Manfred Weber áhított politikai karrierjének – a bizottsági elnöki poszt megszerzéséért folytatott menetelésnek, ahogy eddig gondoltuk – minden bizonnyal ma vége szakad.
Sőt, talán nem is ma lesz vége, hanem vége lett már hetekkel ezelőtt. Akkor, amikor a politikai zöldfülűnek bizonyult Weber nekiment Orbán Viktornak. Mert legyen bárki Manfred Weber, ígérjenek neki bármit a mentorai, ő egyelőre csak egy CSU politikus, egy EP képviselő. Ezzel szemben Orbán Viktor egy kormányfő. Egy ország politikai vezetője. Ebben az értelemben a politikai hierarchiában a magyar miniszterelnök egyelőre Manfred Weber felett áll. Akkor is, ha Orbán Viktor eddig támogatta őt a bizottsági elnöki pozíció elnyeréséért folytatott küzdelemben.
Az álmoskönyvek szerint EP képviselőként egy kormányfőnek nekimenni és bocsánatkérésre kényszeríteni, nem kecsegtet sok jóval.
Ha Weber egy kicsit is ismerné az igazi Orbánt, soha nem kért volna tőle nyilvánosan olyat – főleg nem imperativuszban -, hogy Orbán kérjen bocsánatot. De ha tényleg ismerné Orbánt és a magyarországi belpolitikai helyzetet, Weber nem csak hogy nem a CEU-n kezdte volna a magyarországi látogatását, de a CEU-t fel sem vette volna a programjába. Már csak Ignatoff személye miatt sem. A CEU nagyon rossz üzenet volt.
Ám, úgy tűnik, Manfred Weber számot vetett a sorssal. És megértette, hogy Orbán és a Fidesz nélkül ő soha nem lesz bizottsági elnök. De nagyon valószínű, hogy Orbánnal és a Fidesszel sem.
Így aztán Manfred Weber – ahogy mifelénk mondani szokták – tizenkilencre lapot húzott. Csak Weber nem elég jó zsugás, és elfelejtette, hogy már nincs alsó a pakliban.
Manfred Weber ugyanis ellátogatott Romániába, ahol találkozott az ottani néppárti tagszervezet vezetőivel, akik történetesen szintén kizárnák Orbánt és a Fideszt a Néppártból. Na nem azért, mert ők támogatnák az illegális migrációt, hanem egyszerű politikai bosszúból: Orbán és a Fidesz támogatja a székelyek autonómia törekvését, tehát a román konzervatívok a Fideszt ellenségként kezelik az európai porondon is.
Ezért lelkifurdalás nélkül kizárnák a Néppártból.
Aztán. Tegnap megjelent egy cikk a Financial Times-ban, ráadásul szerző megjelölése nélkül, azaz szerkesztőségi cikként. Bűzlik az egész a pénzszagtól, mintha Brüsszelből rendelték volna meg. A cikk szerint Orbánnak és a Fidesznek nincs helye „Európa jobbközép pártjában”. Elképzelhetetlen – ha esetleg nem is ő rendelte meg -, hogy Weber ne tudott volna a megjelenésről. Tehát egyetért vele.
Márpedig azt Weber is tudja, hogy ha a Fideszt kizárják, és még távozik vele pár néppárti magyar képviselő is a határon túlról, de a szlovénok is bejelentették, hogy ha kidobják a Fideszt, ők is távoznak, szóval, Webernek tudnia kell, hogy olyan tétet tett meg, amelyet biztosan elveszít, és amellyel már nem nyerheti meg az áhított bizottsági elnöki széket.
.
De akkor mire hajt Manfred Weber?
Nos, elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez: Ha már Weber is a Fidesz kizárásával számol, sőt, határozottan azért küzd, akkor mit szeretne elérni, ha nem a bizottsági elnöki széket.
Úgy tűnik, Manfred Weber, a CSU politikusa (amely CSU elvileg kissé jobbra áll a CDU-tól, tehát politikai értelemben konzervatívabb) valójában elvtelen alkut köthetett a háttérben. Számot vetett azzal, hogy ő se így, se úgy nem lesz bizottsági elnök, de úgy gondolja, hogy ha elegendő támogatást nyújt a Néppárt balliberális szárnyával az európai szocialistáknak, és így Timmermansnak megígéri a bizottsági elnöki széket, akkor belőle még lehet az Európai Parlament elnöke – a hazai viszonyokra lefordítva házelnök. Végül is az is jobb, mint visszamenni München valamelyik külvárosába párttitkárnak.
Mindez az európai szocialisták támogatásával.
Ebben az esetben Manfred Webernek nincs szüksége sem Orbán Viktorra, sem a Fideszre, ellenben nagyon nagy szüksége van a migrációpárti beneluxi és skandináv „igazikonzervatívokra”, azaz a Néppárt balliberális szárnyának támogatására.
Nos, ez az, amiért Weber felszólította Orbánt, hogy kérjen bocsánatot, tegye lehetővé Soros homokozójának, a CEU-nak a zavartalan működését, majd eljött Budapestre, de itt a CEU-val kezdte a látogatást, aztán hazament, és onnan keménykedett Orbánnal (vesd össze: nem tárgyalni jöttem, hanem közölni a feltételeket), utána elment Romániába találkozni egy olyan párttal, amely lelkesen kizárná a Fideszt a Néppártból, végül nyilvánvalóan az ő tudomásával megjelenthetett egy szponzorált cikk a Financial Times-ban, hogy Orbán és a Fidesz nem maradhat a Néppártban.
Mindezek a lépések akkor nyernek értelmet és koherens egységet, ha Manfred Weber már lemondott a bizottsági elnöki székről, és beígérte annak megszerzéséhez a támogatását a szocialistának, cserébe az EP elnöki székéért. Ahogy ez történt öt éve a Juncker-Schulz tandem esetében is.
Teszi mindezt Manfred Weber a konzervatív CSU nevében. A sasszézása pedig kísértetiesen emlékeztet az egy-másfél évvel ezelőtti németországi belpolitikai alkudozásra, amikor a CDU/CSU küzdött a baloldal kegyeiért, hogy Merkel kancellár maradhasson egy épp csak kormányzóképes többséggel, amit viccesen még mindig Nagykoalíciónak neveznek..
Manfred Webernek vége. Függetlenül attól, hogy végül ma kizárják-e a Fideszt a Néppártból. Ebből a csatából, ebből az üzengetésből és sárdobálásból, ebből a simlis alkuból arcvesztés nélkül már nem lehet kijönni.
Webernek vége.
De lehet, hogy a Néppártnak is.
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
