Ismét üzentek Magyar Péternek, nem is akárki

Ismét üzentek Magyar Péternek, nem is akárki

Személyesen hívta vitára a miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Pétert, ez a harmadik vitára szóló meghívás, ahol a Tisza Párt elnöke leülhetne Orbán Balázzsal – hangzott el az M1 aktuális csatorna hírműsorában.

Mivel a magyar uniós elnökség bemutatásán mindketten ott lesznek az Európai Parlamentben, Orbán Balázs azt javasolta, tartsanak egy külön vitát kettőjük között a közmédia szervezésében. Magyar Péter az M1 vasárnap délutáni adásáig nem reagált a felkérésre.

Korábban kétszer elutasította a vitát. Volt mindkétszer az árvízi helyzetre hivatkozott. Ezzel kapcsolatban az állami televízióban felidézték, hogy a meghívásuk után Magyar Péter mintegy 50 perces interjút adott a Partizánnak, emellett a huszonötödik érettségi találkozójáról egy sörözőből is posztolt.

Hírdetés

Magyar Pétert most maga Orbán Balázs hívta vitázni,

aki közösségi oldalán azt írta, „ha a televízió is beleegyezik, akkor remélem, hogy ez így Önnek is elfogadható lesz, és nem jön több angolnázás, vádaskodás, elsomfordálás”.

A miniszterelnök politikai igazgatója a hírműsor szerint hozzátette: Magyar Péternek saját hitelessége megmentése érdekében kellene igent mondania arra, amit hónapok óta követel másoktól.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »