Iron Maiden – irány a mobiltelefonok nélküli 80-as évek!

Iron Maiden – irány a mobiltelefonok nélküli 80-as évek!

Iron Maiden – irány a mobiltelefonok nélküli 80-as évek! Juhász Katalin2025. 05. 26., h – 07:38

Szinte naponta bukkannak fel a neten fiktív, vagy már valósnak kikiáltott listák arról, milyen dallistával készül jubileumi turnéjára az 50 éves Iron Maiden. A brit metálzenekar koncertkörútja holnap indul Budapesten, máris egy dupla dátummal, június 1-én pedig Pozsonyban lépnek fel. Menedzserük furcsa kéréssel fordult a rajongókhoz. 

A Run For Your Lives című turné pozsonyi állomását szervező Vivien ügynökségtől megtudtuk, hogy az internetes árusítás első fél órájában, tavaly szeptember 26-án minden jegy elkelt. A Tipos Arénaként ismert téli stadion történetében ez rekordnak számít, amihez nagyban hozzájárul a tény, hogy a heavy metal úttörői először lépnek fel nálunk. (Ráadásul szinte biztosra vehető, hogy sok szlovákiai rajongó a két budapesti koncert valamelyikére is készül.) 

A legendás Iron Maiden turnéja 32 európai várost érint, és jövőre folytatódik más kontinenseken. Eddig több mint egymillió jegyet adtak el rá. 

A legtöbb európai helyszín már teltházas, a hoppon maradtaknak pedig azt tanácsolják a szervezők, hogy tartsák szemmel a hivatalos értékesítési csatornákat – különösen közvetlenül az egyes koncertek előtt, amikor gyakran válnak elérhetővé technikai és produkciós foglalások.

Ez a turné tisztelgés az Iron Maiden alapító-basszusgitárosa, Steve Harris előtt, illetve a csapat 1975-ös megalakulása óta eltelt fél évszázad előtt. Olyan setlistet állítottak össze, amely kilenc ikonikus album számait tartalmazza – a debütáló Iron Maidentől a Fear Of The Dark-ig. Menedzserük, Rod Smallwood az eddigi legnagyobb és leglátványosabb show-t ígéri, viszont arra kéri a rajongókat, ne használják telefonjaikat. 

Hírdetés

Az Iron Maiden ebben a lenyűgöző műsorban azon lesz, hogy a közönség úgy élje meg a dalokat, ahogyan először előadták őket a 80-as években. Más előadókhoz hasonlóan mi is kérünk benneteket, tanúsítsatok önmérsékletet, amikor felvételeket készítetek a koncertekről! 

– kéri a nézőktől a menedzser.

„Igazából azt szeretnénk, hogy közvetlenül éljétek át a koncert élményét, és nem a mobiltelefonjaitok képernyőin keresztül. Ez ugyanis rontja a valós élményt, a zenekar számára még inkább, akik a színpadon állva egy hadseregre való készülékkel néznek szembe.

Úgy érezzük, hogy rajongóink szenvedélye mindent elsöprő a koncerteken, de a telefonmánia mostanra egészségtelen mértéket öltött, ami nagyon zavaró. Reméljük, megértitek, tekintettel lesztek másokra és a bandára is. Ez a műsor nem csak a zenénkről, hanem Eddie-ről is és úgy általában az Iron Maiden világáról szól. Tiszteljetek meg bennünket és a többi rajongót azzal, hogy átélitek a legszebb pillanatokat, csatlakoztok a Maiden-családhoz. Énekeljetek teli torokból ahelyett, hogy elővennétek a telefonotokat! Ez nem túl nagy kérés, ugye?” 

A Run For Your Lives turnét egy sor kísérőrendezvény és rajongói találkozó egészíti ki. Hivatalos Eddie’s pop-up bárok nyílnak majd azokban a városokban, ahol az Iron Maiden fellép, a koncertekre érkezőket Trooper sör, Darkest Red bor, rágcsálnivalók, exkluzív ajándéktárgyak és egyéb tematikus szórakozási lehetőségek várják. A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy maga a zenekar nem vesz részt ezeken az eseményeken. A kísérőrendezvényekkel kapcsolatos további információat a www.ironmaiden.com címen talának.
Az 50. évforduló megünneplését a Universal Pictures Content Group égisze alatt egy egész estés dokumentumfilm egészíti ki, a Thames & Hudson kiadónál pedig egy hivatalos illusztrált könyv is készül – látványos vizuális áttekintés az Iron Maiden történetéről. 

És ha már Steve Harrist (is) ünneplik idén, nézzük meg, mekkorát lendíthet egy jó basszusgitáros egy heavy metal-szám hangszerelésén! Ezt a dalt szerintünk 100 százalékos eséllyel játszani fogják a turnén.    


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »