Iránytű: BAZ megye 5. számú választókerületében is gyengült a Fidesz-KDNP

Iránytű: BAZ megye 5. számú választókerületében is gyengült a Fidesz-KDNP

A jelöltet választani tudó szavazók körében a kormánypártok jelöltje van ugyan továbbra is az élen, de a korábbi eredményhez képest erősödött a Jobbik jelöltje – derül ki az Iránytű Intézet felméréséből.

Az egyéni képviselőjelölti preferenciával rendelkező választók 40 százaléka Hörcsik Richárdra (Fidesz–KDNP), 27 százaléka a Jobbik jelöltjére, Mikola Gergelyre voksolna. Az MSZP–Párbeszéd és a DK közös jelöltjére, Zaveczky Tiborra 17 százalék szavazna, de az LMP jelöltjének, Köteles Lászlónak (Komlóska polgármestere) is magas, 12 százalékos a támogatottsága.

A teljes népességen belül igen magas a választási részvételi hajlandóságot mutató, de jelölt- és pártpreferencia nélküli szavazók aránya, aminek a taktikai szavazók mellett döntő befolyása lehet a végső eredmény alakulására.

Jelen mérés eredményei összevethetők a 2014. évi országgyűlési választáséval. Hörcsik Richárd akkor 45,5 százalékot, a Jobbik színeiben Pasztorniczky István 26,2-et ért el, az Összefogás jelöltje, Vécsi István 21,9 százalékot szerzett; az LMP-s Tóth István 2,4-et, más jelöltek összesen az érvényes voksok 4 százalékát kapták.

A választókerületben a Fidesz–KDNP a teljes népesség 20 százalékának támogatását tudhatja maga mögött. Helyben is a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt, a választókerület jogosultjainak 13 százaléka szavazna rájuk egy jövő vasárnapi országgyűlési választáson.

Hírdetés

http://mno.hu/

http://mno.hu/

Az MSZP 7 százalékon áll, míg a DK-t a teljes népesség 4 százaléka támogatja. Az LMP 3 százalékon áll. A választókerületben elképesztően magas, 30 százalékos a részvételi hajlandóságot mutató, de jelenleg szilárd pártpreferenciával nem rendelkező választók aránya. A preferenciájukat titkoló szavazók aránya is kiemelkedő, 17 százalék.

A pártot választani tudók 41 százaléka a Fidesz–KDNP-re, 27 százaléka a Jobbikra voksolna egy jövő vasárnapi országgyűlési választáson, míg az MSZP–Párbeszéd támogatottsága ebben a kategóriában 14, a DK-é 8 százalékon áll. Az LMP-t 7 százalék támogatja. A Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 1-1 százalékon áll.

http://mno.hu/

Az Iránytű Intézet ötszáz fős kutatásának mintavétele 2018. március 10-étől március 13-áig zajlott, a választókerület felnőtt népességének eloszlását nemek, korcsoportok, iskolai végzettség, települési jogállás szerint tükröző minta lekérdezésével.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »