Ismét rászabadították a nemzeti konzultációra a Nerbotot, reagált a kormány – videó

Ismét rászabadították a nemzeti konzultációra a Nerbotot, reagált a kormány – videó

10 másodperc per ív volt a szintideje az etikus hacker programjának.

Élő YouTube-közvetítésben volt látható, ahogy a Nerbot nevű etikus hacker számítógépes programja megállás nélkül, nagyjából 10 másodpercenként töltött ki álnevekkel egy-egy nemzeti konzultációs ívet – írja a Hvg.hu.

A program véletlenszerű neveket generált, ezt követően névre szóló e-mailcímet hozott létre a konzultáció megerősítő leveléhez, majd a jóváhagyó linkre rákattintva töltötte ki az ívet, majd kezdődött minden elölről.

A lap emlékeztet, a Nerbot névre hallgató hacker már tavaly a figyelem középpontjába került, amikor a még visszaigazoló e-maillel sem biztosított, „koronavírusról és a gazdaság újraindításáról” szóló konzultációra programozott automatikus kitöltő robotot. Ekkor a Police.hu beszámolója szerint azonosították a készítőt és lefoglalták az eszközeit, következménye viszont nem lett az ügynek. A mostani közvetítéshez a programozó csatolt egy blogposztot, amelyben kifejtik, hogy jogilag nem bűncselekmény, amit csinál.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »