Ismét várja az utasait a megfiatalodott Budavári Sikló – képek

Ismét várja az utasait a megfiatalodott Budavári Sikló – képek

Véget értek a Budavári Sikló ősszel kezdődött nagyjavítási munkái, így keddtől újra utazhatnak vele a fővárosiak és a turisták.

A Margit és Gellért a múlt év szeptember 1-jén költözött át a BKV Vasúti Járműjavító (VJSZ) telepére, ahol a legmagasabb szintű vizsgálatokat követően mindenre kiterjedő felújításon estek át – olvasható a BKV Zrt. sajtóközleményében.

A járművek burkolati elemeinek eltávolítása után a vázszerkezet javítását és fényezését is elvégezték a szakemberek, a felújított vázszerkezetre kívül belül új faborítás került, de újra legyártották az ablakokat és az ajtókat is. A két kocsi elektromos egységeit is felújították, illetve kicserélték. De nemcsak a szépséget tartották szem előtt, hanem a nagyobb utasbiztonság megteremtésére is odafigyeltek: a járművek vészfék rendszerét is felújították, amely kötél-szakadás vagy sebességtúllépés esetén megállítja a kocsikat a ferde pályán – fogalmaz a közlekedési vállalat.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója, és Tüttő Kata Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes.  BKV Zrt.
Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója, és Tüttő Kata Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. BKV Zrt.

Ugyanakkor nemcsak a Margit és a Gellért született újjá az elmúlt hónapokban, hanem a 30 százalékos lejtésű, 100 m hosszúságú pálya is, amely többek között új síneket, kapcsolószereket, a felújítással egy időben pedig leesés elleni védelmi rendszert kapott, a támfalak melletti lépcsők mellé pedig korszerű korlát is épült. A korlátnak köszönhetően az utasok a pályán megálló kocsiból is biztonságosan ki tudnak szállni, és meg tudják közelíteni a legközelebbi állomást.

Hírdetés

A két jármű – a Margit és a Gellért – december 15-én került vissza a helyére, majd a pályamenti működtető berendezések visszaszerelése és beállítása után elkezdődhettek – különböző terhelési viszonyok között – a próbafutások. A sikeres próbafutás és a Közlekedési Hatóságtól kapott üzembehelyezési engedély kézhezvétele után, a Budavári Sikló immár megújulva, teljes pompájában áll ismét szolgálatba, 8 és 22 óra között szállítja az utasokat.

BKV Zrt.
BKV Zrt.

A kocsiszekrények felújítása 80 millió forintba, míg a pálya rekonstrukciója 150 millió forintba került – árulta el Bolla Tibor. A BKV vezérigazgatója azt is megjegyezte, külön öröm, hogy előbbi esetében nem kellett külső vállalkozót bevonniuk.

Érdeklődésünkre arra is kitért, bár a Budavári Sikló önmagában eltartja magát, tehát egyáltalán nem veszteséges, az elmúlt időszakban a pandémia a kihasználtságára, forgalmára is rányomta a bélyegét, és volt, amikor a teljes leállás mellett kellett dönteniük. És ugyan van még mit fejlődni, hogy az utasszám visszatérjen a megszokott szintre, az ötödik hullám elvonulásával erre minden esély megvan – fejezte ki bizakodását a BKV vezérigazgatója.

BKV Zrt.
BKV Zrt.

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »