Sokan nem látják át a saját létét is rejtegető háttérhatalom fondorlatos mesterkedéseit. Még a jól tájékozottak is nehezen igazodnak el bennük. Ám épp a globalizációnak hála, e folyamat felélénkülőben van. Mind többen képesek az összefüggések meglátásra, s merszük is van feltárására.
Annak ellenére, hogy a háttérhatalom szorgos fizetett ügynökei, futtatott megmondóemberei, természetellenes hajlamú fullajtárjai a bőrükből bújnak ki, hogy elhitessék a világgal, az igyekezet kilátástalan; senki ne is törekedjen rá; éljen a mának, törődjön az egyéni önmegvalósításával, a világ meg hadd haladjon a maga útján. A szakmáját megszégyenítve ezt fújja a lakájsajtó is. Annak idején Deák Ferenc lényeglátón fogalmazott: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.” E képzeletbeli paragrafus manapság azonban így hangzik: Vigyázz, nehogy igazat írj! A tömegtájékoztatás vezérei és munkásai – tisztelet a szerencsére nem kevés kivételnek – ki téveszméi védelmében, ki kényszerből, de ehhez tartja magát. Még sajnálatosabb, hogy a cselédpolitikusokra is ugyanez vonatkozik. Nem tévedünk, ha azonos késztetést feltételezünk e lehangoló összhang mögött; nevezetesen az emberiséget, s az emberiességet dölyfösen semmibe vevő háttérhatalmi mesterkedést.
Mindezt érzékelve, a közélet, a politika után érdeklődők közül is sokan inkább vonakodnak a tájékozódástól. Rosszul teszik, mert sorsszerűen parancsoló, hogy egyének, szervezetek, pártok, államok ne csak aktuálpolitikai, hanem távlati történelempolitikai tudatossággal viszonyuljanak a háttérhatalom témaköréhez, hiszen az emberiség életminősége, de lehet, hogy a léte függ tőle. A történelempolitikai tudat éppen azt követeli meg, hogy a múlt tapasztalatait, a jelen fejleményeit és a jövő céljait mindig az emberiség érdekei – esetünkben a magyar megmaradás történelmi parancsa – szempontjából értékeljük, elemezzük és döntsük el. Erre az is kényszerít bennünket, hogy a tárgyszerű elemzések, s a hazánkban szemünk előtt zajló tények cáfolhatatlanul bizonyítják, a háttérhatalom céltudatosan világuralomra törekszik a demokratikusan hatalomra került nemzeti kormányok meggyengítése, eltávolítása, vagy akár megdöntése árán is. Célja a világkormány létrehozása, az emberiség létszámának drasztikus csökkentése bármilyen eszközzel,így a társadalom-mérnökségnek nevezett új „tudomány” segítségével az engedelmes, nemzetileg elkötelezetlen, szellemileg igénytelen tömegember kinevelése. E tényekből levonandó következtetésünk – hacsak nem akarunk rabszolgasorsra jutni, élőhalottakként tengődni, avagy megsemmisítő táborban végezni – csak az lehet, hogy a háttérhatalom kezelésének problémakörét a világ sorsának, nemzeti létünknek, egyéni életünknek tudatosan a legégetőbb megoldandó napirenden tartandó kérdésévé tegyük.
Merthogy a háttérhatalom már azzá tette. E kényszerhelyzetben parancsoló kialakítanunk a háttérhatalomra vonatkozó egyéni, nemzeti, nemzetközi álláspontunkat és eljárásunkat. A sarkalló feladat történelempolitikai értelmezéséhez, az elérhető információk alapján, vázlatosan tekintsük át a háttérhatalom legalapvetőbb fogalmait, szereplőit, törekvéseit.
A mély állam
A mély állam (deep state) viszonylag új kifejezés az amerikai politikai irodalomban a háttérhatalom azon megjelenési formájára, amelyet különböző államokban más-más elnevezéssel illettek. Az ismertebbek: katonai-ipari komplexum, párhuzamos állam, állam az államban, árnyékkormány, árnyékhatalom, háttérkormány, adminisztratív állam, hatalmi, vagy globális elit. Bár egyik sem fedi pontosan a nehezen meghatározható képződmény tartalmát. A mély állam fő ereje az államigazgatásba tartósan beágyazódott nem választott, hanem kinevezett minisztériumi, intézményi, pénzintézeti, hírszerzési, katonai, tömegtájékoztatási köztisztviselői kar és a pénzmágnások általában szabadkőműves kötődésű elitje. A népakarattól, kormánytól függetlenül, sőt általában velük szemben, a sajátos politikai, gazdasági, szakmai érdekei, hatalmi elképzelései szerint igyekszik befolyásolni az ország nemzetközi tevékenységét és társadalmi folyamatait. Csendben, esetenként nyíltan szabotálja a politikai vezetés működését, korlátozza mozgásterét. Történhet ez politikai és törvényhozói szervezetekben, pártokban, intézményekben, szembetűnőbben pedig a tömegtájékoztatási eszközökben. Alakzatát tekintve közigazgatási-állami természetű képződmény, tevékenysége általában az adott országra korlátozódik, de nem nemzeti, hanem, összetételére, kapcsolataira és törekvéseire nézve kozmopolita, sőt esetenként nemzetidegen jellegű. Hatalmát úgy érvényesíti, hogysajátos érdekei védelmében szembefordul a néhány évenként cserélődő legfőbb politikai vezetés által végrehajtani kívánt változtatásokkal. Kivonja magát az állami felügyelet alól. Sem a társadalom, sem a pártok nem képesek ellenőrzést gyakorolni felette, befolyásolni sem tudják, ellenkezőleg, általában a mély állam manipulálja őket. A szabadkőműves kapcsolódása ellenére többnyire nem ölti kifejezett összeesküvés formáját, de feltérképezhetetlen, s az érdekei érvényesítésében nem kevésbé összetartó. E jelenség úgy is leírható, hogy elválik egymástól a törvényes politikai vezetés és a gyakorlatilag illegálissá szerveződött elmozdíthatatlan közigazgatási államapparátus.
A mély állam eljárása látványosan és folyamatosan megfigyelhető az USA-ban. Leköszönő beszédében már Eisenhower elnök is panaszkodott a kormányba beszüremlő láthatatlan hatalomra, amely akadályozta őt elnöki jogkörében. Több elnök is beszélt belső hatalmi csoportosulásról, amely igyekezett megkötni a kezét. Kennedy nemegyszer élesen szembe is fordult vele. Emiatt e hatalmi alakulat (egyeztetve a még inkább háttérben maradó belföldi és külföldi szövetségeseivel) meggyilkoltatta őt, s elérte, hogy az összeesküvők védelmében mintegy három emberöltőre titkosítsák a nyomozati anyagokat. A Kennedy-klán több tagja azóta is rendszeresen nem természetes halállal és idejekorán fejezi be életét. A Világkereskedelmi Központ 2001. szeptember 11-i lerombolása sem arab terroristák műve, hanem a mély államnak az Izrael-párti Chaney alelnök vezényletével, s Bush elnök tudtával elkövetett gyalázatos önprovokációja volt a közel-keleti olaj megszerzése, Izrael védelme és az általuk értelmezett demokrácia világméretű exportjának érdekében. Most pedig láthatjuk, hogy az Obama elnökségének időszakában pozíciókba került, érdekszövetségi (leginkább szabadkőműves) kötelékek alapján összetartó kimozdíthatatlan állami tisztviselők nyíltan szembehelyezkednek Trump intézkedéseivel. Steve Bannon, Trump kampányfőnöke be is jelentette, hogy Trump elnökségének egyik legfontosabb célja „az adminisztratív állam” lebontása. Addig támadták, akadályozták emiatt, hogy le kellett mondania. Legutóbb Trump és Zelinszkij ukrán elnök államtitoknak minősülő telefonbeszélgetését is a mély állam szivárogtatta ki. Nevezetesen éppen egy titkos ügynök, akinek pedig a titokvédelem alapvető feladata. Trump azonban kijelentette, ő az első amerikai elnök, akit a háttérhatalmi érdekszövetség nem képes dróton rángatni. S valóban, sok főtisztviselőt eltávolított, akik hátráltatták intézkedéseit. A harc azonban folytatódik. Hasonló akadályba ütközhet Boris Johnson angol miniszterelnök, hiszen több elődjének le kellett tennie a fegyvert az angliai mély állam előtt.
A mély állam tehát klikkesedés, érdekszövetség, maffiózó árnyékállamszerű alakulat; afféle kettőshatalom jele. Ahogy az amerikai példa is mutatja, formálisan nem lépi át nemzeti kereteket, de néha kifejezetten burkolt faji jellegű alakulat, leválthatatlan és kiváltságos. Párhuzamos hatalmi központtá növi ki magát, amit a politikai nyelvezetben a fékek és ellensúlyok olyan rendszerének nevezhetnénk, amelyet azonban – mivel, mint mély állam hivatalosan sehol nem jelenik meg, akkor sem, ha mindenhol ott van – senki nem képes módosítani, ellenőrizni. Azaz a saját ellentétévé torzul, hiszen az apparátus hivatalos rendeltetése éppen e negatív jelenségek megelőzése lenne. Erejét, tevékenységét és szereptévesztését szemlélteti, hogy az USA-ban a kongresszusi Müller-bizottság vizsgálatát összegező jelentés megállapította, nem volt orosz beavatkozás Trump elnökké választásában, ám képviselői vitatják, sőt, a közvéleményt előkészítendő, máris terjesztik, hogy az oroszok a következő elnökválasztási kampányba is be fognak avatkozni.
Sok államban van hasonló képződmény, de Izraelben gyakorlatilag nincs. Izrael diaszpórái viszont, akkor is, ha megtévesztésül időnként egymástól eltérően beszélnek, képezik más országok (különösen az USA, és – sajnos – Magyarország és néhány más állam) mély államát, háttérhatalmát, vagy szervesen kötődnek hozzá. Világosan ez is főleg az USA-ban figyelhető meg. Olyannyira, hogy komoly elemzések felvetik, hogy az USA-t amerikaiak irányítják, vagy zsidók. Avagy kimondani sem merik a félelmetes valóságot. Csurka István kimondta helyettük: „a pénz és az anyag zöme Izrael érdekében vívott értelmetlen háborúkra pazarlódik el. Az amerikai politikát a maroknyi állam lobbija tartja a markában és ebben a nagy előbb-utóbb felemésztődik.” De néhány más országban is ez már a helyzet; nekünk sem kell sehova sem mennünk, hogy példát találjunk rá.
Mivel nyilvánvalóan nem függetlenek egymástól néhány elemzés a mély államot a nemzetközi jellegű háttérhatalom belső leképződésének, vagy államokon belüli végrehajtó szervének minősíti. (Megjelenési, működési formája országonként eltérő, nincs rá szabály. Előfordul, hogy a gazdasági hatalom független marad a politikaitól, máshol erőteljesen hatnak egymásra, egymás holdudvarai, ismét máshol akár összefonódnak, avagy a gazdasági hatalom és a változó politikai hatalom olyan helyzetbe kerül, hogy egymásra utaltságuk miatt hallgatólagos kompromisszumot kötnek). A végcéljaikat ismerve, nem lehet eleve tévesnek tartani e minősítést, akkor sem, ha tevékenységi színhelyük, összetételük és más jellemzőik alapján elkülöníthetőek. Bár kétfajtának tűnnek, összekapcsolódnak, s kétségtelenül összefüggő célokat követnek. Néha a mély államot is háttérhatalomként emlegetik. A társadalompolitikai zavar fogalmi zavarral párosul.
A háttérhatalom
A háttérhatalom, vagy globális elit (melynek országonkénti civil leképződéseit soft power, azaz a puha hatalom, a tömegtájékoztatásban pedig mainstream, azaz fősodor elnevezéssel illetik), ugyancsak illegális hatalmi alakzat, amelynek ügynökei a nemzetközi porondon ténykednek. Juncker EB-elnök, például, a Lisszaboni Szerződés rendelkezéseivel ellentétben a háttérhatalom beépített embereként, s faltörő kosának, Soros Györgynek a támogatásával bitorolhatta éveken át a kormányfőkből álló Európai Tanács politikaformáló jogkörét, s fordulhatott szembe a nemzetállami kormányokkal. A háttérhatalom lényeges megkülönböztető eleme tehát, hogy nem egyetlen államon belüli, hanem globális jellegű képződmény, a pénzügyi magánszféra, s az általa létrehozott és pénzelt álcivil szervezetek, tömegtájékoztatási eszközök nemzetközi összeesküvése. Mindazonáltal nem hiányzik mögüle az állami szervek közvetett titkolt támogatása. A háttérhatalmat alkotó bankároknak, óriásvállalatoknak, pénzhatalomnak, kereskedelmi bankoknak, multinacionális vállalatoknak, álcivil szervezeteknek, megvásárolt politikusoknak, azaz a globalizmusnak a pénz és az információ a fő fegyvere. A pénz, amivel szinte mindent, mindenkit, akár országokat képesek megvenni, valamint az információ, amellyel uralják az érdekeiket szolgáló tömegtájékoztatást. Szűk csoport, amelynek kezében összpontosul tőke, erőforrás, ingatlan, termelés, szolgáltatás, tömegtájékoztatás. Ijesztő becslések szerint az emberiség csupán 1%-át teszik ki, de a világvagyon 90%-át birtokolják. Ez megállapíthatatlan, de elképzelhetetlen vagyonuknak köszönhetően döntési jogokkal bírnak a nemzetközi intézményekben, sőt alapvető helyi pénzügyi, politikai, kulturális, oktatási, szociális kérdésekben.
Pusztán megközelítően körvonalazható, hogy a háttérhatalom mikor és hogyan formálódott. Az elemzések szerint a mai globális elit elődei az illuminátusok formájában már az 1700-as évektől kezdve szervezik a világkormány létrehozását. Mivel e törekvésük nem változott, a hosszú és véres történetet mellőzve, kezdjük a titkosítás alól feloldott amerikai okmányokkal, amelyek bizonyítják, hogy a titkosszolgálatuk folyamatosan tervezte a nehezen befolyásolható nemzetállamok helyett könnyebben ellenőrzés alatt tartható egyesült Európa kialakítását. Már 1949-ben megalakult a beszédes elnevezésű “Amerikai Bizottság az Egyesült Európáért” (American Committee for United Europe – ACUE) főleg bankárok, magas rangú kormánytisztviselők, jogászok részvételével, de a háttérben az irányítója W. J. Donovan (a CIA elődjének vezetője), később maga Allen Dulles, a CIA igazgatója, majd utódjai voltak.
Donavan 1950. július 26-i emlékeztetője az egyik nyilvánosságra került legkorábbi okmány, amely a nemzetállamok ellen irányuló amerikai geopolitikai stratégia módozatait fejtegeti. Folyamatos nyomást gyakoroltak az európai politikusokra a föderális törekvések érdekében. Ez az ösztönző-finanszírozó CIA-háttér máig megmaradt. Ennek tudatában átgondoltabban, átértékelésre hajlamosan kell értelmeznünk a francia Robert Schuman sokszor helybenhagyóan idézett történelminek minősített kijelentését, miszerint „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”. Az említett okmány értelmében ugyanis úgy ő, mint az EU ugyancsak alapító atyáinak tartott belga Paul-Henri Spaak a CIA-n keresztül Rockefeller, Ford és egyéb amerikai alapítványok pénzügyi támogatásában részesültek, hogy dolgozzanak a föderatív Európa létrehozásán. Ez magyarázza, hogy a többi alapító atyával együtt – a német Konrád Adenauer, a francia Léon Blum, az olasz De Gasperi – soha nem európai nemzetállamokról, hanem „Európáról” beszéltek, azzal enyhítve (félrevezetve), hogy ők még kereszténynek nevezték. Mivel az őket pénzelő és irányító amerikai elit célja a nemzetek feletti egységesítés volt, semmilyen társadalmi, állampolgári konföderatív kezdeményezést nem karoltak fel. Utódaik, a Lisszaboni Szerződés kidolgozását vezető francia Giscard d’Estaingtől Jean-Claude Junckerig, valamint a nyugat-európai államok vezetői már elvetették a kereszténységet. Még a saját népeikkel szemben is engedelmesen végrehajtják a globalista háttérhatalom, minden nemzettől idegen, nagyrészt faji alapon összetartó pénzügyi elit előtérbe tolt képviselőjének, Soros Györgynek az utasításait, akinek pedig jogilag semmi köze az EU-hoz, de még csak érdekelt kívülállónak sem tekinthető. (Félrevezető a beállítás, hogy Soros magánszemélyként politizál. A Rothschilokkal és a Goldschmidtekkel áll a legszorosabb kapcsolatban. Nyíltan hirdeti, pénzt csinálni erkölcsi alapon nem lehet: egy személyben zsidóként és pénzemberként játssza a háttérhatalom által rábízott szerepet.) Mivel pénzhatalmuknak köszönhetően elérték, hogy mindentől és mindenkitől függetlenek, a legkisebb lelkiismeret furdalás nélkül okoznak kárt, akár tragédiát bárkinek. Bár a politikai elemzések többsége meg sem említi, vagy csak félénken céloz rá, nem lehet kétely afelől, hogy az EU és a nyugat-európai országok többségének mai vezetői a CIA-val összefonódott pénzügyi elit kezében vannak, engedelmesen végrehajtják az időközben amerikai-izraelivé kerekedett háttérhatalmi tervet. E tervről soha meg nem kérdezték a saját népeiket, attól tartva, ami Angliával történt; népszavazáson a nép a kilépés mellett (brexit) szavazott.
Történelempolitikai álláspontunk kialakításakor nem veszíthetünk hát szem elől két fontos körülményt. 1. Az Európai Egyesült Államok létrehozása eredetileg az amerikaiak (azaz euroidegen érdekek) álma, geopolitikai célja volt, s ma is az, függetlenül attól, hogy a nyugat-európai országokban érzékelhetőek voltak, ha nem is rokonítható, de hasonló irányú saját törekvések. Ma is azért találjuk furcsának a német, francia és más politikusok megnyilvánulásait, mert nem német, vagy francia színezetet viselnek, hanem amerikai-izraelit. 2. Izrael minden NATO-tagállam-nál fontosabb, mi több egyenrangú szövetségese az USA-nak, s a CIA és a Moszad a legszorosabban együttműködik, ahogy tették azt a Világkereskedelmi Központ toronyház-együttese elleni 2001. szeptember 11-i gyalázatos önprovokációjukkal, amelyet a sorozatos amerikaileleplezések ellenére, Európában, sajnos nálunk is, a politikusok szégyenletes módon még mindig arab terrortámadásnak neveznek. Ismerik, tudják, de nem merik kimondani az igazságot.
A világkormány megalakítására irányuló háttérhatalmi összeesküvés részét képezi az ellenfélnek kinevezettek korrumpálása, vagy célzott likvidálása. Ez utóbbi mindenekelőtt Izrael politikájának hivatalosan bejelentett, s az oly érzékeny nyugati politikusok által képmutatóan eltűrt módszere. Az amerikaiak, illetve a franciák már elismerik, hogy a segítségükkel meggyilkolt iraki Szaddam Huszein és a líbiai Moammer Kadhafi sem azért volt útban, amivel hamisan vádolták őket, hanem mert országaik érdekében merészeltek nem dollár alapon kereskedni az olajukkal, ami gyengítette a dollárt. Ugyanerre az útra lépett a venezuelai Nicolas Maduro, akivel szemben az USA és Nyugat-Európa (Úgy tűnik, sajnos a magyar külpolitika is) a párját ritkító módon önmagát elnökké nyilvánító Juan Guaidot támogatja, akit a CIA szemelt ki e szerepre, akárcsak Porosenkót Ukrajnában, vagy Macront Franciaországban. Több mint gyanús, hogy Latin-Amerikában az elmúlt két évtized alatt sorozatban több olyan elnök halt meg, vagy betegedett meg rákban, akik kisebb-nagyobb mértékben, ideológiai beállítottságuktól függetlenül, a saját nemzeti érdekeiket próbálták követni az USA érdekeinek vak kiszolgálása helyett. 2006-ban Nestor Kirchner argentin elnök vastagbélrákot kapott, ugyanebben az évben mintegy száz elismert, de a kubai elhárítás által kivédett CIA-kísérletet követően Fidel Castrónál is gyomorrákot állapítottak meg. 2009-ben Dilma Rouseff brazil elnök, 2010-ben Fernando Lugo paraguayi elnök kapott limfómát, 2011-ben pedig Lula brazil elnök torokrákban betegedett meg. 2013-ban Hugo Chavez venezuelai elnököt rákos sejteket célba juttató fegyverrel fertőzték meg halálosan. Rafael Correa ecuadori elnöknél, Daniel Ortega nicaraguai elnöknél és Evo Morales bolív elnöknél is diagnosztizáltak rákot, akik azonban túlélték a betegséget. Nem véletlen, s az említett, sőt más országok sajtója írt is róla, hogy az akadékoskodó latin-amerikai elnökök elleni merényletekben a CIA keze volt benne.
A nemzetközileg terjeszkedő háttérhatalom elleni harcot egyéb körülmények is nehezítik. Politikus kiszolgálóival, szolgasajtójával gúnyosan összeesküvés-gyártóknak, szélsőjobboldalinak, antiszemitának, fajgyűlölőnek, populistának neveztet és ekként elítéltet mindenkit, aki akár említeni, pláne bírálni meri. Igyekszik tiltani az összeesküvés elméleteket, az USA-ban komoly törekvés van a törvényi betiltásukra. Bár ez is mindinkább hiábavaló, mert a folyamatosan kiderülő, leleplezett világméretű és helyi összeesküvései rendre igaznak bizonyulnak, napról-napra egyre többeket győznek meg nemcsak a létezéséről, hanem az emberiség számára kártékony és veszélyes mivoltáról is. Mégis e körülmények, valamint megtévesztő és álcázott akciói miatt nehéz, ám elkerülhetetlen kiinduló feladvány legalább körülíróan szavakba önteni, hogy ki-mi az a háttérhatalom.
Legáltalánosabban fogalmazva, annyit bizonyossággal leszögezhetünk, hogy leginkább szabadkőműves, és/vagy rokoni-faji alapon szövetkező milliárdosok, bankárok, pénzemberek, politikusok, közéleti személyek viszonylag kis, de a világot behálózó csoportja, amely a világhatalom megszerzésére, új világrend kialakítására tör válogatás nélküli eszközökkel. Szűk csoportérdekei bármi áron történő érvényesítése érdekében rejtőzködés, álcázás, titkolódzás és áttekinthetetlenség, gátlástalanság, kíméletlenség jellemzi. Amit látunk a háttérhatalomból, az tehát igaz, de csak a felszín; éppen azért nevezzük háttérhatalomnak, mert a háttere áttekinthetetlen. A legtöbb elemzés háromszáz családot tekint a háttérhatalom magjának, aláhúzva, hogy bár különböző állampolgárságúak, a nagy többségük zsidó származású. A legbefolyásosabb a Rothschild család, amelynek 1913 óta magántulajdonként kezében van a FED, az amerikai jegybank. A háromszázak többségének zsidó származása tudvalévően ténykérdés, de ők és a filoszemiták a bírálatok kivédésére antiszemitizmusnak minősítik ennek említését is. Ezzel álcázva, hogy az emberiségellenességen túl, tevékenységük szerves része a rasszizmus. Csurka István találóan nevezte mesterkedésük lényegét „pánjudaista világhódításnak”. Sok országban ugyanilyen jellemzőkkel bíró nemzetidegen alcsoportjai működnek, leginkább busásan pénzelt diaszpórák és álcivil szervezetek formájában. Térnyerésüket mutatja a jobb- és baloldali, migránssimogató, gender és más szélsőségek egyidejű nyomulása főleg Nyugat-Európában. Fellazító, lázító, bomlasztó tetteik egyrészt viszonylagossá teszik a demokratikus értékrendet, másrészt pusztító szabadosságot teremtenek.
Az illegális háttérhatalom létrehozta a nem-hivatalos, de legális háttérszervezeteit, amelyek viszonylagos nyilvánosság mellett rendszeresen üléseznek. A csak amerikaiakból álló (Rothscildék, majd Rockfellerék irányítják) Külkapcsolatok Tanácsa (1921), valamint a nemzetközi Bilderberg csoport (1954) és a Trilaterális Bizottság (1973), amelyben haláláig David Rockefeller játszott főszerepet. A Bilderberg csoportba időnként meghívnak „megbízhatónak” tekintett magyar személyeket is, nevezetesen Bokros Lajost, Bajnai Gordont, Martonyi Jánost (egy-egy alkalommal), valamint Surányi Györgyöt (három alkalommal). Létezik a Háromszázak Bizottsága (Commite of 300) és egy sor más szervezetük, s jelentős befolyással bírnak olyan nemzetközi szervezetekben, mint a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), a Valutaalap és a Világbank, a Nemzetközi Fizetések Bankja, az Európai Központi Bank, a nemzetközi hitelminősítő szervezetek, a G20 és a G7.
A háttérhatalom látványosan befurakodott a vallási életbe is, mert az új emberfajta kialakításához fontos, hogy lejárassa, ha lehet, fel is számolja az erkölcsi tartást nyújtó vallásokat. Látnivalón jelzi ezt, hogy az elmúlt időszakban, a Vatikánban túl sok szokatlan, a keresztényeket megbotránkoztató esemény történt. Valamennyit mégis két szóban össze lehet foglalni: Ferenc pápa. Ez az argentin jezsuita – egyes források szerint zsidó származású, de mindenképpen filoszemita – olyan személy, aki homályos módon került a Vatikánba. A kereszténység mindeddig tudott alkalmazkodni a nemzeti keretekhez; a nemzet- és vallásellenesség azonban, amelyet a jelenlegi pápa is képvisel ugyanolyan őszinteséget mímelő ájtatossággal, mint a háttérhatalom által lefizetett, vagy kényszerített nyugat-európai politikusok, mindent elárul.
Kontinensünk ma egyrészt szenvedő alanya a háttérhatalom emberellenes garázdálkodásának, másrészt harcban áll velük, ezért célszerű külön is áttekinteni a helyzetét.
Mit művel Nyugat-Európával?
Máig hitetlenkedünk, noha évek óta szemtanúi vagyunk, hogy a történelem alakulásának logikájával ellentétben Nyugat-Európa nem egy nála fejlettebb civilizációval szembekerülve indult hanyatlásnak, s került válságba. A háttérhatalom kiképzett ügynökeinek hosszú idő óta folytatott átfogó fellazító-felforgató munkája, emberellenes téveszméi, szivárvány-barbársága önkéntes, eszement, sőt üdvözölt elfogadásával önönmagát veszejti el. Közömbösen hagyja, hogy az EU és a saját nemzetáruló vezetői – a háttérhatalom ügynökei – összeesküvő merényletének áldozatává váljon. Kísérteties, hogy a valamikor kegyetlen gyarmattartó nyugat-európaiak utódai hirtelen – tőlük is elidegenült globális erő nyomására – álhumanistákká váltak. No, azért nem mindenkivel, főleg nem a kelet-európaiakkal, hanem csak a volt gyarmatosítottjaikkal szemben. Méghozzá annak ellenére, hogy azok viszont kendőzetlenül Európa- és keresztényellenesek. Szociális, vallási, származási, politikai és minden más vonatkozásban nyíltan ellenségnek tekintik az őket befogadókat, szintúgy azokat az európaiakat, akik ezt megtagadják, azaz minden európait. Valamennyi tettük, de e körülmény kiváltképpen tükrözi a történelmi fenyegetettségünket, hiszen félreérthetetlenül bizonyítja, hogy a betolakodók és betelepülők ezúttal sem asszimilálódni, hanem hódítani özönlenek, s a háttérhatalom eleve e céllal szervezi inváziójukat. Nem ösztönszerű, hanem a háttérhatalom uszítása nyomán a betolakodókban is céltudatossá vált folyamatról van szó. Az említett körülmények és a megdolgozott nyugat-európai társadalmak felfoghatatlan önpusztító beállítottsága miatt az államok nemcsak nem védekeznek a betolakodók ellen, hanem szellemi és anyagi javaikat, sőt állampolgáraikat szó szerint feláldozzák az elvonatkoztatott humanizmus oltárán. A józanésszel, s a nemzetközi jog, valamint saját jogrendszerük alapvető rendelkezéseivel ellentétben a betolakodó azonosítatlan muszlimok azonnal ingyenes teljes ellátásban részesülnek, s ugyanolyan jogokat kapnak, mint amikért az európai népek évszázadokon át küzdöttek, s még előjogokat is élveznek. Kötelezettségeikről viszont szó sincs. Mi több, az általuk elkövetett szaporodó társadalomellenes köztörvényes bűnöket, az egyre nyíltabban faji, vagy vallási jelleget viselő gyilkosságokat tétlenül nézik, sőt takargatják.
Ám súlyosabb veszedelem is felsejlik. Úgy tetszik, a háttérhatalom által elvakított értelmiségiek, s a köznép egy része is készségesen elébe megy mindennek. Ellenállás alig tapasztalható. Az amerikai-izraeli háttérhatalom elérte, hogy az egykor harcos németek, a forradalmár franciák ma elszánt öngyilkosként elfogadják, hogy a betolakodók (és, természetesen, a háttérhatalom által ugyancsak ajnározott filoszemiták, szexuálisan elferdültek és mindenki, aki szembefordul a nemzetállamokkal) létjogai fontosabbak, mint a honfitársaik, vagy akár a saját életük. Hihetetlen, de majdhogynem nemzeti egységben tagadják meg a saját történelmüket: kidobják, elítélik, lerombolják az antik bölcseletet, a római jogrendet, a keresztény világfelfogást, az európai kultúrát. Vagyis megtagadják, elvetik történelmi fejlődésük forrásait, tartópilléreit, lemondanak a jövőjükről, akár a saját nemzeti létükről. Még azt sem sikertelenül próbálják bebeszélni nekik, hogy a terrorizmussal együtt kell élni. Szembenállásuk abban merül ki, hogy gyertyát gyújtanak a meggyilkoltjaik emlékére. Mintegy megbabonázva, vezetőik ennél is lejjebb süllyednek: nagy hangon hadakoznak a betolakodókat elutasító országok állítólagos kettős mércéje, s jogállamiság hiánya ellen. Sőt szankciókkal büntetik azokat, akik az ő védelmükre kelnek (a V4-ek), vagy egészséges és humánus világszemlélet, s kölcsönös előnyök alapján kialakítandó együttműködést szorgalmaznak. Mi több, provokálják is e nemzetállamokat, mint Oroszország, Kína, Olaszország, Magyarország és más államok.
Meglepetésre, de nem ok nélkül a harcos filoszemitából még harcosabb filomuzulmánná kerekedett EU-vezetők, s a hasonló átváltozással szavakban kacérkodó, de a filoszemitizmus mellett kitartó belső ellenzékünkkel együtt, rajtunk sem győzik számon kérni a jogállamiságot. A jogállamiságnak nincs elfogadott nemzetközi meghatározása, így a számonkérés eleve önkényes. Ezen felül minden tagállam jogrendszere eltérő, és a vádaskodók szerint mind a huszonhétféle megfelel az európaiságnak, csak a huszonnyolcadik, a magyar nem, amely pedig közismerten azok tételeivel összhangban alakult. Teszik ezt olyanok, akik habozás nélkül megsértik a saját rendelkezéseiket, sőt látványosan semmibe veszik az EU legalapvetőbb szabályait. E körülmények között e vád rendszeres felvetése kifejezetten alaptalan, ellenséges politikai szándékokat takar, amit különösebben nem is titkolnak.
A politikusok tartózkodnak tőle, de a nyugat-európai hazafiak egyre inkább úgy tekintenek az amerikai-izraeli háttérhatalom, az EU és országaik egyes vezetőire, mint nemzetgyilkosokra. A háromszázakként emlegetett pénzmágnások, a bankárkaszt, cinkosai, ügynökei Juncker, Merkel, Macron, Soros és híveik, akikről ma még halkan mondják ki, hogy nemzetgyilkosok, a történelembe sem kerülhetnek be más minősítéssel. Akkor sem, ha például Merkel, miután elvégezte a rábízott piszkos munkát, Németország sorsának megpecsételését, egyre inkább azt kezdi óvatosan ismételgetni, amit Orbán Viktortól hall. Az EU-ban vezető szerepet szerzett Németország kiiktatása „történelminek” beállított izraeli-amerikai bosszúállási szándék, amihez Merkelben megtalálták a gátlástalan végrehajtót. Az erősödő, az EU-ban kulcsszerepet játszó, Oroszországgal és Kínával együttműködni szándékozó Németországot túl veszélyesnek ítélték. A másik ügynök, a nagy rendíthetetlen francia hazafit játszó Macron is ezért mikron, amikor a nemzetállamokról esik szó.
Az említett és más nyugat-európai vezetők arra is hajlandóak, hogy Európa szétverésében segédkezzenek, ami ugyancsak amerikai-izraeli érdek. A világhálón keringő több elemzés szerint folyik a Nagy Izrael tervről, amely az Eufrátesztől a Nílusig terjedne, magába foglalva Szíriát, Egyiptomot és Irak egy részét. Nem is véletlen, hogy éppen ezekből az országokból érkezik a legtöbb migráns Európába, holott ezek az országok elég stabil gazdasággal, bőséges természeti erőforrásokkal (olajjal, vízzel) rendelkeznek. Izrael ezekből szükséget szenved, ezért fáj rá a foga. Tanulmányok, könyvek tucatjai tárják elénk, hogy az USA azért itt robbantott ki háborúkat, lehetetlenítette el az életet, kivándorlásra kényszerítette a lakosságot, hogy legyen hely a zsidóknak. A zsidó stratégiában mindig egyidejűleg jelen van a pro és a kontra: a Nagy Izrael a pro, a kontra pedig a három tenger lázálom, Nyugat-Európa iszlámoknak, Közép-Európa zsidóknak szánása, amit ugyancsak beindítottak. Kissinger jóslata szerint ugyanis Izraelt 10-15 éven belül a jelenlegi helyén eltapossák, ezért új hazát kell keresni. Németországban kering az interneten Három-tenger Izrael Impérium, kialakításáról szóló video, amit 2030-ig akarnak megvalósítani. Határait a Balti-, Fekete-, és az Adriai-tenger alkotja. Izraelből 9 millió zsidó települ át Magyarország, Szlovákia, Románia, Nyugat Ukrajna, Lengyelország, Szlovénia, Horvátország területére. Központja Magyarországon lenne. Mindkét változat lázálom, de a zsidó lázálmok tragikus következményekkel szoktak járni, s a szemünk előtt folyik is mindkét változat előkészítése.
Az idegenek hazájukból elűzésében és Európába betolakodásában szerepet játszó valamennyi háttérhatalmi fél jól tudja, nem lesz Európában semmiféle beilleszkedés, sem asszimiláció, hanem faji-vallási ellentét és harc. Egyáltalán nem kizárt, hogy sajátos polgárháború formáját ölti. Erre készítik a betolakodókat, akik erre maguk is hajlanak. A történelempolitikai tudat megköveteli, hogy ismerjük a szereplőket vezérlő elveket. Látjuk, hogy a zsidó étvágy és nyomulás egyre nő. Már olyasmiket is terjesztenek, hogy a római Colosseumot zsidó mérnökök és zsidó rabszolgák építették; zsidó származású volt Shakespeare, Kolumbusz, Leonardo da Vinci, és persze Árpád vezérünk is. Lassan már a zsidó nagytőke tevékeny közreműködésével kirobbantott második világháború sem lesz egyéb, mint holokauszt. Heisler András, a Mazsihisz elnöke Netanjahu közelmúltbeli budapesti látogatásakor, a két miniszterelnökhöz fordulva, hangsúlyosan megfogalmazta: a magyarországi zsidóságra leselkedő legnagyobb veszély az asszimiláció. A muszlim betolakodástól sem asszimilációra lehet számítani. Mindkettőjük szent könyvei parancsolják, hogy eltávolítandó, elnyomandó, asszimilálandó, vagy megsemmisítendő ellenfélnek tekintsék a hitetleneket, gójokat. Nyíltan ezt is teszik Európa szerte, ártó szándékuk kétségtelen. Ne legyen kétely, ez a sors vár ránk, ha nem teszünk határozott intézkedéseket. Mégpedig haladéktalanul, mert minél tovább várunk, annál több kölcsönös áldozattal jár majd országaink szuverenitásának, népeink önazonosságának megvédése, megőrzése. Lépjünk bátran, hiszen az európai embertől maguknak a zsidóknak és a muszlimoknak a valódi érdekei is ezt követelik meg.
A háttérhatalom akciói, a céljai ismeretében, érthetőek. De a megdöbbentő nyugat-európai hozzáállás a saját sorshoz érthetetlen. Annál inkább, mert az utóbbi évtizedekben a nemzetközi helyzet alakulása, a drámai fordulatok ellenére szemléltetően bizonyítja, hogy a fegyverkezés, az államközi kapcsolatok, vagy a környezetvédelem és a szexualizmussá kinövesztett ferde hajlamúság igencsak bonyolult, az emberiség sorsa szempontjából döntő kérdéseiben az emberek, szervezetek, államok kiismerhetik magukat. Egyes kérdésekben az ellenérdekeik, ellentéteik dacára, küzdelmes utakon, de közös jövőnket óvó kompromisszumos megállapodásokra juthatnak. Igaz, az egyre égetőbb szociális-népjóléti problémákról ugyanez nem mondható el. Azt azonban ma még sokan nem látják át, hogy a problémáik valódi okozói a minden szereplőre nézve embertelen népvándorlás kiprovokálásával éppen az ő kárukra akarják azokat megoldani. Félrevezetettségük miatt annyira nincsenek tudatában tetteiknek, hogy talán sokan meg sem tudnák nevezni még a saját problémáikat sem, nem is beszélve a háttérhatalmi okozóikról.
Pedig az európai társadalmi-kulturális szerkezet szétveréséről, őshonos lakosság háttérbe szorításáról van szó. Sőt, lehet, hogy a kiirtásáról, de mindenképpen engedelmes, csak önmegvalósító, azaz apolitikus tömegember biológiai úton történő „társadalommérnöki” megteremtéséről, aki nem kérdez, nem gondolkodik, s főleg nem lázad, mert már eszébe sem jut, hogy másképpen is élhetne, hiszen elhitették vele, hogy ő áll mindenek felett. Pedig már ugyanolyan személytelen, mint amilyennek a háttérhatalom akar tűnni. Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi főbiztosa, korábban a Soros-alapítvány litván programirodájának volt a vezetője, még 2009-ben az Open Society News című nemzetközi Soros-hírlevélben megírta, hogy hamarosan új embertípus fog megszületni, a nyílt társadalom embere, amelyet mindjárt el is nevezett főnökéről. „A nyílt társadalom emberének születése” című eszmefuttatásában így fogalmaz: „Sokan közülünk azt feltételezték, hogy két évtizeden belül létre tudjuk hozni az új nyílt társadalom emberét. Ez az új ember – a homo sorosensus – hivatott felváltani a homo sovieticust, amely lassan elbomlik a történelem szemétdombján”. Hozzáteszi „a nyílt társadalom új embere nem tapasztalja meg a merev ideológiákat és a kritikus gondolkodás elnyomását. Ehelyett a Közép-Európai Egyetemen tanul, vagy még nyugatabbra (lehetőleg az Egyesült Királyságban, vagy az USA-ban) … Nem szabad feladnunk azon ideált, hogy megalkossuk a homo sorosensust” – hangsúlyozza. Nevetünk rajta, pedig komolyan kell vennünk, hiszen a brüsszeli embertípus már ki is nevelődött a szemünk előtt, élén a magyarországi ellenzékiekkel, s fő jellemzőjük a nemzetellenesség.
Mindemellett valamennyi létező európai életvitelt, kultúrát, vallást, szexet, minden mást össze akarnak keverni, de főleg a különböző fajok teljes keveredését akarják kikényszeríteni, hogy létrehozzák az új gazdasági világrend megkövetelte engedelmes, csak robotoló és fogyasztó, önmegvalósító homo sorosensust, aki euro-ázsiai-negroid lesz, majd a műanyagra cserélt gyomrába génmódosított szójából készült, vörös festéket szivárogtató műhúst fog fogyasztani, 3D-s nyomtatóval előállított salátával. Hol tartunk már attól, amit az egykori slágerünk találóan kifigurázott: Nylon már a harisnya, nylon a kabát, nylon gólya hoz ma már nylon kisbabát. Az európai társadalom ma még vissza tudja terelni a józan útra a megtévedt embert, de a fentiek által okozott nyilvánvaló szervi és elmebeli károkat sok esetben talán még enyhíteni sem tudja már. E ponton a háttérhatalom által tudatosan terjesztett genderizmus szorosan kapcsolódik e „mérnökséghez”. Feltűnő és nagyon is magyarázatot igényel a jelenség, hogy egyre többen vannak, egyre szervezettebbek. Nálunk is nagyobb ellenzést érdemelne a körülmény, hogy a nemi torzulások és betegségek rendőrségi védelem alatt hetekig tartó „büszkeségi ünnepe” egyre inkább kihívó, felbujtó az egészséges többséggel szemben, mindinkább kormányellenes, sőt magyarellenes.
Az EU-ra vonatkozó történelempolitikai elemzésünknek abból kell tehát kiindulni, hogy a föderális európai egység és önazonosság – többséginek feltüntetett aktuálpolitikai jelszó; a szuverén egyediség és önazonosság – valós geopolitikai gyakorlat. Az EU tagjai ma ugyan még nem szövetségi államok, de szuverenitásuk már nem teljes, az EU vezetői és szervei folyamatosan beavatkoznak a tagállamok belügyeibe. Az egyediség és az egység összhangba hozása alapján szükséges együttműködésre nincs nyugat-európai törekvés, holott soha nagyobb szükség nem volt rá. A nemzetállamok egyenjogúságának tiszteletben tartása, a kölcsönösség, a mindenkire azonosan érvényes jogok és kötelességek elismerésének és érvényesítésének alapján lenne rá lehetőség. A lehetetlennek nem tűnő önként vállalt politikai együttműködés és a természetes kulturális sokféleség együttélésére lenne szükség. Ám pontosan ettől tart és ezt akadályozza a háttérhatalom, s azért teheti sikeresen, mert amerikai-izraeli fő erők mellett európai segédcsapatokkal is rendelkezik. A különbségek megszüntetésének erőszakolásával viszont – ahogy a történelem bizonyítja – sohasem lehetett egységet teremteni.
Európaiak, nyugatiak és keletiek egyaránt, ne hagyjuk, hogy a háttérhatalmi erők biológiai tárgyként, vagy legfeljebb szavazóként kezeljenek bennünket. Megismételjük: egy pillanatra ne feledjük, sőt tudatosítsuk, hogy a muszlimok és a zsidók szent könyvei nem vesznek bennünket emberszámba, kiszorításukra, sőt meggyilkolásunkra szólítják fel őket. Vezetőik – szemita, vagy más alapú titkos szövetségesként, megtévesztésünkre önmagukat egymással szembenállóknak színlelve – mintegy munkamegosztásban meg akarják hódítani kontinensüket, a muszlimok a nyugati, a zsidók a keleti részét. Sok helyen felfedezhetjük ennek félreérthetetlen jeleit. Ma már harcolni kell azért, hogy a jövő az egész Európában európai legyen, ne muszlim és zsidó. E harcban a betolakodó muszlimok és betelepült/betelepülésre váró zsidók bűnösek Európa megalázó elpusztításában. Világosan lássuk azonban, hogy a fő bűnös a háttérhatalom, benne a saját népeiket eláruló nemzetgyilkos vezetők, akik hagyják, sőt elősegítik a nemzetidegenek, keresztényellenesek betolakodását, vagy „szabályos” betelepülését, azaz honfoglalását Európa országaiban; a nyugatiakban a muszlimokét, a keletiekben a zsidókét. A jelek cáfolhatatlanul erre mutatnak. Mégis megnyugtató lenne az illetékesek tényeken alapuló cáfolatát látni.
Mit követ el ellenünk?
A háttérhatalom ravaszul összehangolt módszereivel rávette az európaiakat, hogy ne szaporodjanak, hanem éljenek a mának, s ehhez naponta adagolja nekik az életellenes szellemi-tárgyi ösztönzőket és eszközöket. Minket is minden eszközzel, külföld és a nemzetidegenek, ugyanebbe az irányba próbálnak tuszkolni. Tegyük fel a kérdést, miért nem a muszlimokat, vagy a zsidókat akarják rászedni ugyanerre? Miért nem a szupergazdag és rokon népek lakta Szaúd-Arábiába, vagy Izraelbe telepítik a menekülteket? Hiszen ez sokkal helyénvalóbb és hatékonyabb, könnyebben, olcsóbban megvalósítható megoldás lenne, mint a migránsok betolakodásának szervezése a távoli Európába! Ne reménykedjünk, nem kapunk rá választ. Európai szellemi és a gyakorlati honfoglalásuk láttán viszont nyilvánvaló, hogy a betolakodók sajátjukká tették a háttérhatalom által betervezett célt. Az egykor hangoztatott, de gyanúsan gyorsan elfelejtett szubszidiaritás hívei nem a helyi megoldásokat szorgalmazzák, hanem a problémákat telepítik a mások számára új hazának kinézett Európába, mert arra szakosodtak, hogy a zavarosban halásszanak.
Nálunk a nemzetidegenek honfoglaló szándéka a nyilvánvalónál is nyilvánvalóbb, hiszen akadály nélkül, megdöbbentő módon kormányzati szervek segítségével, felgyorsult ütemben, szemérmetlen igazoló propagandával párosítva folyik. Együtt szülik a mondvacsinált antiszemitizmust, miközben törvénnyé feltornázott zéró toleranciát intézményesítenek ellene, hogy megfélemlítsék a hazafiakat, elnémítsák az igazságot kimondókat. Hihetetlen, de a legkisebb zavar nélkül zajlik. Nem akad egyetlen országgyűlési képviselő, politikus, vagy politológus, aki legalább rákérdezne, hogy a kormányzati szervek miért babusgatják a saját sírásóikat. Jóllehet volt nekünk látnokunk, aki figyelmeztetett e vészes fordulatra és következményeire. A MIÉP elnöke, Csurka István írta a sokszor, de nem elégszer idézett intő szavait: ”A végső cél a Magyarság kipusztítása. Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak. Ez a kor, amelyben élünk különösen az, ami ránk következik a jövendő században a Népvándorlás kora. A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak. A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük. Az USA a NATO-n keresztül már beérkezett Európa közepébe, és most a saját igényeinek megfelelően néplerakatot akarnak csinálni Európa és Oroszország között. Erre pillanatnyilag sajnos Magyarország a legalkalmasabb, mert kasztja – kormányai régen elárulták. A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar és négymillió cigány, a többi kilenc pedig mindenféle vegyes, akkor Magyarország nemzetközi néplerakat lesz itt a Kárpát-medence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma. Nagyon keserű lesz akkor Magyarnak születni. Megbélyegzettség, üldözés, megszégyenítés és a teljes magyar történelem eltagadása lesz az osztályrészünk. Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk.”
Hasonló felismerése alakult ki a nemegyszer magyarellenes késztetésű Kertész Imre Nobel-díjas írónak is, bár őt nem meglepően csak a nyugat-európai vonatkozás izgatta: “Arról volna szó, ahogyan a muzulmánok elárasztják, s majd birtokukba veszik, magyarán elpusztítják Európát; ahogyan Európa mindezt kezeli, az öngyilkos liberalizmusról és az ostoba demokráciáról; demokráciát és szavazási jogot a csimpánzoknak. Mindig ez a vége: a civilizáció eléri azt a túltenyésztett állapotot, amikor többé már nemcsak hogy képtelen rá, de már nem is akarja megvédeni magát; amikor látszólag értelmetlen módon , a saját ellenségeit imádja. Ráadásul mindez nem mondható el nyilvánosan.“
Vitathatatlan, a magyar helyzet nem azonos az európaival, de lefegyverző felelőtlenség lenne azzal áltatni önmagunkat, hogy akár jelenleg, akár távlatilag jobb. Hazánkban kiépült és egyre több hatalmi eszközre teszi rá a kezét a nyugat-európai országokban alakuló nemzetidegen párhuzamos társadalom. Agresszívan, céltudatosan, s gyanús módon akadálytalanul nyomul a hatalomba, veszélyeztetve nemzetünk jövőjét. Az előtérbe tolt és előnyben részesülő nemzetidegen képződmény célja a befogadó magyarság háttérbe szorítása, távlatilag a kiszorítása. Nyomulásában támaszkodhat a globális háttérhatalomra, de az állami szervekre is. Tragédia, hogy vezető politikusok sem akarják ezt meglátni, s álságos jelszavakat hangoztatva inkább segítik a nemzetidegen hatalmat célja elérésében, mintsem akadályoznák, ami pedig egyértelműen a kötelességük; ezért választottuk meg őket. Pedig láthatják is, kik osztják immár nyíltan zsidókra és nem zsidókra az ország lakosságát, a magyarokat meg sem említve. A mindenhova befurakodó, s egyre szaporodó hazai és nemzetközi zsidó szervezetek vezetői teszik ezt világszerte, egyre nyíltabban és agresszívabban, nálunk mindinkább magyarellenes felhanggal.
A magyar hazafiak távolabb látnak, tudatában vannak, hogy a kialakult helyzetben tévút az antiszemitizmus elleni harcra összpontosítani, ami csak arra szolgál, hogy ne legyen lehetőségük a magyar megmaradásért küzdeni. A lépten-nyomon megnyilvánuló, szabad utat kapó nemzetidegenek magyarellenessége ellen kell harcolni, ami a filoszemitává kerekedett kiszolgálóik gondolkodásának, politikájának szervetlen, de intézményesített részévé vált. A hazafiak a magyarellenes nyomulókban, magyarellenesekben, telhetetlenekben, élősködőkben, bajkeverőkben mégsem a zsidót, cigányt, muszlimot, kínait, ukránt, vagy mást látják, hanem a honfoglaló nemzetidegent. Kifogásolják, hogy egyes kormányzati szerveket nyílván nem tévedésből, de tévesen az antiszemitizmus ellen hivatalosan elrendelt és rámenősen végrehajtott zéró tolerancia elvakítja, ellehetetleníti. Az állami oktatástól a bíróságokon, ügyészségeken és az ezt már rég gyakorló sajtón át intézményesített zéró tolerancia, valamint a törvényerőre emelt zagyva nemzetközi antiszemitizmus definíció, azaz a filoszemitizmus, a lényeget takarja el a magyar nemzet elől. Ezért sem az antiszemitizmus ellen kikiáltott hivatalos zéró tolerancia, sem az antiszemitizmus definíció nem demokratikus, hiszen szellemi korlátot emel, félelmet kelt, sérti az állampolgárok ideológiai-politikai önállóságát, diszkrimináció a kialakult nemzetidegen uralom ellen fellépő magyar hazafiakkal szemben, illetve pozitív diszkrimináció nemzetidegenek javára. Hatása akkor is ez, ha nem kifejezetten e céllal teszik, és nem akarják ilyennek elismerni. Ám tegyék tudatosan, öntudatlanul, kényszerből, vagy saját kútfőből – a külső szemlélő számára ez egyelőre kérdés – de az intézményesítését még a kormány számtalan helyes intézkedéseinek támogatása mellett sem lehet elhallgatni, elfogadni. Nemcsak elismernünk, méltatnunk kell, hogy 2010 óta a gazdasági-pénzügyi helyzetünk vitathatatlanul javul. Mindezt tudva, s a tendenciát látva, jogosan merül fel, hogy erősödő országunkat ki fogja örökölni; magyarok, vagy az EU-parlamenti és az önkormányzati választásokon a háttérhatalom által előtérbe tolt, a filoszemita részrehajlás által patronált nemzetidegenek? Magyarok, akiket kitelepítenek lakásaikból a bankok pénzügyi cselszövései miatt, vagy a betelepülő nemzetidegenek, akik számára épülnek a luxus kivitelezésű lakóparkok? Próbálnának a bankok, vagy a kormányszervek olyan érzéktelen semlegességet tanúsítani a szaporodó holokauszt túlélőkkel szemben, mint a kitelepítésre ítélt magyarokkal. Vagy a végtisztesség megadásában olyan szégyenteljesen eljárni, mint ahogy Petőfivel teszik: a hivatalos politikai, tudományos, művészeti hatalom jó szót sem szentelt Petőfinek.
Bár az ország, főleg a főváros elzsidósítása szembetűnően kihívó, az illetékesek által tanúsított további készség naponta növeli a bajt. A Duna-part mindkét oldala már tele van zsidó emlékhelyekkel és utcanevekkel. Legutóbb Budapest szívében, a Nulla kilométernél, Tarlós István főpolgármester vezényletével még a Clark Ádám tér egyik részét is átkeresztelték Jeruzsálem térre. A főpolgármester közölte: a “baráti közeledés gesztusa az is“, hogy a magyar főváros vezetése éppen Izrael fennállásának 70. évfordulóján határozta el, hogy közteret nevez el “a zsidó állam ősi fővárosáról“. Az októberi önkormányzati választáson a Tarlós István elleni háttérhatalmi szavazási puccs sikerét egyebek mellett a következő két ok megkönnyítette. Jobboldalról politikai hiba volt – és a jövőben is az lesz – azt gondolni, hogy a filoszemitizmus nem jár szavazatveszteséggel. Baloldalról pedig, a szokásos módon hálátlan nemzetidegenek a még szolgálatkészebbnek mutatkozó Karácsony Gergelyre szavaztak. Holott igencsak szaporodó emlékműveik, botlatóköveik, agresszívan terjeszkedő utca- tér és közterület átnevezéseik már elborítják a fővárost, s egyre inkább vidéki városokat is, amelyek – mikor eljön a vészesen közelgő ideje – „bizonyítékul” szolgálnak rá, hogy ez nem a magyarok, hanem a nemzetidegenek országa. Mi több a nyomulásuk védelmében formálódik a gondolatbűnözés üldözése, ami elkerülhetetlenül megszüli a gondolatrendőrséget, majd a gondolatbíróságot. A hazafiak ezért fogadják elutasítással, hogy a Magyar Közlöny 23. számában kormányrendelet a Nemzetközi Holokauszt Megemlékezési Szövetség által kidolgozott említett ködös antiszemitizmus definíció „kiemelt feladatként” kezelendő érvényesítését írja elő nem máshol, mint a nemzetstratégiai területeken (oktatás, jog, fegyveres testületek). Külön rendőrségi protokoll is született a gyűlölet-bűncselekménynek minősített botrányok kiemelt kezelésére. Adatgyűjtést kell végezni a gyanús személynek az általa támadott közösséghez fűződő viszonyával kapcsolatban, le kell foglalni a birtokában lévő bizonyítékot, amely az esetleges előítéletét alátámaszthatja. Jogsértően létrejött az izraeli Likud párt (Hivatalosan a Fidesz testvérpártja) magyarországi tagozata. (Ilyen pökhendi hagymáz még a Szovjetunió Kommunista Pártja részéről sem merült fel, amely pedig az MSZMP testvérpártja volt). A magyarokat feljelentő, szellemi terrort gyakorló, „önszerveződő” biztonsági szolgálattal rendelkező Tett és Védelem (TEV) zsidó gárda vezetője került az élére. Azé a TEV–é, amelynek hazai, sőt nemzetközi tevékenységét is megkérdőjelezendően pénzeli a kormány! Legutóbb pedig átfogó megállapodást kötött a kormány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), amelynek értelmében ez utóbbi a legmagasabb kategóriában elismert egyházzá válik – jelentették be két újabb Duna-menti zsinagóga avatási ünnepségén. A Chabad szekta, az EMIH, a bőkezűséget messze meghaladóan kapja a kormánytól az adományokat és előjogokat: óriási fővárosi ingatlanok, tv-csatorna, iskolák, egyetem, zsinagógák, kóser boltok, saját személyvédelmi cég, a Neokohn elnevezésű zsidó hírportál, felsorolni is lehetetlen. A hab a tortán ez a „legmagasabb kategóriában elismert egyházzá” kinevezés, amivel alanyi jogon jár az állami, önkormányzati intézményrendszerrel azonos finanszírozás! A megállapodás alapján a fegyveres testületeknél felállhat az EMIH tábori lelkészi szolgálata! Vajon lesz-e akinek a lelkét gondoznia kell? Ez alkalommal is elhangzott, amit az utóbbi időben feltűnően sokszor és ingerlően hallunk, azaz, hogy „hazánkban ma reneszánszát éli a zsidó kultúra, a kormány pedig értékként tekint erre a közel hatezer éves szellemi és lelki örökségre.” Hiszen mi meg csak ezervalahány éve tolakodtunk be ide a Kárpát-medencébe, ugye? Az efféle hízelgő gesztusok a hazát féltők szemében már nem együttműködés, hanem kiszolgálás, megalázkodás, amire a kormány senkitől nem kapott felhatalmazást. Tehát megkérdőjelezhető. Törvénybe ütközőnek is tekinthető, hiszen alkotmányjogilag az állam és az egyház el van választva. Túl ezen a magyar kormánynak semmiféle felhatalmazása nincs (sem magyar, sem nemzetközi, sem jogi, sem vallási természetű) nemzetidegen szekta egyházzá emelésére. Még hozzá „a legmagasabb kategóriában”; azaz a történelmi egyházaink csak utána sorolnak?
Mindez növeli a kételyt a magyar hazafiban, látván, ha zsidókról van szó, át lehet, sőt kell hágni mindenféle elvet, törvényi akadályt, szabályt. Az illetéktelen döntéseket hozó illetékesekben fel sem merül, hogy lehet-e az efféle lépéseket (amelyeket még hosszan lehetne sorolni) másként értékelni, mint országunk máris veszélyes mértékű elzsidósításának további illegitim intézményesítését az őslakos magyarság akaratának teljes figyelmen kívül hagyásával? Ez már az önkormányzati választáson még kitartó „vidéki Magyarországban” is egyre erőteljesebben merül fel.
Mindezek láttán, logikus ellenreakcióként, a másik oldalon, a zsidó vezetők, akárcsak a cigányok és a szexuálisan elferdültek szószólói, már jó ideje nem alaptalanul élnek abban a hitben, hogy megtehetnek mindent. S mert következmény egy szál sem – sőt hatóságaink inkább a „nemzetieskedőket” intik le – ismét és ismét újabb pozíciókat foglalnak el, amit visszavonhatatlan szerzett jogként kezelnek, s ami egyszerre csak kritikus arányt ér el. Bizony van min elgondolkodnia a természetes hajlamú nemzeti érzésű magyarnak, aki látja mindennek az elkerülhetetlen tragikus végkövetkezményeit. Magyar hazafi nem is vét ilyen, a nyugat-európaiak önfeláldozásával vetélkedő elemien önpusztító hibákat. A haza javát akarja és védelmezi azokkal szemben, akiknek csak a lakhelyük az ország, ám – ahogy maga a Mazsihisz megfogalmazta – „Izraellel álmodnak”. Félő, ha a zsidó honfoglaló nyomulás az elszenvedett számtalan tragikus történelmi figyelmeztetés ellenére sem tér jó belátásra, az események elkerülhetetlenül kölcsönös tragédiába torkollnak.
Mindenki, főleg a döntéshozó posztokon lévők, értsék meg végre, országos, nemzeti szinten tudatosítani kell, a felvázolt nemzetidegen nyomulás haladéktalan, átgondolt és tántoríthatatlan nemzetmentő tetteket követel meg mindenkitől, aki nem csak szavakban híve a magyar megmaradásnak. E tudatot ki kell terjeszteni a Kárpát-medencében kisebbségben élő magyarokra, s a világban szétszórtan élő magyarságra. E szempontból érthetetlen, hogy miközben az EMIH és a sokasodó zsidó érdekeltségű szervezetek (Habsburg Alapítvány, Tom Lantos Alapítvány, Kertész Imre Alapítvány, stb.) mindent megkapnak, amit csak kérnek, sőt azon felül is. Ugyanakkor létfontosságú országos közszolgálatok kellő finanszírozás hiányára panaszkodnak. A magyarság egyik legfontosabb történelmi szervezetétől, a Magyarok Világszövetségétől pedig évek óta minden anyagi-politikai segítséget megvonnak, amivel az anyaország és az összmagyarság érdekei sérülnek, ami ugyancsak kihat a szavazási urnákra. A közvélemény előtt az okok ismeretlenek, de akármi is az, helyzetünk fényében, s a meghirdetetett helyes politikai jelszavak értelmében a kapcsolatok rendezése, az együttműködés megteremtése elsődleges nemzeti parancs mindkét fél számára.
Összefoglalva, az alapvetően helyes irányban működő belpolitikánkban erősödőben van a történelempolitikailag és aktuálpolitikailag egyaránt téves, magyarellenes felhangoktól sem mentesfiloszemita elhajlás. Helyes és sikeres külpolitikai vonalunkban is gyökeret vert egy sajnálatos, akár végzetesnek bizonyulható megbicsaklás. Kifejezett, nyílt, sőt az EU-ban és más nemzetközi fórumokon dicsekvően hirdetett „következetes pro-Izrael külpolitikát folytatunk”. A világ által hosszú idő óta agresszívnek, terroristának, rasszistának bélyegzett izraeli politika támogatása azonban téves, s ha még következetes is, akkor kétszeresen téves. Példázza ezt, hogy az EU-ban és más fórumokon rendszeresen megvétózzuk az Izraelt és Törökországot a szíriai folyamatos véres katonai beavatkozásaik miatt figyelmeztető nyilatkozatokat. Ilyen horderejű elhajlásnak komoly, de félő, hogy csak történelmileg elkésve kiderülő okai lehetnek, s nemzetünkre nézve elkerülhetetlenül jóvátehetetlen tragikus következményekkel járhat. Kínzó, de ki kell mondani, jövőnk szempontjából elfogadhatatlan, hogy kormányunk, amely nemcsak szavakban nemzeti, hanem tevékenységében is, határozott és sikeres nemzetpolitikát folytat országon belül és kívül egyaránt, e létkérdésben kemény, s szinte fenyegető határozottsággal szembemegy a történelempolitikai tanulságainkkal, a magyar megmaradás követelményeivel. Feltételeznünk kell, hogy tudatosan, de hogy milyen meggondolásból, azt csak találgatni lehet. Nem kizárt, hogy a kormány az antiszemitázó vádaskodásokkal szemben egyfajta megelőző védekezésként tartja magát e megkérdőjelezendő vonalhoz, de akkor sem szabad szem elől téveszteni, hogy ezzel a nemzetidegenek pozícióit erősíti, miközben mindennek ellenére változatlanul leantiszemitáznak bennünket. Avagy talán úgy ítéli meg, hogy az iszlám veszély nagyobb. De az ellenszer akkor sem az, hogy elébe megyünk a kisebbnek vélt zsidó veszélynek. Ám az egyáltalán nem kisebb, sőt számunkra nemcsak nagyobb, hanem fenyegetőbb. Az ismétléstől sem visszariadva, emlékeztetünk, jelek mutatnak rá, szemita, vagy más alapon a háttérhatalom felosztotta Európát: nyugat a muszlimoké, kelet a zsidóké; a jövendő Három-tenger Izrael Impérium területére nem telepedhetnek be muszlimok. Reméljük, Kelet-Európa mindent megtesz, hogy a háttérhatalom által támogatott izraeli lázálom az is maradjon, Nyugat-Európa pedig szertefoszlatja az iszlám lázálmot.
Önmagunkra visszatérve, ki ne látná be, hogy a filoszemita agymosás és politika folytatása mellett minden tekintetben exponenciálisan fog növekedni a nemzetidegenek egyébként is gátlástalan nyomulása, honfoglaló mesterkedése a magyarság hátrányára. Akármennyire is fáj, a magyarság érdekei megkövetelik kimondani, hogy e stratégiai tekintetben a kormányálláspont alig, vagy nem különbözik az Antal-, Horn-, Gyurcsány-, Bajnai kormányokétól. Nem is véletlen, hogy az őt egyébként véresszájúan támadó nagyrészt filoszemita nemzetáruló ellenzék e stratégiai tekintetben egyetlen bíráló szóval sem illeti. A nemzeti érzelmű magyarok ezért féltik a Fidesz-KDNP kormányt. Vigyázni kell rá, hogy e stratégiaitekintetben még csak ne is tűnjenek azonosak a távlati céljaik. A Momentum és a DK feltörése az EU-parlamenti válasz-tásokon, majd a kormánypárti jelöltek által az önkormányzati választásokon elszenvedett látványos bukások e tekintetben is megszívlelendő figyelmeztetésnek minősülnek. Az eligazodás érdekében azonban csak maga a kormány tudna áttekinthetőséget teremteni számunkra, ha fontosnak tartja. De a két választás és egyéb említett jelek mellett más egyoldalúságok is mondatják velünk, nehogy majd csak a történelem adja meg az eligazítást, amit már sem a kormány, sem mi nem érünk meg.
Következésképpen parancsoló, hogy késedelem nélkül és helyesen betájoljuk magunkat.
Történelempolitikai iránytűnk
A világtörténelem arra a pontra jutott, hogy a háttérhatalom ki akarja venni az emberiség kezéből a választás jogát az életét-jövőjét érintő alapvető kérdésekben. E céllal alaposan előkészített, ezért ármenetileg kivédhetetlen világméretű szellemi, politikai, gazdasági, jogi, faji, szexuális, azaz össztársadalmi zűrzavart idézett elő. A nemzetállamok kormányai, civil társadalmai nem voltak erre felkészülve. Nem védtelenek, de nagy részük zavarba került, érdekeit, értékeit ésszerűtlenül kezeli. Nem tudja, mit akar valójában elérni a látszólag uralmi helyzetbe jutott pénzvilági háttérhatalom a népvándoroltatással? Miért kell a muszlim népeket eltávolítani a hazájukból, ahelyett, hogy morzsányit áldozva a profitból, segítenék őket ott helyben? Miért nem fogja fel a tapasztalt európai diplomácia és politika, hogy a mesterségesen okozott migránsválság természete miatt a betolakodók erőszakolt szétosztásával e válság nem megoldódik, hanem a békés megoldhatatlanság irányába mélyül el? Mi a pénzvilág célja Európa tönkretételével, ahol nyereséges bankjai, gyárai működnek? Kik és miért zsidósították el, most meg miért muszlimosítják el Göthe, Wagner Németországát? Miért nem engedik, hogy Shakespeare, Cromwell Angliája a saját útját járja? Miért vált Magyarország a céltáblájukká? Mindezt miért kíséri faji terrorizmus, keresztényellenesség, szexuális ellenforradalom? Miért nem szent többé az emberért, nemzetért, országért érzett felelősség? S miért folyhat mindez felfoghatatlan erővel, megmagyarázhatatlan sikerrel, s lépi át a józanész határát? Miért forgatják ki eredeti jelentéséből a legköznapibb fogalmakat is, adnak neki más tartalmat, vagy fordítják a visszájára, amivel szellemi zavart keltenek? Mindeközben elvesznek az örök emberi értékek és érdekek. Hiszen Nyugat-Európában ma már nemcsak elvárás az álhumanizmus, a migránssimogató bugyutaság, a szivárványszínű téboly, hanem büntetik is, ha valaki nőnek nevezi a nőt, aki minden tekintetben nő, de úgy elámították, hogy nem tartja magát annak, ezért feljelentést tesz, ha valaki nőnek nevezi, s a bíróságok engedelmesen elítélik az illetőt. Láthatatlan hálózat igyekszik megakadályozni Ausztriától Macedónián és Szírián át Brazíliáig, hogy a népek a saját uraik maradjanak. De a természetes és a nemzeti vívja világraszóló harcát a természetellenessel és a nemzetidegennel.
A politikai irodalom, a tárgyilagosságra törekvő tv-vitaműsorok nem tudnak mélyreható magyarázatot nyújtani, ezért mindezt őrültségnek minősítik, vagy kifigurázzák. Ebben igazuk is van, de a közembert az érdekli, mi mindennek az oka, indítéka, célja. Betájolódásunkhoz mélyebbre kell ásni, mert nemcsak több a kérdés, mint a válasz, hanem nincs is válasz. Habár egyvalamit logikus feltételezni: nagy-nagy eltitkolt érdekek, tervek húzódnak meg mindezek mögött. Nézzük, az elemzők mégis milyen okokat szoktak emlegetni.
– A háttérhatalom társadalommérnöki istenjátszó elképzelése a neki engedelmes euro-ázsiai-negroid faj, az új ember (homo sorosensus), vagy zombik kinevelésére. Nem meggyőző érv. A keveredéshez nem kellene embertelen, költséges népvándoroltatás, hiszen ha alacsony ütemben is, de folyik. Viszont a népvándorlás szintű keveredés véres tragédiákba torkolló faji, vallási, társadalmi ellentéteket szül, amivel éppen a keveredést akadályozza.
– A háttérhatalom ügynökei álnokul állítják azt is, a népvándoroltatás azért szükséges hogy megelőzzék a háborúkat, amelyeket a nacionalizmus okoz (nem a kielégíthetetlenül profitéhes tőke), ezért a nemzetállamok megszüntetendők.
– Cél a szavazatnyerés (hihetetlen, de a betolakodók tényleg szavazati jogot kapnak), de pénzével, hatalmi pozícióival, a tömegtájékoztatási eszközök uralásával el tudná érni választási céljait is.
– Munkaerőhiány pótlása. Nevetséges, hiszen elenyésző részük alkalmazható. Ugyanakkor Nyugat-Európa egyes országaiban (Spanyolország, Portugália, de más országokban is, nem is beszélve a kelet-európaiakról) kvalifikált, közel azonos kultúrájú, sokkal könnyebben beilleszkedő és termelőképes munkanélkülit fogadhatna.
– Mesterkedésének a túlnépesedéshez sincs köze, hiszen, egyrészt, az európai lakosság önmagától csökken, másrészt éppen a legszaporodóbb fajtát importálják, amivel éppen a túlnépesedést növelik.
– A túljátszott klímaválság sem magyarázat, hiszen nem ilyen probléma által sújtott országokból érkeznek. A háttérhatalom csak úgy tesz, mintha az emberiség érdekében a globális ökológia érdekelné, holott csak a nyereségelvű világgazdaságot menti. Globálisan inkább környezetrombolást folytat, és készül a háborúkra az egyre fogyatkozó természeti forrásokért, az olajért, a vízért.
– Azt állítják, globálisan gondolkodnak, s globálisan is kell cselekedniük. Olyannyira, hogy tervek készülnek a világelit másik bolygóra települése érdekében, ha itt veszélybe kerülne.
Nem állítható, hogy a hasonló felvetésben ne lenne valós elem, ám a miértjeinkre együtt sem adnak választ. Abban azonban nincs kétely, hogy a mély állam, és a háttérhatalom ténykedésének teljes tartalma jog- és alkotmányellenes, egyben emberiségellenes. A világ már látja, korlátlan pénzük birtokában korlátlan az erkölcstelenségük. Gátlástalan, fondorlatos összehangolt globális módszerekkel képesek elérni, hogy napról napra egyre kevésbé tudjunk beleszólni a politikába, de még a saját életünkbe is. Ezek az erők régebben is megvoltak; titokban szervezkedtek, időnként kísérletként bedobtak bizonyos gondolatokat, de most színre léptek, globális támadással akarják megvalósítani téveszméiket. Céljuk érdekében a végletekig felpörgetik a bürokráciát, gépesítést, on-line ügyintézést, elszemélytelenítenek mindent, hogy gyengítsék, kiforgassák sarkaiból a hagyományos éltető közösségi emberi kapcsolatokat.
Akaratlanul is megkönnyítjük a dolgukat, mivel általában ösztönszerűen, meggondolatlanul hajlamosak vagyunk a csalogató kényelmesebb eljárásra, így burkoltan nevelhetnek bennünket konzumidiotizmusra. Fel sem figyelünk rá, de az ellenkezőjébe átcsapó kényelmi szolgáltatásaikkal egyre kiszolgáltatottabbakká tesznek bennünket, megingatják hosszú idő óta bevett eljárásainkat, alattomosan átírják életrendünket. Még azt is elhitethetik, hogy önként alakítjuk át az emberi szervezet által megszokott normális ütemű életvitelünket a villámgyors, s egyre idegesítőbb elidegenítő és eltájoló okostelefonos on-line virtuális életre. Az általuk lefizetett ugyanerre ösztönző tömegtájékoztatás mára a világ majdnem valamennyi országában szellembénító álhíreket és hazugságokat tálaló hatalmi ágazattá nőtte ki magát. S a politika, ahelyett, hogy tényszerű tájékoztatást követelne tőle, célzott, manipulált híreket, szenzációhajhászó szórakoztatást ír elő neki; el kell hallgatnia fontos híreket, fel kell nagyítania lényegteleneket, ha nincs, ki kell ötlenie bulvár híreket, ködösítenie kell. Ez már a valóságtól tudatosan elszakított virtuális tömegfélrevezetés. Jeleit nálunk is bőven láthatjuk, s érthetetlenül szemléljük, hogy akárcsak a múlt rendszerben, továbbra is a legvirtuálisabban teljesítő szereplőik (azaz a nemzetidegen és elferdült érdekeket hirdetők) kapják az anyagi, politikai, sőt rendőrségi támogatást, s a mindez ellen tiltakozókat hallgattatják el. Holott a kormányzati szerveknek nem az ellenfeleik, a nemzetidegenek hírközlő eszközeit kellene pénzelni, folytatva a múlt rendszer „aczélos” gyakorlatát (amire pedig Szakács Árpád „Kinek a kulturális diktatúrája?” című elhallgatott cikksorozata tényszerűen rámutatott), hanem a hazafias és az érted haragszom szellemében bíráló hírforrásokat; de mintha mégis inkább ez utóbbiaktól tartanának. Pedig az ésszerű, de nem pártatlan megkülönböztetés, a hatalom megtartásának alapvető követelménye.
A felnövekvő nemzedékekkel még könnyebb dolguk lesz, mivel az ő agymosásukat már az óvodában elkezdik, s a társadalmi beágyazottság, amitől már ekkor megfosztják őket, az életükben talán már soha nem lesz pótolható. Ők már a kizsákmányoló, egyre inkább szakbarbárságot követelő munkán kívül a másoktól függő önmegvalósításban élnek, pótcselekvésre valók lesznek, amíg a robotok innen is ki nem szorítják őket. Botrányos, de ma már a mesék is homoszexualitásra nevelnek, az iskola pedig, a valóságtól elrugaszkodott digitális világban élésre, erőszakra, kabalisztikus idegen bálványok imádására. Ezek szemfényvesztő terjesztésével elszigetelik a fiatalokat a természetes emberi érzésektől, elkorcsosítják idegrendszerüket, testüket-lelküket. Arra késztetik őket, hogy ne férfi-nő kapcsolatra törekedjenek, hanem a genderizmus szellemében a szaporodás megelőzésére azonos neműekkel létesítsenek szexuális kapcsolatot. Ne szüljenek gyerekeket, mert környezetszennyező gázt termelnek. Sőt Magnus Söderlund, svéd „tudós”, egyelőre csak a halottainkkal kapcsolatban, de javasolja a kannibalizmus bevezetését, mint a túlnépesedés és a klímakatasztrófa elkerülésének kihasználatlanul hagyott módszerét.
A háttérhatalom ügynökei tehát szexuális elferdülést, kannibalizmust ajánlanak. A közéletben pedig, ami nem holokauszt, vagy esetleg gulág és terrorizmus, illetve nem kapcsolódik ezekhez, az ma ellenjavallt, legyen szó politikáról, történelemről, erkölcsről, bármiről. A második világháborúról szólva, kockázatos is hangoztatni, hogy más népeknek, németeknek, oroszoknak nagyobb áldozatokat kellett hozniuk, nagyobb szenvedéseknek voltak kitéve, mint a zsidók. Ám ők legalább harcoltak, vagy ellenálltak, míg a zsidók nem védekeztek, de utólag hetedíziglen igyekeznek bosszút állni azokon, akiknek elődjei nem áldozták életüket a megmentésükre. S ha nem hamisítod meg a történelmet úgy, ahogy elvárják, azonnal antiszemita leszel. Aki nem így gondolkodik, az fasiszta, nacionalista, populista, vagy antiszemita, ezért elszigetelendő. Egyelőre! Később a lázadók, a hazafiak átnevelő, vagy megsemmisítő táborokba kerülnek. Az amerikai FEMA több mint 900 megsemmisítőnek nevezett táborral rendelkezik; kialakulóban van az emberirtási ipar. Senki nem cáfolja. Közszájon forog, a sajtó is kommentálta, hogy Rákospalotán is épült már ilyen. Megállni sem szabad előtte, s még csak nem is magyar, hanem az In-Kal izraeli biztonsági cég védi, amely Gyurcsány idejében lelepleződött, s azóta „illegalitásba vonult”. A szemünk előtt készül a jövőnk?
E történelmi szakaszban lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy az emberiség vívmányainak terjesztésével kezdetben pozitív szerepet játszó globalizáció gyakorlatilag egyre inkább amerikanizálódást jelent. Mivel azonban az USA elválaszthatatlan Izraeltől, itt is az amerikai-izraeli háttérhatalomba ütközünk, annak ellenére, hogy jelenleg hivatalosan mindketten nemzetállamnak tartják magukat. Tagadhatatlanul vannak ilyen törekvéseik, ezért nem azonosíthatóak teljes mértékben a háttérhatalommal, de ugyancsak tagadhatatlan, hogy a bázisát képezik. Óriási pénzügyi eszközökkel, kiképzett ügynökökkel, álcivil szervezetek titkon létrehozott világhálózatának segítségével kimódolt ellenkultúrát (kulturálatlanságot) terjesztenek. Harcolnak az emberi eszményeket magáévá tevő civilizáció, jogrendszer, demokrácia ellen. Kiüresítik, üldözendővé teszik a hagyományos családot, házasságot, eltorzítják a nő és a férfi társadalmi-biológiai szerepét. A hagyományos társadalmi rend megbontása egyre több országban sikeresnek tűnik, legalábbis átmenetileg, hiszen logikus feltételezni, hogy az elsöprő többségben lévő egészséges társadalmi erők lerázzák magukról e természetellenes torzulásokat. Befejezésül mondjunk ki a nagy igazságot. A háttérhatalmiak nekünk az itt körvonalazott jövőt szánják, de önmaguknak egészen más, még fényesebb, kényelmesebb jövőt képzelnek el, ismeretlen céljaik vannak, s rajtunk átgázolva, ha kell bennünket eltiporva, ezeket akarják megvalósítani. S ha hagyjuk, meg is teszik.
A világesemények és a hazai fejleményeinek elemzéséből megdöbbentő következtetést kell levonnunk: a történelem sajátos szakaszában élünk, amikor az emberiség sorsát nem nevesített rejtőzködő világpolitikai szereplők dönthetik el, akiket senki nem választott meg semmilyen posztra, senkitől semmilyen megbízást nem kaptak arra, amit hatalmaskodóan tesznek a világgal.
A fenyegető jövő ellenére sem vagyunk esélytelenek; egyénileg sem kilátástalan a sorsa senkinek sem. Mindenekelőtt a civil társadalomnak kell a szó legszorosabb értelmében észnél lennie, mert végzetesnek bizonyulható csábításokkal, fenyegetésekkel, álcivil ellenmozgalmakkal kell szembenéznie. A végtelen információ és tudásáradatban célirányos kereséssel fellelhetők értelmes meglátások, iránymutató elemzések, ajánlások. Tudnunk kell válogatni, főleg a dolgok mögé látni, az összefüggéseket felfedezni, hogy ne essünk csapdába. Ne üljünk fel a tetszetős, önmagát kellető politikai korrektségnek és egyéb hamis jelszavaknak, az önmagukat húsevő virágként kellető, tőlünk idegen ételt és szellemet terjesztő gonosz szándékú gépezeteiknek, mint Hollywood, Facebook, YouTube, Twitter, Coca-Cola, MacDonald. E szűrést kevés országban segítik elő hivatalosan, ezért mindenkinek magának kell elvégeznie.
Számunkra a magyar megmaradás, a kárpát-medencei magyar anyaország magyarnak, a lehető legtisztábban magyarnak megtartása a történelmi feladat; mindent ennek kell alárendelni. Ezek tudatában a kormány által folytatott erősödni, szaporodni, felkészülni mindenre irányvonal helyes és támogatandó. Ám a történelmileg rég esedékes, az előző kormányok hasonló hibáiból fenyegetővé felgyülemlett magyarellenes visszahúzó nemzetidegen fejlemények felszámolása nélkül kétes a végső sikere. Az aktuálpolitikai döntések elkerülhetetlenek és sokszor sürgetők; a pillanat kényszere alatt néhány embernek kell akár kellő megalapozottság nélkül döntéseket hozni, amelyek így esetleg nem a legmegfelelőbbre sikerednek. Az utólagos módosítás pedig igencsak körülményes, mert már több tényezőtől függ. Ezért ki kell alakítanunk állandó intézményesített szervezeti keretet, amelyben sorsunkat történelempolitikai tudattal kezelhetjük. Legyen ez a nemzet tudatosan vállalat feladata, s a kormány, a választott szervek, a valódi civil szervezetek, az állampolgárok, s a külhoni magyarok összehangoltan végezzék. Ezzel érhetjük el, hogy ne úgy éljük napjainkat, ahogy az ajnározott nemzetidegenek, hazaáruló ellenzékiek és illetéktelen külföldi erők kényszerítenének bennünket, hanem ahogy nekünk jólesik. Ennek megvalósítására az egyik megfelelő induló keretnek ígérkezik a NER, amihez azonban sort kell keríteni a napi politikai harchoz szükséges nemzeti intézményesítésére, amit alulról és felülről egyidejűleg, összehangoltan, sürgősen el kell végezni.
A III. Budapesti Demográfiai Fórumon a miniszterelnök szem elől nem tévesztendő megállapítást tett: „ha Európát nem az európaiak fogják benépesíteni a jövőben, és mi ezt a tényt elfogadjuk, természetesnek vesszük, akkor tulajdonképpen hozzájárulunk egy lakosságcseréhez, hozzájárulunk ahhoz a folyamathoz, hogy az európai lakosságot kicserélik.” Mi pedig cseréljük csak ki a szövegben Európát Magyarországra, az európait magyarra és rettenjünk meg; ne titkoljuk egymás előtt, hogy e helyes meglátás sajnálatos módon érvényes a jelenlegi helyzetünkre is. Nem kevésbé, mint Európára! Nem vagyunk nemzetidegenek által kevésbé megszállt ország, mint bármelyik nyugat-európai ország, s a lakosságcserében sem vagyunk lemaradva. Ennek okán nem lehet túlértékelni annak jelentőségét, hogy e folyamat következménye kimondásra is került. Ám csak akkor válik történelmi jelentőségűvé, ha valamennyien cselekvően teszünk érte, nem csak írott malaszt marad. A lehető legkomolyabban tegyük tiltakozás tárgyává valamennyien és minél szélesebb körben, hogy ijesztő mértékűvé vált és szabadon folyik a nemzetidegenek betelepülése, hatalomhoz, javakhoz, szavazati jogokhoz juttatása. Folytatódik az immár mély államot alkotó zsidóság nyomulása, s igazságtalan, érdemtelen, törvényellenes, arcátlan, magyarokat sértő pozitív diszkriminációjuk, ami végső soron nekik is kárt okoz. Rohamosan nő a kínaiak száma, s ma már a települések nagy többségében van szükségtelen és homályos szerepet játszó kínai áruház, étterem. Szemet szúró a nyugat-európaiak, ukránok, törökök, más ázsiaiak élénkülő betelepülése. Érthetetlen, mert egyikükre sincs szükségünk, sőt mindez nem magyar, ellenkezőleg, a számarányuk növekedésével egyre inkább követelésszerűen megfogalmazódó magyarellenes érdekeket szolgál. Ez okból még érthetetlenebb miért engedélyezik az illetékesek mindezt nemcsak a megkérdezésünk (nemzeti konzultáció) nélkül, hanem kifejezett nemtetszésünk ellenére. Ha nem ismerjük fel, s nem mondjuk ki világosan és időben az itt jellemzett helyzetből parancsolóan adódó legégetőbb nemzeti feladatainkat nemcsak történelempolitikailag, aktuálpolitikailag sem állunk a helyzet magaslatán. Országos, nemzeti szinten meg kell találnunk a gyakorlati megvalósítási módját, s halaszthatatlan nemzeti feladatként kell mindenkinek – kormánynak, országgyűlésnek, pártoknak, civil szervezeteknek, állampolgároknak – kezelni e nemzetünkre veszélyes folyamat leállítását és visszafordítását. A vádoló izmusok, a szépen hangzó nemzetidegen erkölcsi intelmek ellenére nem haladhatunk azon az úton tovább, amely lenullázza a ma még meglévő történelmi lehetőségeinket. A létben maradásunk követelményeinek felül kell írniuk a legszebb szavakat és a legvadabb rágalmazásokat. Senki ne értse félre, nem a rasszizmus felé kell kimozdulnunk, hanem az ellenünk alkalmazott rasszizmussal szemben önvédelmünkért, nemzetünk létben maradásáért kell megtennünk mindent, amit e nemes feladat megkövetel.
Nem lehet eleget, sem eléggé hangsúlyozni, s minden nemzeti érzelmű állampolgárunk legyen is tudatában, hogy óriási állandósult külföldi ellenséges és hazai nemzetidegen ellenzéki nyomás nehezedik a kormányra; felelőtlenség lenne mondvacsinált problémával nehezíteni a helyzetét. Ám ma már kényszerűen mindenkinek számolni kell azzal, hogy a kiépült nemzetidegen háttérhatalom történelempolitikai elemzés szerint távlatilag nem kisebb, még csak nem is nagyobb, hanem végzetes veszélyt jelent kormányunkra, s ezzel a magyar megmaradásra. Ez nemcsak igazolja az érted haragszom, nem ellened szellemű bírálatot, hanem lelkiismeretileg, hazaféltésből, nemzetvédelemből parancsolóvá is teszi.
Szerencsénkre ki lehet mindezt mondani, s ez a kormánynak másik vitathatatlan érdeme. Oda is figyelünk a szavaira, de a tetteiből ítélünk, ahogy maga a kormányfő ajánlotta. Ennek szellemében a következtetésünk, irányelvünk csak ez lehet: halaszthatatlan közös nemzetmentő feladatunk, hogy a miniszterelnök által szavakba öntött helyes elvért ne csak lelkesedjünk és ismételgessük, hanem valóra váltsuk, mert, kimondani is nyomasztó, de megeshet, hogy a magyar megmaradásra az utolsó esélyünket vesztegetjük el, ha nem tesszük meg. A magyar hazafiak nem a személyes sorsunk miatt aggódnak – bár senki nem veheti zokon, ha törődnek vele – hanem, Európa drámai sorsát látva, országunk, nemzetünk jövőjét féltik. Senki nem várhatja el tőlük, hogy a napirendre került sorskérdéseinkre vonatkozó történelempolitikai tapasztalataik ismeretében szó nélkül menjenek el a fenyegető veszélyek mellett. Ennek okán nem is puszta fejtegetésnek szánják a tényszerű helyzet elemzését, hanem cselekvésre felhívásnak.—
* A szerző nyugalmazott nagykövet, közíró
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
