Michal Kaliňák (Hlas-SD) beruházási, régiófejlesztési és informatizációért felelős államtitkár a megyei és a helyhatósági önkormányzati választás ismételt szétválasztásáról egyeztet a regionális politikusokkal.
Kaliňák a TASR hírügynökségnek kijelentette, „szervezett káosz” egyszerre tartani a két választást.
A választások lebonyolításáért a belügyminisztérium felel, Matúš Šutaj Eštok, a tárca vezetője, a Hlas-SD elnöke a TASR kérdésére azt válaszolta, nincsenek közelebbi információi ebben a témában, de kész a párbeszédre.
„Semmilyen tevékenység nem zajlik ebben az ügyben. Ha lesz igény a változtatásra, mi készen állunk a párbeszédre”
– közölte a tárca.
Kaliňák nem tartja jónak, hogy az összevont választáson összesen négy szavazólapot kapnak a választók, sőt Pozsonyban és Kassán hatot.
„A két választás összevonása nem hozott megtakarításokat, ráadásul 2,5%-kal alacsonyabb lett a részvétel a helyhatósági választásokon”
– állítja az államtitkár.
Az összevonásról már tárgyalt a Szlovákiai Városok és Falvak Kamarájával, amely szavai szerint helyesli az elképzelést. Az egyeztetéseket tervei szerint folytatja a regionális politikusokkal és a lakossággal is.
„A választásnak egyszerűnek és világosnak kell lennie, az összevonásnak pedig bizonyítottan nem volt ilyen hatása”
– tette hozzá.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


