Ismét taktikai hiba a svéd védekezésben

Ismét taktikai hiba a svéd védekezésben

Először a norvég Népegészségügyi Hivatal (Folkehelseinstituttet) hozta nyilvánosságra, hogy a Pfizer a következő hetekben kevesebb adag vakcinát fog szállítani Európába.

Közleményükben azt írták, már a következő héten 18%-kal kevesebb érkezik az országba.

Hírdetés

Svédországban eddig 170 625 embert oltottak be, ami a lakosság 1,65%-a.

Egy héttel korábban a Népegészségügyi Hivatal (Folkhälsomyndigheten) oltásprogramját úgy módosította, hogy a már beoltottak részére nem kell eltenni a második adagot, annak érdekében, hogy minél több embert be lehessen oltani, abban bízva, hogy majd ütemterv szerint érkezik az oltóanyag. Jelen állás szerint már a következő héten 25%-kal kevesebb Pfizer vakcinát kap az ország, ennek ellenére úgy nyilatkozott világhírűvé vált főepidemiológus, Anders Tegnell, hogy továbbra sem szükséges félretenni a második, emlékeztető adagot.

Pénteken a királyi párt is beoltották, ami miatt az udvart éles kritika érte. A teljes egyenlőségre törekvő országban sokaknak nem tetszett az, hogy bár XVI. Károly Gusztáv és Szilvia királyné 70 felettiek, de nem állnak gondozás alatt, így egyelőre nem lennének jogosultak az oltásra.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »