2026 második félévétől ismét reklámadót kell fizetni, ha az ágazati szövetség nem tud megállapodni a kormányzattal a szokásos, egyéves hosszabbításról. A szövetség bízik abban, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően 2026 második félévétől is 0 százalék maradhat a reklámadó kulcsa.
A kormány először 2014-ben vezette be a reklámadót, amely ellen a teljes médiaszakma tiltakozott. Az Európai Bizottság a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította a reklámadót, de a határozatot megtámadták az Európai Unió Törvényszéke előtt, amely semmisnek nyilvánította azt.
A fellebbezés után az uniós bíróság úgy döntött, hogy a tagállamok szabadon vethetnek ki adókat, tehát a reklámadó nem sérti az uniós jogot.
Ennek ellenére a kormány 2019-ben felfüggesztette a reklámadó beszedését, de már akkor jelezték, hogy 2022-ben újra bevezetik. Ez így is történt. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterként 2022 májusában ezt a bejelentést tette egy Kormányinfón:
„Újra bevezetjük a reklámadót, 2023 január 1-től. 15 milliárd forintos bevételt remélünk ettől. Mi nem vesszük el a profitot, mi az extraprofitot vonjuk el, ez nagyon-nagyon fontos, ezért nem is gondoljuk, hogy ez a fajta elvonás megjelenne a fogyasztóknál, áthárított áremelkedések formájában.”
2022-ben a Magyar Reklámszövetség és hét másik ágazati szervezet írásban reagált a reklámadó újbóli bevezetésére. „A reklámadó káros a teljes magyar gazdaság számára” – szögezték le a közleményükben.
Szerintük a reklámszektorban nincs extraprofit, hiszen az ágazat teljesítménye még nem érte el a koronavírus-járvány előtti 2019-es szintet. Rámutattak, hogy a gyengülő makrogazdasági környezet és a különadók már önmagukban rontják a reklámipar teljesítményét. Úgy látták, hogy a reklámadó tönkreteheti őket, hiszen a gazdasági válság, az infláció, a bizonytalan piaci kilátások és a különadók miatt a hirdetők még annyit sem fognak reklámra költeni, mint eddig.
Ennek ellenére a reklámadó érvényben maradt, de a kormány azóta évről évre meghosszabbította a felfüggesztést.
Az idén ősszel beterjesztett adócsomag azonban már csak féléves hosszabbítást tartalmaz, vagyis 2026. június 30-ig maradhat 0 százalékos az adó, július elsejétől pedig visszatér a 7,5 százalékos kulcs és valamennyi kapcsolódó kötelezettség.
Ez a tervek szerint 2026 második félévében 10 milliárd forintos bevételt jelentene a költségvetésnek.
A Reklámszövetség egyeztetést kezdeményezett a kormányzattal – olvasható a szervezet új közleményében. Mint írják: „a reklámadó visszavezetése és fennmaradása kontraproduktív, a várt gazdasági növekedés ellen hat, gátolja a gazdasági stabilitást, növelheti az inflációt, valamint jelentősen veszélyezteti a média, reklám és kommunikációs iparág fenntartható és a hazai gazdaság számára profitábilis működtetését.”
A szövetség bízik abban, hogy 2026 második félévétől is 0 százalék maradhat a reklámadó kulcsa.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


