"Isten bosszulja meg kiontott vérüket!" – Pintér anyagi, technikai és emberi segítséget ígért a "Dunába lőtt zsidók ezreinek" keresgéléséhez

"Isten bosszulja meg kiontott vérüket!" – Pintér anyagi, technikai és emberi segítséget ígért a "Dunába lőtt zsidók ezreinek" keresgéléséhez

Budapesten járt az izraeli belügyminiszter, aki magyar kollégájával a második világháború végnapjaiban Budapesten Dunába lőtt zsidók maradványai utáni közös kutatásról tárgyalt. A keresést a magyarországi zsidó szervezetek kezdeményezték. Pintér Sándor belügyminiszter a tegnapi megbeszélésen megígérte az izraeli belügyminiszternek, hogy a már ezen a héten elkezdődő kutatáshoz a magyar kormány minden anyagi és technikai eszközt rendelkezésre bocsát. Az izraeli belügyminiszter a Duna-parti Cipők emlékműnél imát mondott – írja a Hiddábrut és a Sz’rugim című izraeli hírportál.

Árjé Der’i izraeli belügyminiszter tegnap Budapest kedves vendége volt. De mondhatnánk úgy is, hogy Ávigdor Lieberman volt hadügyminiszter és hivatalának hölgy munkatársait megerőszakoló, s ezért több évet börtönben lehúzó Mose Kácáv államelnök után Árjé Der’i személyében újabb izraeli díszvendég érkezett a fővárosba. A marokkói Mekneszben született Árjé Der’i belügyminiszter, valamint Periféria-, Negev- és Galilea-fejlesztési miniszter, egyben az afroázsiai vallásos zsidók Sász nevű parlamenti pártjának az elnöke. Der’i egy igazi vallási és politikai zsidó vezető, akit 1999-ben vesztegetés elfogadása és csalás bűncselekményének elkövetése miatt három év börtönbüntetésre ítélt az izraeli bíróság, amelyből két esztendőt ténylegesen le is töltött.

Árjé Der’i izraeli belügyminiszter hétfőn Pintér Sándor belügyminiszterrel, miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélést Budapesten az Országházban. Az izraeli lapok értesülése szerint a két politikus belügyekről, az Európát és Izraelt egyaránt veszélyeztető gazdasági migránsokról, illetve a két ország által a feltartóztatásukra alkalmazott eszközökről tárgyalt.

Ám Árjé Der’i budapesti látogatásának legfontosabb célja a második világháború folyamán Dunába lőtt zsidók csontjai fölkutatási munkálatának kezdeményezése volt. A Dunába lőtt zsidók földi maradványainak keresését valójában a magyarországi zsidó szervezetek kezdeményezték. Der’i belügyminiszter a Pintér Sándorral megejtett tegnapi találkozója után újságíróknak elmondta, hogy Orbán Viktort már tájékoztatták a közeljövőben elkezdődő „akció” megindításáról. Pintér Sándor kijelentette: a csontkeresési terv megvalósítását tárcája azzal segíti, hogy a szükséges technikai eszközöket és jól képzett szakembereket rendel a folyammeder átkutatásához. Bibi belügyére a megbeszélésen előre is megköszönte Pintér Sándornak a fölajánlott segítséget a Dunába lőtt zsidók csontjainak meglelése terén nyújtandó anyagi és technikai segítségért, s egyben köszönetet mondott a Magyarország-szerte föllelhető zsidó szent helyek és temetők őrzéséért, fenntartásáért és gondozásáért.

Hírdetés

A két ország belügyminisztereinek megbeszélésén abban is megegyeztek, hogy még ezen a héten Budapestre érkeznek a Záká (זק’א – Katasztrófa Áldozatainak Fölkutatása) nevű ortodox vallásos szervezet búvárai, hogy egyeztessenek a magyarokkal a Dunába lőtt zsidók csontjainak fölkutatásáról. Árjé Der’i és a Záká Budapestre érkezett tagjai elmondták: a Záká búvárai a magyarokkal karöltve vesznek részt a Dunába lőtt több ezer zsidó maradványainak a felkutatásában, majd a zsidó vallás szerinti eltemetésükben – nyilatkozta a megbeszélés után Der’i belügyminiszter. (Mint arról korábban beszámoltunk: Simon Peresz néhai izraeli elnök néhány évvel ezelőtt azt állította, hogy több tízezer zsidót lőttek a Dunába Budapesten a magyarok és a németek – H. J.) „Emlékükre állították föl a Cipők nevű emlékművet a Duna-parton, ahol a zsidókat agyonlőtte és bedobta a befagyott folyóba a magyar Nyilaskeresztes Párt hadserege”, írja a Sz’rugim című izraeli hírportál.

Árjé Der’i a Cipők emlékműnél tett látogatásakor mondott ima után a következő nyilatkozatot tette: „Örülök, hogy a magyar miniszter a szükséges technikai és emberi segítséget megígérte a munkálatok elvégzéséhez. Nagyon remélem, hogy a Záká igaz tagjai a helybeliekkel együtt mindjárt, már holnap elkezdhetik a szent szolgálatuk végzését, amelynek végén a Dunába lőtteket zsidó szertartás szerint helyezik végső nyugalomra. Isten bosszulja meg kiontott vérüket!”, jelentette ki az izraeli belügyminiszter.

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »