Ismét döntöttek a terrorizmussal vádolt Haszan F.-ről

Ismét döntöttek a terrorizmussal vádolt Haszan F.-ről

A férfi a vádirat szerint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet tagjaként több embert megölt 2015 májusában Homsban.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a Fővárosi Nyomozó Ügyészség szeptember 3-án emelt vádat Haszan F. 27 éves szír állampolgár ellen emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény bűntette és emberiesség elleni bűntett miatt. A nyomozó ügyészség a vádiratában indítványozta, hogy a bíróság tartsa fenn a vádlott letartóztatását az elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetéséig.

Hírdetés

Szeptember 3-án Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében azt írta, hogy a márciusban kitoloncolás közben Magyarországon elfogott 27 éves szír férfi az Iszlám Állam egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka volt. Feladatai közé többek között a Szíriai Arab Köztársaság területén az alkotmányos, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása, az elfoglalt területeken az Iszlám Állam hatalmának kiépítése és fenntartása,

a szervezet uralta területek lakosságának kivégzésekkel, kínzásokkal való megfélemlítése és a szervezethez nem csatlakozó emberek megbüntetése, megsemmisítése volt.

2015 májusában a szíriai Homs tartomány egyik városát, al Shoknit kellett elfoglalnia. A városban legkevesebb 25 embert, köztük nőket és gyermekeket öltek meg. Haszan F. legalább két ember kivégzésében személyesen is részt vett, egy embert pedig pisztollyal lőtt le – írta a főügyész.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »