Ismét bemutatott a szankciózóknak az OPEC+

Ismét bemutatott a szankciózóknak az OPEC+

Egyelőre nem változtatnak eddigi kitermelési politikájukon a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai, valamint a szervezeten kívüli nagy olajtermelők, köztük Oroszország sem – az erről szóló döntés az úgynevezett OPEC+ csoportba tartozó országok online formában tartott tanácskozásán született vasárnap.

Bécsi közlés szerint a 13 OPEC-tag mellett tíz másik olajtermelő országot magában foglaló csoport megerősítette októberi határozatát, miszerint novembertől 2023 végéig napi kétmillió hordóval kevesebb olajat termelnek ki.

Az OPEC egyik szakbizottsága kéthavonta fogja felülvizsgálni a kitermelési politikát. Amennyiben a piaci helyzet azt indokolttá teszi, haladéktalanul összehívják a szervezet miniszteri szintű tanácskozását. Egyelőre azonban a következő tervbe vett, tárcavezetői szintű ülést 2023. június 4-re tűzték ki.

Az indoklás szerint jelenleg jelentős a bizonytalanság a piacon. Ennek egyik oka a hétfőn hatályba lépő, a tengeri szállítású orosz kőolajra vonatkozó uniós embargó, amely a várakozások szerint az olajárak emelkedését vonja maga után. Az Európai Unió és a G7-csoport szombaton megállapodott az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról is.

Hírdetés

(MTI)

Előzmények:

Az OPEC+ napi 2 millió hordóval csökkenti termelését novembertől

Szaúd-Arábia "árulása" után Amerika alternatív megoldások felé fordulna kőolaj-ügyben

Nem holmi újságíró-gyilkosság miatt orrolnak meg Washingtonban Szaúd-Arábiára – a kőolaj-kitermelés az, ami igazán számít


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »