Jó dolog az ismeretterjesztés, akár egyszerűsítetten is. A hamis ismeretterjesztés azonban rosszabb a semminél.
Íme egy példája ennek:
Az „ismeretterjesztő” úgy sorol fel és nevez megoldatlannak, sőt megoldhatatlannak paradoxonokat, hogy meg se említi, hogy ezeket már az ókorban megoldották.
Persze az megtehető, hogy valaki egy megoldást nem fogad el. Érvel, hogy miért nem jó. De az teljesen abszurd, hogy úgy tesz mintha a kérdés máig rejtély lenne.
Lássuk mindegyiket!
egy – „Minden krétai hazudik” – mondta egy krétai.
Nos, ez a legegyszerűbb: a megoldás az, hogy ez a konkrét krétai hazudik.
Ugyanis ha ez a krétai hazudik, akkor azt hazudja, hogy „minden krétai hazudik”.
Itt a felületes szemlélő azért lát ellentmondást, mert – tévesen – a „mindenki” ellentétjének a „senki” fogalmát gondolja, pedig a „mindenki” ellentétje nem a „senki”, hanem a „nem mindenki”. (A „senki” valójában a „valaki” ellentétje.)
A krétai álparadoxon az i. e. VI. századból származik. 300 évvel később Arisztotelész részletesen – teljesesen kimerítően – leírta a kategórikus állítások rendszerét, Első Analitika című művében. Itt levezeti többek között: az általános igenlő állítás ellentéte a részleges tagadó állítás. Azaz a „minden krétai hazudik” ellentétje az „egyes krétaiak nem hazudnak”.
Ez könnyedén belátható:
- vegyünk 10 krétait (tételezzük fel: a krétaiak összlétszáma 10), közülük egy legyen a konkrét krétai, aki állítja a mondatot,
- mikor igaz az az állítás, hogy „minden krétai hazudik”?,
- ha mind a 10 krétai hazudik, mert ha akár 1 is igazat mond, akkor az állítás már nem igaz,
- azaz nem mondhat igazat a konkrét krétai, hiszen ez önellentmondáshoz vezetne,
- ellenőrizzük ezt le: tényleg hazudik ez a konkrét krétai?,
- ha hazudik, akkor nem igaz az állítása, hogy „minden krétai hazudik”,
- ez tökéletesen teljesül ha legalább 1, legfeljebb 9 krétai nem hazudik,
- azaz biztosan tudhatjuk: a 10 krétai közül legalább 1, legfeljebb 9 nem hazudik, s ezek között nem lehet a konkrét krétai.
Tehát nincs paradoxon itt, egyszerűen az állítás következtetése: ez az egy krétai mindenképpen hazudik, azt hazudja, hogy minden krétai hazudik, pedig valójában egyes krétaiak nem hazudnak. S íme nincs immár semmilyen ellentmondás, azaz nincs paradoxon.
kettő – A nagypapa paradoxon
Azaz az időutazó visszamegy a múltba, megöli saját nagyapját, mielőtt annak gyereke született volna, így viszont maga az időutazó se születhetett meg, azaz nem mehetett vissza megölni a nagyapját.
A megoldás a multiverzum. Azaz új „idővonal” alakul ki a múltba való beavatkozással, pont ahogy a jelenben is folyamatos elágazások képződnek.
Pontosan ezért nem lehet nyerni a lottón a lottósorsolás utánra utazva, megnézve az eredményt, majd visszamenve a múltba megjátszani a nyertes számokat. Hiszen az eredeti idővonalon – ahonnan visszament az időutazó – továbbra se lesz lottónyertes az időutazó. Ő egy másik idővonalon lesz lottónyertes, de ehhez nem kell időutazni, hiszen a sok milliárd idővonal közül egyen időutazás nélkül is ő a nyertes.
három – Kártya-/Pinokkió-paradoxon
Röviden: a kártya A oldala azt mondja: „a másik oldal állítása hamis”, míg a B oldala azt mondja: „a másik oldal állítása igaz”.
Ez valójában a krétai paradoxon átfogalmazása nehezebb verzióra. Itt a körkörös érvelés alesete áll fenn. A körkörös érvelés lényege: a következtetés már benne van az alapállításban, azaz nincs mit következtetni. Itt meg az van, hogy eleve ellentmondás van az állításokban.
A körkörös érvelés pedig érvelési hiba, azaz a megoldás az, hogy rámutatunk „ez érvelési hiba”.
Hiszen a példában:
- A: „a másik oldal állítása hamis” – azaz hamis a B-állítás, mely szerint „a másik oldal állítása igaz”,
- mikor hamis a B-állítás? – akkor ha „a másik oldal állítása nem igaz”,
- ha ez így van, akkor viszont nem igaz az A-állítás, hogy „a másik oldal állítása hamis”,
- tehát a B-állítás nem hamis,
- azaz egymásnak ellentmondó kijelentéseket tartalmaz a feladat, ez körkörös érvelési hiba.
Tulajdonképpen mintha azt mondaná a feladat „ez egy kártyalap és ez nem egy kártyalap, tehát ez kártyalap vagy nem az?”. A feladat hibás, ez nem paradoxon tehát.
négy – A toleranciaparadoxon
Azaz ha mindent tolerálunk, akkor a végső állapot: hatalomra kerül az az erő, mely aztán nem fog tolerálni semmit, s megszünteti a toleranciát.
Nem paradoxon, mert ez így van. Nem véletlen: nem is létezik olyan politikai/vallási eszme, mely a végtelen toleranciát hirdetné.
A liberalizmust szokták tolerancia-eszmének hirdetni. Valójában se a klasszikus liberalizmus, se a modern liberalizmus soha ilyet nem mondott. A klasszikus liberalizmus egyenesen kivánatosnak tartotta olyan hatalom létezését, mely biztosítja a szabadságjogokat azzal, hogy senki se képes ellene fellépni. A modern liberalizmus még inkább, Soros gazda mesterének, Karl Poppernek a főműve éppen erről szól.
A liberalizmust ellenzők elterjedt tévhite: a liberálisokat azzal vádolni, hogy nem „igazi liberálisok”, hiszen nem tolerálnak mindent. Teljesen hamis érv. A liberálisok sose mondták, hogy mindent tolerálni kellene. Popper kifejezetten levezeti: a „nyílt társadalom” ellenségei ellen fel kell lépni, akár erőszakkal is.
Ahogy a kereszténység se hirdet abszolút erőszakmentességet.
öt – A 22-es csapdája
Csak azt lehet leszerelni a hadseregből, aki őrült és kéri emiatt a leszerelését. De aki beadja a kérelmet a leszerelésre, az nem őrült, hiszen belátja, hogy le kell szerelnie. Szóval senkit se lehet leszerelni.
Ez nem ókori. S valójában egy vicc. Tulajdonképpen vicc a bürokráciáról.
A kommunista rendszerben volt ilyen: az A okmány megkapásához be kell adni a B okmányt, az viszont csak a C okmány beadása után kapható meg, de a C okmányhoz meg A okmány kell.
Velem személyesen is megtörtént ilyen eset 1987-ben. Ahhoz, hogy felvegyenek magyar állampolgárként hallgatónak bolgár egyetemre, be kellett mutatnom a bolgár oktatási minisztérium igazolását, hogy fel vagyok véve. A bolgár oktatási minisztérium akkor vett fel, ha bemutattam igazolást, hogy magyar egyetem hallgatója vagyok és a magyar oktatási minisztérium adott igazolást önköltséges hallgatói státuszomról. A magyar oktatási minisztérium viszont akkor adott igazolást önköltséges hallgatói státuszomról, ha bemutattam a bolgár oktatási minisztérium előfelvételi igazolását. A bolgár oktatási minisztérium viszont előfelvételi igazolását csak akkor adott, ha volt a magyar oktatási minisztériumtól igazolásom önköltséges hallgatói státuszomról.
hat – A mindenhatósági paradoxon
Az ateisták egyik kedvence, pedig valójában egyszerűbb, mint a krétai.
A lényege: tud-e Isten olyan sziklát teremteni, melyet nem tud felemelni? Ha igen, akkor nem mindenható, hiszen nem tudja felemelni a sziklát. Ha nem, akkor nem mindenható, hiszen nem tud ilyet teremteni. Azaz nem lehetséges mindenhatóság. Tehát Isten létezése logikai képtelenség.
Ez szimpla hibás megfogalmazás. A mindenhatóság ugyanis nem jelenti az ellentmondásra való képességet.
Tulajdonképpen a paradoxon azt állítja: a mindenhatóság magában kell, hogy tartalmazza a mindenhatóság hiányát is, hiszen aki mindenható az arra is képes kell, hogy legyen, hogy ne legyen mindenható. Ez azonban logikai hiba, s teljesen értelmetlen.
Szent Ágoston szépen leírta ezt 1700 éve.
Szeretném hozzátenni: mindezt – az összes fentit – nem én találtam ki, ezeket a cáfolatokat már többnyira az ókorban megalkották. Én csak igyekeztem őket érthetően leírni.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
