Ismét felbukkant a Balaton cápája – videó

Ismét felbukkant a Balaton cápája – videó

Van szakértő megfejtés.

A Pecaverzum tette közzé a felvételt, amelyen látszik, amint a hal követ egy csónakot, ami egy SUP-ot húz maga után, illetve hallható, hogy az emberek hüledeznek az állat miatt.

Hírdetés

A horgászportál szakszerű magyarázattal szolgál: azt írják, hogy a Balatonban élő hatalmas busák a vízfelszínen közlekedve pontosan ezt a látványt nyújtják, hátúszójuk kísértetiesen hasonlít egy cápauszonyra.

Ami a felvételen látszik, valószínűleg egy hibrid busa fajta, amelyek akár 40-50 kilogrammosak és közel 30 évesek is lehetnek, testhosszuk pedig elérheti a másfél métert.

A tájidegen hibrid busát a hatvanas években kezdték el telepíteni a Balatonba, ahol a szakemberek szerint nem képesek szaporodni, ezért a szakemberek most azt várják, hogy öregedés által „kikopjanak”.

Amikor a partközeli vízfelszínen látjuk ezeket az egyedeket, akkor vagy szervi bajuk van, vagy már annyira öregek, hogy éppen elhullás előtti állapotban vannak. Ilyenkor jönnek fel a víz felszínére, és látszik ki a hátuszonyuk, amely jóval kisebb, mint egy cápa uszonya – írja a Pecaverzum.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »