Író–olvasó találkozó Csallóköznádasdon Jezsó Ákossal

Író–olvasó találkozó Csallóköznádasdon Jezsó Ákossal

Október 26-án, vasárnap délután a csallóköznádasdi kultúrházban író–olvasó találkozót tartottak Jezsó Ákos íróval, akinek a nagymamája csallóköznádasdi és ő maga is gyakran megfordult itt a rokonoknál.

A rendezvényt Bóna Zsuzsanna polgármester nyitotta meg, aki nagy szeretettel köszöntötte a vendégeket és az írót. Beszédében kiemelte, hogy Jezsó Ákos művei nemcsak a Felvidék történelmét, hanem a családi örökséget és az emberi helytállást is megörökítik.

Hangsúlyozta, hogy az író nagymamája csallóköznádasdi volt, így a családi emlékek és a hely szelleme különösen közel állnak hozzá.

Jezsó Ákos elmondta, hogy számára a Csallóköz mindig is „gyermekkora egyik meghatározó pontja” volt. Bár Budapesten született, de már kisgyermekként otthonosan mozgott a térségben. „Mindig is úgy éreztem, hogy itt is otthon vagyok, ott is otthon vagyok – ez teljes kettősség, amit sosem tudtam igazán feloldani” – vallotta meg.

Jezsó Ákos (Fotó: Felvidék.ma)

Az író arról is beszélt, hogy feleségének, Csillának köszönheti, hogy megszületett regénytrilógiája, amely a felvidéki magyarság 20. századi történelmét dolgozza fel.

A személyes családi történetek inspirálták, köztük egy megrázó emlék, amely a kitelepítések idejéhez kötődik. Elmesélte, hogy amikor nagyszüleit 1946-ban teherautóval vitték el, a család hűséges kutyája, Loki a Dunába ugrott, hogy kövesse őket – és bár a határőrök rálőttek, túlélte.

„Ez a történet hetven év után is él a családban. Minden unokatestvérem ismeri Loki kutyát” – mondta meghatottan.

Jezsó Ákos szerint a múlt történeteit el kell mesélni, hogy a jövő generációi is értsék, honnan jöttek.

Hírdetés

„A múlt adja a jövőt, a múltban vannak a gyökereink. Ha nem vagyunk tisztában a gyökereinkkel, elsodor bennünket az idő” – fogalmazott.

Író-olvasó találkozó Jezsó Ákossal (Felvidék.ma)

Családregény-folyam

Jezsó Ákos a találkozón beszélt a regénytrilógiájáról, amely a felvidéki magyarság 20. századi sorsát dolgozta fel. A három kötet – Megyek túlra (2017), Mécses a ködben (2021) és Éjfélre kialszanak a lángok  (2025) – egymásra épülve mutatja be a Felvidékről származó generációk történetét.

Az első kötet Trianontól 1948-ig, a második az 1956-os forradalomig, míg a harmadik az 1960-as évektől napjainkig kíséri végig a közösség életét, a kitelepítésektől és asszimilációtól a megmaradásig és a lassú kulturális eltűnésig.

A közvetlen, bensőséges hangulatú délután során a jelenlévők nemcsak a regényekről hallhattak, hanem bepillantást nyerhettek az író családi emlékeibe is. A beszélgetést a polgármester vezette, s felolvasott a művekből is, hiszen a regénytrilógián túl több könyve is megjelent már.

Író-olvasó találkozó Jezsó Ákossal (Fotó: Felvidék.ma)

A rendezvény végén lehetőség nyílt dedikálásra és könyvvásárlásra, a közönség pedig egy pohár bor mellett folytatta a kötetlen beszélgetést az íróval.

„Köszönjük a felemelő gondolatokat, az író őszinte szavait. A csallóköznádasdi és bakai gyökerekkel rendelkező Jezsó ezer szállal kötődik a Felvidékhez. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett ezen a szép délutánon” – nyilatkozta a közösségi oldalon Bóna Zsuzsanna polgármester.

Az eseményt a község önkormányzata és a helyi Csemadok szervezte a Magyar Szövetség járási szervezetének a támogatásával.

HE/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »