz, fából faragott szobor alkotta betlehem Pál Hunor színművész, szobrász, a Csokonai Nemzeti Színház tagjának munkája. A szent család tagjai mellett két angyal, a három napkeleti bölcs, valamint két jellegzetes magyar pásztor sorakozik.
A kompozíció köré emelt betlehemi helyszínt Matyi Ágota díszlettervező álmodta meg; a kivitelezésben a Csokonai Nemzeti Színház díszletépítő-díszítő munkatársai segédkeztek.
A római betlehemavatáson részt vett Papp László, Debrecen polgármestere; Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke; Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita; Törő András, a PMI rektora; Lantos Krisztina, a Kulturális és Innovációs Minisztérium tanácsosa, valamint számos olasz és magyar meghívott.
Papp László az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a „kálvinista Róma” egy darabját helyezték el a betlehemmel az Örök Városban. Elmondta: egész Debrecen összefogott az ügyért, az önkormányzattól kezdve a művészeken át.
„Büszke vagyok arra, hogy Debrecen és Róma kapcsolata ma már ideális, hiszen nem volt mindig így. A fordulópontot II. János Pál pápa 1991-es látogatása hozta meg, amikor a gályarabok emlékművét megkoszorúzta: attól kezdve az összefogás jellemezte a debreceni központú három nagy magyar történelmi egyházat” – hangsúlyozta debreceni polgármester.
A szoborcsoport ünnepélyes átadásán a Kodály Filharmonikusok zeneművészei, a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének előadóművészei léptek fel.
A debreceni delegáció Papp László vezetésével november 26-án részt vett az általános kihallgatáson, és átadta XIV. Leó pápának a kiengesztelés koszorúja másolatát, amelyet II. János Pál a vallási megbékélés jegyében helyezett el Debrecenben, a gályarabok emlékművénél.
A delegáció tagjai a Vatikán területén, a Teréz anya nővérei működtette menhelyen száz adag meleg ételt osztanak ki. Rédai Attila és Tóth Lajos aranyérmes világbajnok mesterszakácsok töltött káposztával készültek.
Forrás: Sárközy Júlia/MTI; PMI
Fotó: Balogh Albert
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


