Isten hatalmas, reményt adó ajándéka – Két új papot szenteltek Laoszban

Isten hatalmas, reményt adó ajándéka – Két új papot szenteltek Laoszban

Táncokkal, énekekkel, himnuszokkal és imákkal kísért ünnepségen, több mint 1200 katolikus hívő jelenlétében szentelte pappá április 22-én, szerdán a thakheki Szent Lajos-templomban Jean-Marie Vianney Prida Inthirath püspök, Savannakhet apostoli helynöke Peter Gnantina Phiakeo és Philip Nouy Kamhou redemptorista szerzeteseket.

A hívek Laosz minden részéből, valamint a szomszédos országokból – többek között Thaiföldről és a Fülöp-szigetekről – érkeztek az ünnepre.

A kis laoszi katolikus egyháznak (összesen 53 ezer hívő) két új papja van, akik szolgálatukkal hozzájárulhatnak a laoszi közösségek lelkipásztori gondozásához, amelyek kis falvakban, nehezen járható, hegyvidéki területen élnek.

Ez az esemény hatalmas jelentőségű a helyi egyház számára egy olyan országban, ahol mindössze húsz pap szolgál, és nincsenek külföldi misszionáriusok, mivel a kormány nem engedélyezi jelenlétüket.

Az ünnepségen jelen lévő Anthony Adoun Hongsaphong püspök, Vientiane (Laosz fővárosa) apostoli helynöke a Fides missziós hírügynökségnek elmondta: „Ünnepélyes és örömteli esemény volt, amelyet számos fiatal jelenléte tett különlegessé. Több mint negyven pap – akiknek fele a redemptoristák thaiföldi tartományból jött – és számos szerzetesnő vett részt rajta: mindannyian csatlakozni akartak az Úr dicsőítéséhez és imádkozni a két új papért, akik Isten hatalmas ajándékai a laoszi egyház számára.”

Hírdetés

Az ünnepélyes szentmisét – amely több mint két és fél órán át tartott – imavirrasztás előzte meg, amelynek keretében szentségimádást is tartottak. „A jelen lévő hívők széles körű és sokszínű közössége élénk hittel és mély lelki elmélyültséggel vett részt az eseményen, Istent dicsőítve, és az Ő kezébe helyezve a laoszi egyház jövőjét” – fogalmazott a püspök.

A Fidesnek nyilatkozva Enrique Figaredo püspök, a kambodzsai Battambang apostoli prefektusa, egyben a Laoszi és Kambodzsai Püspöki Konferencia jelenlegi elnöke így fejezte ki közelségét és örömét: „A laoszi egy olyan közösség, amely a meglévő korlátok és nehézségek ellenére hittel, reménnyel és szeretettel halad előre. Nem csügged el. Laosz a természeti szépségeivel és a lakosság kedvességével, befogadó lelkületével gyönyörű ország. Nagyon boldogok vagyunk, hogy az Úr továbbra is küld munkásokat aratásába egy olyan közösségbe, amelynek nagy szüksége van papokra a hívek lelkipásztori gondozásához. Az Úr csodákat művel egy csodálatos helyen. A kis laoszi katolikus egyház reménnyel tekint előre, remél az isteni Gondviselésben. Az olyan ajándék, mint két új pap felszentelése, nagyon fontos ahhoz, hogy örömöt és bizalmat ébresszen a jövő iránt. Laoszi testvéreink mellett vagyunk, az imádságban kísérjük őket, és velük együtt járjuk azt az utat, amelyet az Úr mutat nekünk, bízva abban, hogy vezet bennünket és megadja nekünk Lelkének világosságát és erejét.”

Forrás: Fides

Fotó: Vatican News

Hollósi Judit/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »