Irdatlan pénz Rogán Antal szomszédjának

Irdatlan pénz Rogán Antal szomszédjának

Menetrend szerint taroltak Csetényi Csaba vállalkozásai a kancellária kommunikációs tenderén. A bruttó 6,5 milliárdos megbízásból 6,25 milliárd jutott a Rogán-szomszéd cégeinek, ami önmagában másfélszerese a tavalyi közbeszerzéseken nyert bevételeiknek.

Rogán Antal kabinetminiszter Pasa parki szomszédjának, Csetényi Csabának az érdekeltségei nyerték a Miniszterelnökség kommunikációs tenderének java részét – derül ki az uniós közbeszerzési portálon múlt pénteken közzétett hirdetményből. Az eljárás végeredménye – az elmúlt évek tapasztalata alapján – nem sokakat lephet meg; egyedül az tűnik szokatlannak, hogy nyílt tenderen tarolt Csetényi két cége, a Network 360 Reklámügynökség Kft. és az Affiliate Network Kft. Tavaly ugyanis szinte kizárólag hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásokat nyertek el – ezeken csak az vehet részt, akit a kiíró (a minisztérium vagy az állami szerv) arra érdemesnek tart. A mostani, bruttó 6,5 milliárdos tendert azonban uniós forrásból fedezik, ezért a Lázár János vezette kancellária kénytelen volt nyílt eljárást kiírni.

A tender három részből állt. Az első pr- és kreatív feladatokat, médiavásárlást, valamint közvélemény- és piackutatást foglalt magában. Ezt a Network, az Affiliate, illetve egy eddig ismeretlen esztergomi cég, az LV-Team Kft. nyerte meg mindösszesen bruttó 5,7 milliárd forint értékben. A második részfeladat a rendezvényszervezés volt, itt 540 milliós ajánlatával a Network és az LV-Team lett a befutó. Egyedül a harmadik résznél (nyomdai feladatok, grafikai tervezés) maradtak alul Csetényiék: itt a Pátria Nyomda nyert bruttó 254 millió forintos ajánlattal.

Honnan lehet ismerős?

Csetényi Csaba neve a 2013-as trafikpályázatok idején vált ismertté, miután kiderült: ő és testvére két-két, akkori üzlettársa, Krsko Tibor pedig öt trafik üzemeltetési jogát szerezte meg az akkor még Rogán vezette V. kerületben. Később egyre sűrűbben érkeztek a hírek arról, hogy a belvárosi polgármester szomszédjának cégei miként jutnak egyre zsírosabb állami megbízásokhoz.

A Network 360 jogelődje a HG 360 volt, amely az Átlátszó cikke szerint 2012 áprilisában nyerte meg az első közbeszerzését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ) bruttó félmilliárd forint értékben. Majd az Államadósság Kezelő Központ állampapírreklámokra, illetve a Magyar Turizmus Zrt. bel- és külföldi reklámkampányra kiírt tenderén győztek. A következő, 2013-as esztendő szűkös volt: csak az NFÜ pr-tenderén volt sikerük. 2014-ben már több mint egymilliárd forintnyi állami megbízást kaptak, tavaly pedig csaknem bruttó négymilliárd forint volt a közbeszerzési bevételük.

A tavalyi hét győztes tenderükből négyet a 2015 októberétől Rogán Antal irányította Nemzeti Kommunikációs Hivatal írt ki. Csetényi cégéhez köthetők például a migránsellenes kampányok és a kormányablakok népszerűsítése is. A napokban derült ki, hogy a Városliget Zrt. 40 millió forintot fizetett a Networknek a park átépítését népszerűsítő 16 oldalas újság elkészítéséért 750 ezres példányszámban. Egyébként Csetényi a Network 360-ból és az Affiliate-ből tavaly összesen 700 millió forint osztalékot vett föl.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 02.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »