Ismét téli olimpiát rendezne Svájc

Ismét téli olimpiát rendezne Svájc

Bejelentette, hogy pályázik a 2030-as vagy 2034-es téli olimpia és paralimpia rendezési jogára.

A téli ötkarikás játékoknak 1928-ban és 1948-ban St. Moritz-i központtal otthont adó alpesi ország tervei szerint ezúttal a meglévő létesítmények felhasználásával decentralizált eseményt tartana, amelyet javarészt a magánszektor finanszírozna. A Svájci Olimpiai Bizottság közgyűlése egyhangúlag fogadta el a rendezésre vonatkozó terveket.

„Svájc abban a szerencsés helyzetben van, hogy gyakorlatilag rendelkezik minden szükséges infrastruktúrával a sportolási helyszínektől a közlekedési hálózaton át a szállásokig. Meg kell ragadni ezt a lehetőséget” – fogalmazott Urs Lehmann, a Svájci Síszövetség elnöke.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a hónap végéig dönti el, hogy mely országok lépnek tovább a helyszínkijelölési folyamat következő szakaszába, melyben a szervezet célzott párbeszédet folytat a jelentkezőkkel.

Hírdetés

A 2030-as téli játékokért korábban érdeklődött Szapporo is, de egy hónapja visszalépett, így

a svájciaknak két komoly ellenfelük lehet, Svédország és Franciaország.

Salt Lake City ugyancsak jelezte rendezési szándékát, az amerikai város azonban inkább a 2034-es játékoknak adna otthont, hogy elkerülje a „szponzori ütközést” a 2028-as, Los Angeles-i nyári olimpiával.

A NOB jövőre dönt a 2030-as és a 2034-es helyszínről is. A 2026-os téli olimpiára Milánóban és Cortina d’Ampezzóban kerül sor.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »