Advent 2. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 3,1–6)
Az evangélium szinte történelmi pontossággal írja le Keresztelő János megtérésre hívó igehirdetését, melyet Júdea pusztájában mondott el. János a kiáltó szó, Erzsébet gyermeke, Zakariás fia, aki így Jézus rokonaként jelenik meg a Szentírásban. Ő lesz az eljövendő Messiás előfutára is, aki sajátos küldetést kapott Istentől: bűnbánatot hirdetni, és teljes odaadással felvállalni a prófétai küldetést. Feladta nem csupán az üzenet átadása lett, hanem a tanúság arról, hogy a Messiás érkezése és befogadása kockázattal jár. Az adventi evangélium arra hív bennünket, hogy János társai és Jézus hírnökei legyünk. Teljesen természetes, ha földi életünk során újra és újra abban a helyzetben találjuk magunkat, hogy utakat, járható és életmentő ösvényeket keresünk. Jó, ha mindezt az evangélium fényénél igyekszünk tenni, figyelve arra, hogy véletlenül se vesszünk el a világ útvesztőiben és zavaros pusztaságában.
Miért hisszük el, hogy az ünnep, amelyre készülünk csak akkor történik, ha tökéletes a várakozásunk, a környezetünk? Miközben erre összpontosítjuk energiánkat, figyelmünket és sok esetben anyagi javainkat is, a magunk elképzeléseit valósítjuk meg, ahelyett, hogy az Isten által felkínált utakra lépnénk, és a Szentlélek által inspirált lépéseket megtennénk. Utat építeni senkinek sem könnyű, de hisszük, hogy a munkával nem egyedül kell megküzdenünk. Isten vezet bennünket. Ő ismer engem, tudja, hogy hol tartok és hová kell megérkeznem, de az út bejárását rám bízza.
Isten igéje mindig élő és aktuális, így János szavai ma is naprakész üzenetet hordoznak. Adventi lépteink közben véssük szívünkbe és elménkbe Keresztelő Szent János tanítását, aki ma is ugyanolyan határozottsággal hirdetné a bűnbánatot, s ma is ugyanúgy kiáltó szó lenne a világ zajos pusztájában. Készületünk és megújulásunk első lépései a bűneinkkel való szembenézés, azok megbánása és jóvátétele. Hiszen földi útjaink porában koszosak leszünk, ám a bűnbánatra kész, megújulásra vágyó szívünkkel bejárt utak elvezetnek az Istennel való találkozásra. Itt Isten maga tisztít meg bennünket. Hasonló ez az irgalmas Atya történetéhez, aki már messziről látta visszatérni gyermekét, és bár az még úton volt, ő már rég megbocsátott neki. Így járjuk mi is adventi utunkat Keresztelő János szavaira figyelve, az élet Urával való találkozást várva, és átadva magukat annak a reménynek, hogy Isten kegyelme megtisztít bennünket az út során.
Szerző: Serfőző Levente
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
