Ismét hátba támadott bennünket az AI

Az országgyűlési képviselőkhöz fordult az Amnesty International (AI), arra kérve őket, hogy kezdeményezzék a menedékjogról szóló törvény módosításának vizsgálatát az Alkotmánybíróságnál (Ab) – olvasható a szervezet csütörtöki közleményében. Az AI képtelen felfogni, hogy zavarkeltésével, a menekültek ajnározásával kivívja maga ellen a többségi társadalom haragját, és akkor bizony dől az a bizonyos dominó.

Az áljogvédő szervezet közleményben úgy vélte, az augusztus 1-jén hatályba lépő törvénymódosítás olyan helyzethez vezethet, amelyben minden menedékkérőt, aki az országba valamely szomszédos balkáni államból próbál belépni, elutasítanak és Szerbiába toloncolnak. Ráadásul a most épülő határzárral is meggátolják „a menekültek és migránsok” belépését az országba – tették hozzá.

Hírdetés

A szervezet szerint ez a lépés „egy rosszul álcázott” kísérlet arra, hogy Magyarország kibújjon a menekültek segítésére és megvédésére vonatkozó nemzeti és nemzetközi jogi kötelezettségei alól.

Az ilyen kétszínű és átlátszó indokokat felvonultató közleménnyel csak azt érik el, hogy maradék renoméjukat is elveszítik a többségi társadalom előtt.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »