Ismét csoda történt a McDonald’s-ban – vagy a gyorsétterem nem bontotta ki az igazság minden részletét

Ismét csoda történt a McDonald’s-ban – vagy a gyorsétterem nem bontotta ki az igazság minden részletét

Andrew Riviera, aki nagy gyorsétterem-kedvelő, úgy döntött, hogy egyik kedvencét, a sajtburgert és sült krumplit „elteszi” egy kis időre – csaknem öt évre – írja a The Sun.

Öt évig “díszelgett” az irodájának vitrinjében a sokak által közkedveltu gyorséttermi fogás, majd öt év után azt tapasztalta, hogy nem változott meg sem a sült krumpli, sem a sajtburger kinézete.

Az uborka elszáradt ugyan, a ketchup pedig megbarnult, de ennél feltűnőbb változáson nem ment keresztül, szinte teljesen ép maradt – mondja Andrew. Hozzátette: Megdöbbentő volt azt látni, hogy a sajtburger és sült krumpli ilyen hosszú idő után is úgy néz ki, mintha csak tegnap vásárolta volna.

Hírdetés

Jill Kegel dietetikus szerint az, hogy ilyen hosszú idő alatt nem mutatkozott szinte semmilyen változás, azzal magyarázható, hogy hiányzik a nedvességtartalom az ételből, ami kizárja a bomlás folyamatát.

A McDonald’s szóvivője azt nyilatkozta: hogy a burgerek száz százalék brit és ír marhahúsból készülnek, semmilyen más adalék hozzáadása nélkül, sütésnél csak kis mennyiségű sóval és borssal fűszerezik, a sült krumpli pedig száz százalékos brit burgonyából készül.

(Híradó – The Sun)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »