Isten igéjének vasárnapján a pápa lektorokat avat a Szent Péter-bazilikában

Isten igéjének vasárnapján a pápa lektorokat avat a Szent Péter-bazilikában

2019-ben alapította meg Ferenc pápa az Isten igéjének szentelt vasárnapot, hogy emlékeztessen a Szentírás fontosságára. Január 26-án, Isten igéjének vasárnapja alkalmából – amelynek idei témája: „Szavadra hagyatkozom” (Zsolt 119,74) – a Szentatya ünnepi szentmise keretében a világ több országából származó negyven férfit és nőt avat fel lektori és katekétai szolgálatra.

Ez lesz a hatodik alkalom, hogy megünnepeljük Isten igéjének vasárnapját, amelyet Ferenc pápa rendelt el 2019. szeptember 30-án (a bibliafordító Szent Jeromos egyházatya emléknapján), Aperuit illis, Megnyitotta nekik kezdetű motu proprio formájában írt apostoli levelében. Isten igéjének vasárnapját az egyházi évközi időszak harmadik vasárnapján tartjuk.

Idén Ferenc pápa január 26-án, vasárnap fél tízkor celebrál szentmisét a Szent Péter-bazilikában. A szertartás végén átadják a jelenlévőknek Lukács evangéliumának egy-egy kötetét, ezzel erősítve a felhívást arra, hogy kézzelfogható módon terjesszék Isten igéjét.

A szertartás során a Szentatya felolvasókat, lektorokat avat: negyven világi hívőt, különböző országokból érkezett férfiakat és nőket, akik közül négyen Albániából, hárman Argentínából, öten Ausztriából, egyikük Bolíviából, négyen Brazíliából, öten a Fülöp-szigetekről, egy személy Izlandról, hatan Olaszországból, öten Mexikóból, egyikük Lengyelországból és öten Szlovéniából érkeznek a vatikáni szertartásra. A szertartás végén mindannyian megkapják a Biblia latin fordításának egy-egy példányát.

Hírdetés

A hívek lelki fejlődését és Isten igéjében való elmélyülését segítendő az Evangelizáció Dikasztériuma hat nyelven (olasz, angol, francia, spanyol, portugál és lengyel nyelven) liturgikus–lelkipásztori segédanyagot kínál, amely ingyen letölthető a dikasztérium weboldalán. A közösségben, a családban, a hétköznapi életben egyaránt használható segédanyag cikkeket, elmélkedéseket, szövegeket kínál a szentségimádáshoz, valamint lelkipásztori tanácsokkal szolgál.

Isten igéjének vasárnapja fontos alkalom arra, hogy a keresztények megújítsák elkötelezettségüket a Biblia olvasására és az arról való elmélkedésre. Ez ugyanis alapvető eszköz a hitbeli és lelki életben való fejlődéshez, táplálja a reményt a világ minden táján élő hívőkben.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »