Irgalmatlan büntetéssel indul a parlamenti szezon, nőverési ügyről van szó

Irgalmatlan büntetéssel indul a parlamenti szezon, nőverési ügyről van szó

Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága kezdeményezte, hogy vonják le Szabó Tímea (Párbeszéd) fizetését, miután a képviselő egy bizottsági ülésen engedély nélkül felmutatta a bántalmazott Orosz Bernadettet ábrázoló fotót.

A politikus a nők elleni erőszakról szóló vita kapcsán használta a képet, hogy bemutassa az állami védelem hiányosságait – írja a telex.hu.

A bizottság elnöke, Vejkey Imre (KDNP) javaslatára született a döntés, arra hivatkozva, hogy a

parlamenti házszabály tiltja a szemléltető eszközök előzetes engedély nélküli használatát.

Hírdetés

Szabó Tímea a döntés után közölte, büszkén vállalja a büntetést, ha ez az igazság ára.

Orosz Bernadett ügye országos figyelmet kapott, miután 2018-ban súlyos bántalmazás áldozata lett. A bántalmazás után közzétett fotói, melyek szerint a veréssel az arcát felismerhetetlenségig eltorzították, nagy felháborodást váltottak ki. A nő azzal vádolta párját, egy nyugalmazott katonatisztet, hogy többször is megverte őt.

A jogi eljárás több éven át húzódott, és az ítélet nagy visszhangot váltott ki. Első fokon két év börtönbüntetést kapott az elkövető, azonban a másodfokú bíróság fél évvel csökkentette a büntetést.

A bíróság az enyhítés indokaként hivatkozott arra, hogy a bántalmazó elvesztette a tiszti állását. Orosz Bernadett az ítélet után csalódottságának adott hangot, úgy érezte, a jogrendszer nem nyújtott kellő védelmet a nők elleni erőszak áldozatainak. Ügye azóta a kapcsolati erőszak elleni jogi fellépés szimbólumává vált.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »