Ismét bakizott Dãncilã, most nem tudta melyik városban van

Ismét bakizott Dãncilã, most nem tudta melyik városban van

Viorica Dăncilă miniszterelnöknek sikerült ismét bakiznia, most egy Galacon megtartott PSD gyűlésen mondta azt, hogy Iași-ban tartózkodik, ott ahol a párt két nappal ezelőtt szervezett hasonló gyűlést.

Dăncilă Galacon a színpadon állva a nagyszebeni EU-csúcstalálkozót próbálta kritizálni, mondván „Megejtjük itt a iași-i csúcsot!”, majd azzal folytatta, hogy a szebeni nyilatkozat példájára megírják a galaci nyilatkozatot. A miniszterelnök elmondása szerint a nyilatkozatba olyanokat foglalnának majd bele, mint hogy nem hagyják, hogy szüleiket és nagyszüleiket megalázzák, hogy csökkentsék a fizetéseket és a nyugdíjakat, hogy kórházakat zárjanak be, nem fogadják el a gyűlöletet, mert azt akarják, hogy a románok saját sorsuk kovácsai legyenek.

Hírdetés

Liviu Dragnea, a párt elnöke, Viorica Dăncilă miniszterelnök és a PSD európai parlamenti képviselőjelöltjei szombaton egy PSD gyűlésen vesznek részt Galacon. Híradások szerint több tízezres tömegre lehet számítani, sokakat autóbuszokkal vittek a városba. Ugyanakkor ellentüntetésre is sor kerülhet, „Tűnjetek a városunkból!” címmel hirdettek demonstrációt. (digi24)

Nyitókép: PRO TV


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »