Iránytű: a Jobbikot 34%, az MSZP-t csak 7% tartja a Fidesz kihívójának

Iránytű: a Jobbikot 34%, az MSZP-t csak 7% tartja a Fidesz kihívójának

Emelkedett az elmúlt hónaphoz képest azok száma, akik szerint a Jobbik a kormány első számú kihívója; de többen lettek azok is, akik egyelőre egyeduralkodónak látják a Fideszt – ez derül ki az Iránytű Intézet legfrissebb felméréséből.

A Magyar Nemzet megrendelésére készült kutatás szerint az emberek legnagyobb csoportja, 34 százaléka, azaz relatív többsége érzi úgy, hogy a következő években Orbán Viktoréknak Vona Gábor pártjától kell tartaniuk; előző hónapban még 30 százalék vélekedett így. Az MSZP-t csak 7, míg egy baloldali összefogást mindössze 3 százalék tartaná kihívónak.

A választók több mint negyede, 26 százaléka ugyanakkor azt gondolja, hogy a Fidesz és a KDNP egyeduralkodó már a következő esztendőkben. Egy hónappal ezelőtt még 17 százalék állította ugyanezt. Értelemszerűen a kormánypártok szavazói között vannak a legtöbben – 38 százalék –, akik nem látják, hogy bárki veszélyeztetné a Fidesz és a KDNP hatalmát. A kutatásból az derül ki, hogy a Fidesz-szimpatizánsok 27 százaléka nevezte meg elsődleges kihívóként a Jobbikot, a szocialisták miatt csak minden tizedik kormánypárti szavazó aggódik.

Hírdetés

Leginkább magabiztosnak a Jobbik bázisa látszik: 70 százalékuk tartja számon kihívóként saját pártját. Az MSZP szimpatizánsai közül – a kutatás szerint – 27 százalék látja a szocialista pártot ebben a szerepben, míg 23 százalék egy baloldali összefogást érezne ilyen értelemben erősebbnek. Az LMP támogatóinak nagyjából ötöde, konkrétan 19 százaléka bízik annyira saját pártjában, hogy a legerősebb kihívónak tartja a Fidesszel szemben.

Az Iránytű Intézet készítette felmérésből kiderül az is, hogy az emberek abszolút többsége szerint egy most vasárnapi választáson az ellenzéki oldalról a Jobbiknak volna több szavazója. Erre a kérdésre 54 százalék említette a Jobbikot, míg 34 százalék érezne erősebbnek egy baloldali pártokból álló összefogást.

(MNO)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »