Ismét a kormány ellen tüntettek Prágában

Tétlenségével és határozatlanságával a cseh kormány rendkívül nehéz helyzetbe hozta Csehországot, a terhek elsősorban a lakosságot sújtják – jelentette ki Josef Středula, a Cseh-morva Szakszervezetek Konföderációjának (ČMKOS) elnöke a szombati kormányellenes tüntetésen Prágában.

A „Tizenkettő után öt perccel” jelszó alatt megtartott tüntetésen Josef Středula azt mondta: az Európai Unión belül Csehországban van az egyik legmagasabb infláció, minek következtében gyorsan romlik a cseh háztartások vásárlóértéke, és a cseh cégek kezdik elveszíteni versenyképességüket.

A rendezvény szónokai felszólították a kormányt: késlekedés nélkül hozzon határozott intézkedéseket a lakosság elszegényedésének megakadályozására.

Hírdetés

A szakszervezetek követelik, hogy a kormány vezessen be maximális árat az alapvető élelmiszerekre, az áramra, a földgázra, az üzemanyagokra és a lakbérekre, és általában szigorítsa meg az árellenőrzéseket. „Követeljük, hogy a kormány belátható időn belül dolgozzon ki egy válságellenes tervet, amely a jövőben megtartaná a mai szinten a bérek vásárlóértékét, és gazdasági növekedést ösztönző intézkedéseket tartalmazna” – összegezte a szakszervezetek követeléseit Josef Středula, aki a közelmúltban jelentette be, hogy indulni fog a januári államfőválasztáson.

A szakszervezeti tüntetést két parlamenten kívül párt, a szociáldemokraták és a kommunisták is támogatták. A rendezők a résztvevők számát 40 ezerre becsülték, míg a rendőrség szerint a Vencel téren ezúttal mintegy 25-30 ezer ember volt jelen.

Prágában szeptember elsejétől ez már a harmadik több tízezres kormányellenes tüntetés. Eltérően a korábbi két megmozdulástól politikai követelések most nem voltak napirenden. Korábban a szociális követelések mellett azt is követelték, hogy mondjon le a kormány, Csehország lépjen ki a NATO-ból, az Európai Unióból, az ENSZ-ből, és hagyjon fel az ukrajnai menekülteknek nyújtott „mértéktelen” segélyekkel. Követelték továbbá, hogy a cseh gazdaság szabaduljon meg a külföldi függőségtől, az ország legyen semleges, s a kormány állapodjon meg közvetlenül Moszkvával az orosz gáz behozataláról.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »