Húsvét 4. (Jó Pásztor) vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 10,1–10)
Húsvét negyedik vasárnapján Jézus a jó pásztorról beszél.
Vélemények, hívások, elvárások, önjelölt tanácsadók vesznek körül minket. És ebben a sűrűségben lassan már az sem magától értetődő, van-e még hang, amely valóban igazat mond, amelyre rábízhatjuk az életünket.
Jézus nem egyszerűen tanítást ad, hanem önmagát kínálja tájékozódási pontként. Azt mondja: ő az ajtó.
Nem arról van szó, hogy van az Egyház mint védett belső tér, és van a külvilág mint gyanús terep. Jézus képe nem ezt sugallja. Aki ismeri őt, az biztonságban tud ki- és bejárni. Otthon lehet az Egyházban, és a világban sem idegenként van jelen. Éppen ez az egyik legfontosabb ismertetőjele annak, aki valóban hallja a pásztor hangját: nem szorul ki a világból, de nem is oldódik fel benne. Nem kell két életet élnie: egy vallásosat vasárnap és egy másikat hétfőtől szombatig. Krisztus nem kiszakít a világból, hanem megtanít élni benne. Ez a keresztény szabadság egyik legfontosabb tapasztalata.
Éppen ez a különbség Krisztus ígérete és az e világi boldogságígéretek között. A világ többnyire azt mondja: akkor leszel boldog, ha végre semmi nem zavar, ha minden sikerül, ha kézben tartod a dolgokat, ha eléred, amit akarsz. Jézus nem ezt mondja.
Ez mélyebb, mint a jó közérzet, és tartósabb, mint a siker.
A hivatások vasárnapján különösen fontos meghallanunk ezt. A papi és szerzetesi hivatás nem valamiféle külön világ ügye, hanem annak jele, hogy Krisztus ma is megszólít embereket, és ma is vannak, akik felismerik a hangját. Nemcsak általánosságban, hanem személyesen, név szerint. És
Nem elég tudni róla – kapcsolatban kell lenni vele. Enélkül a hivatás is könnyen szereppé válik. Vele azonban úttá lesz.
A mai vasárnap kérdése ezért nem is az, hogy vannak-e még hivatások, hanem az, hogy vannak-e még emberek, akik csendet engednek az életükbe. Mert Jézus hangját nem a zajban szoktuk felismerni, hanem abban a belső térben, ahol végre nem mindenki más akarja megmondani, kik is vagyunk valójában. A jó pásztor nem kiabál túl mindenkit. De aki egyszer valóban meghallotta őt, az többé nem felejti el ezt a hangot. És lehet, hogy éppen ez az a hang, amely nemcsak megnyugtat, hanem haza is vezet.
Szerző: Monostori László
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
