IS Táncszínház: Pozsonyi Hangnemben

IS Táncszínház: Pozsonyi Hangnemben

IS Táncszínház: Pozsonyi Hangnemben Mészáros Richárd2023. 11. 13., h – 16:53 Pozsony |

Új koncerttel mutatkozik be a héten az Ifjú Szivek Táncszínház vonósnégyese. Az előadás fókuszában Pozsony, mint a századfordulós Közép-Európa egyik meghatározó zenei központja áll.

Hírdetés

Az IS Táncszínház előadásainak az élő zene mindig is meghatározó, központi eleme volt. A társulat zenészei, Hegedűs Máté, Király Miklós, Hegedűs Gergely Dávid és Király Tamás a táncszínházi előadások zenei kísérete mellett rendszeresen jelentkeznek önálló koncertműsorral is. Az IS String Quartet legutóbb 2020-ban mutatott be önálló koncertet, Giuoco Piano címmel, melynek zenei anyaga lemezen is megjelent.

A Pressburger Akzent, vagyis Pozsonyi Hangnemben című előadás olyan zeneszerzők műveit dolgozza fel, akik életében és pályájában meghatározó szerepet töltött be Pozsony. Az est során a romantikától a jelen korig alkotó zeneszerzők művei által rajzolódik ki a város, mint a századforduló egyik meghatározó zenei központjának képe. Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Bihari János, Liszt Ferenc, Lavotta János és Mosonyi Mihály zenéje mellett az IS String Quartet tagjainak saját szerzeményei is elhangzanak és természetesen a hagyományos falusi népzene is helyet kap az előadásban.

A bemutató koncertre 2023. november 16-án este 19:00-kor kerül sor Pozsonyban, az IS Táncszínházban. A koncertre jegyek a Ticketportal.sk felületén válthatók.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »