Ismét formálódni hív a Forma Fest, melyen több hazai vonatkozású zenekar is fellép Havran Kati2025. 08. 13., sze – 09:48
Csütörtökön indul a háromnapos fesztivál: a koncerteknek, színházi előadásoknak, filmvetítéseknek ezúttal is a volt kompkikötő ad helyet, és idén sem marad el a hagyományos kígyórajzolás a Mária Valéria hídon.
A Forma Festet a párkányi Jóvilágvan zenekar hívta életre 2009-ben, azzal a céllal, hogy becsalogassák a minőségi könnyűzenét és a mondanivalóval bíró produkciókat a városba. Az elmúlt évek során háromnapossá nőtte ki magát a rendezvény, mely idén is műfajilag színes programokat kínál, és továbbra is a közösségépítést tartja a szem előtt – mindezt ráadásul úgy, hogy
a csütörtöki nap ingyenes, a következő két nap programjára pedig mindössze három euróért válthatunk bérletet.
Csütörtökön a kassai származású fiatal énekes-dalszerző, Gablyasz Lili ad koncertet, akit Hostomský Fanni zenei projektje, az Aszpikpatkány követ a színpadon. Érdemes odafigyelni a legfiatalabb zenészgenerációra, üzeni a fesztivál – az Ady Street a párkányi alapiskola zenekara, melynek tagjai bravúrosan állják meg a helyüket a színpadon. Ők pénteken adnak koncertet, csakúgy mint a Jóvilágvan és a budapesti székhelyű, de frontembere, Salgó Viki révén hazai (udvardi) kötődésű, grunge-pop vizein evező Holló.
A szombaton fellépő, post-hardcore-t játszó Mennydörgés felállása hasonló a Hollóéhoz – a budapesti bandának szintén a frontembere hazai származású, Nemes Dávid énekes-dalszerző párkányi.
További zenei tippünk a Pavilon nevű projekt. Nem érdemes koncertjüket kihagyni – a budapesti duó izgalmas, szókimondó szövegeit és beskatulyázhatatlan zenéjét hozza a zárónapra.
Lesz slam poetry és Ahogy esik, úgy puffan improvizációs színház, az érdeklődők részt vehetnek egy vezetett sétán, mely a Garam torkolatáig visz. Pénteken és szombaton filmvetítések, kézműves foglalkozások és társasjátékok várják majd az érdeklődőket, és természetesen kígyórajzolást is tartanak a Mária Valéria hídon szombaton – a programpont már a fesztivál védjegyévé vált.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


